Interjú

„A kortárs zene mindenekelőtt”

Pierre-Laurent Aimard zongoraművész
szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2018/8. (02. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az érzékeny billentéséről és szokatlan műsorválasztásairól híres francia zongoravirtuóz korunk zenei életének egyik legjelentősebb alakja. Az idei Cziffra Fesztiválon fellépő művészt németországi koncertkörútján szólaltattuk meg.

Magyar Narancs: Személyes élmény is fűzi a Cziffra Fesztivál névadójához?

Pierre-Laurent Aimard: Nem ismertem személyesen Cziffra Györgyöt, csak néhány koncertjét hallottam élőben és lemezfelvételen. Nagy csodálattal adózom a páratlan virtuozitása előtt, de két külön zenei világot képviselünk.

MN: Önt elsősorban a ritkaságnak számító darabok megszólaltatójaként ismerik. A budapesti koncertjén Beethoven monumentális Hammerklavier szonátáját játssza orosz repertoárral fűszerezve. Hogyan esett a választása Prokofjev Szarkazmusok, Obukhov Revelation című műveire, valamint Szkrjabin 10. és 5. szonátájára?

PLA: A koncert alappillére a Hammerklavier szonáta, ami köré nehéz műsort felépíteni, mert annyira káprázatos, szerkezetileg tökéletes mestermű. Egyúttal szélsőséges, tele van ellenpontokkal, számos kompozíciós konvenciót megkérdőjelez. Minőségben, avantgárd tekintetében olyan művek között keresgéltem, amelyek éppúgy átlépnek a konvenciókon. Hosszas tanakodás után végül Prokofjev révén jutottam el a maga korában nagyon ellentmondásos megítélésű szerzőkhöz, mint Szkrjabin és Obukhov, pontosabban az I. világháború előtti vagy alatti időszak orosz zenéjéhez. Szkrjabin megítélése ma is vitatott, de tagadhatatlan, hogy ő az a misztikusként aposztrofált komponista, aki a maga korában a legmesszebbre jutott az atonalitásban.

MN: A 20. századi modern zeneszerzők műveinek egyik leghitelesebb tolmácsolója, a sor hosszú Bouleztől Bartókon át Eötvös Péterig, Stockhausentől Carteren át Benjaminig. Mondhatni, a kortárs zene felől érkezett meg a régebbi korok zenéihez?

PLA: Létezik egy tévhit velem kapcsolatban, ami azért részben fedi a valóságot. Számomra a levegővétellel egyenértékű, hogy mindenekelőtt kortárs zenével foglalkozom. A zenetörténetben ez évszázadokon keresztül természetesnek számított, mára már kevésbé érvényes. Ha egy művész nincs élő kapcsolatban a korával, félő, hogy elveszíti kapcsolatát a kortársaival, és repetitív módon önmagát idézi. A régebbi korok zenéjének tisztelete nem zárhatja ki az élő, eleven kontaktust korunk zenéjével. Éppen ezért mindig egyensúlyra törekedtem a régi és a kortárs klasszikusok interpretálása között. A koncertjeimen nemegyszer Bachot vegyítem Kurtággal, Ligetit Beethovennel. Nem szerettem volna abba a hibába esni, hogy a könnyebbnek tűnő utat választom „kézenfekvő” repertoárral.

MN: Mit gondol, miben változott az előadóművészek szerepe és felelőssége manapság?

PLA: Egy művésznek bármely területen feladata, hogy nyitott, befogadó legyen az újdonságokra, képes legyen határozott válaszokat adni rájuk. Alapelvem, hogy soha nem kiszolgálni kell a közönséget, hanem felfedező útra invitálni. Pedagógiai tevékenységemnek szintén a kommunikáció az elsődleges célja. A fiatal zenészeket is afelé terelgetem, hogy ismerjék meg a világ bőséges kínálatát, az újdonságokat, és annak ismeretében válasszanak.

MN: Ligeti Györgynek a múzsája, a munkatársa volt, műveinek talán legértőbb tolmácsolója. Minden zongoradarabját lemezre vette, amelyek közül Ligeti többet is önnek dedikált.

PLA: Ligeti külön fejezet az életemben. Hatalmas művész volt, utánozhatatlanul eredeti, független szellemiségű géniusz. A maga által elképzelt zenei víziót hihetetlen igényességgel és szélsőséges érzelmi kitörésekkel adta át. Nem ismert megalkuvást, a tökéletességre törekedett. Ligetinél a művészi igényesség, a kompromisszummentesség párosult azzal az evidenciával, hogy a legnagyobb művészi érzék a legmélyebb eredetiséggel fejezhető ki. Nagy kiváltsága a sorsnak, hogy sok művét én vihettem át a tűzkeresztségen. Nagyrészt neki köszönhetem a kötődésemet Magyarországhoz, a magyar zeneszerzőkhöz. Soha nem felejtem el első találkozásunkat. Pierre Boulez Ensemble intercontemporain zenekarának tagja voltam, amikor az egyik zongoraetűdje próbáján az a megtiszteltetés ért, hogy beavatott az alkotófolyamat rejtelmeibe.

MN: Ligeti temetésén Kurtággal együtt játszott Bachot, Kurtágot szintén a mesterének tartja?

PLA: Boulez és Messiaen mellett ők ketten jelölték ki a kortárs zenei utamat. A 70-es, 80-as években gyakran jártam Budapesten. Már akkor is elég szemérmes, visszahúzódó alkat voltam. Kurtág meghívott a lakására, a szűkszavú bemutatkozást követően megkért, üljek le mellé a zongorához, és a Játékok című sorozatából négykezest játszhattam vele. Madarat lehetett volna fogatni velem a gyönyörűségtől, hogy egy ilyen nagy mester bizalmat szavaz egy pályakezdő zongoristának.

MN: Az ön pedagógiai munkásságának szerves része, hogy Ligeti zenéjébe az avatatlan füleket is beavassa. Ennek szellemében született a honlapján található Ligeti-projekt?

PLA: A Musica ricercata zongoraciklus és a Zongoraetűdök felvételei során Ligeti kompozíciós módszeréről szerzett tapasztalataimat szerettem volna megosztani interaktív partitúrákon, Ligeti zenéjének tolmácsolásáról szóló személyes kisfilmeken keresztül.

MN: A közönség részéről van egy határ a kortárs művek befogadásában?

PLA: Minél fiatalabb korban kezdi valaki az ismerkedést a kortárs zenével, annál fogékonyabb rá. Egy gyerekben még nem alakulnak ki előítéletek, nem kötik gúzsba a hagyományok, szabad tere van a befogadásnak. Lehet, hogy első hallásra furcsa egy felnőttnek, mondjuk, Kurtág vagy Anderson zenéje, de a „képzetlen”, nyitott, fiatal fülek számára nincsenek korlátok. Egyébként a szellemi nyitottság elengedhetetlenül fontos bármilyen kortárs művészetnél, ami nem feltétlenül kor kérdése. És mindig lesznek, akik követik a változásokat, a haladás pártján állnak, míg mások félnek a haladástól, a jövőtől, ezért ragaszkodnak a berögzült szokásokhoz, nézetekhez, ízléshez. Én a kreatív erők felszabadításáért harcolok, azért, hogy a kortárs zene ne csak egy szűk réteg privilégiuma legyen, hanem bárki számára megismerhetővé váljék. Mélységes pedagógiai véteknek tartom, hogy a fiatal zongoristák repertoárja megáll nagyjából az 1910-es éveknél, és az elmúlt száz évet kihagyják. A kölni konzervatóriumban tanítok, az osztályomban minden növendék a barokktól a 2010-es évekig tanulja a zongorára írt darabokat. Egy zeneszerző barátom gyakran mondogatja, hogy kortárs zene nélkül a világ olyan, mint gyerekek nélkül. Ahol nem játszanak kortárs zenét, ott nem figyelnek a jelen és a jövő nemzedékeire.

MN: Milyen közeli tervei vannak?

PLA: Az egyensúly, illetve a folyamatos megújulás jegyében folytatom Bach Goldberg-variációkját, továbbá Harrison Birtwistle két zongorára írt új darabjának az ősbemutatójára készülök.

Névjegy

Pierre-Laurent Aimard az a csodazongorista, aki teljes koncertet szentelt Bartók 156 darabból álló Mikrokozmoszának. Művészbarátság fűzte többek között Ligeti Györgyhöz, Kurtág Györgyhöz, Olivier Messiaenhoz. Pierre Boulez Ensemble intercontemporain zenekarának szólistájaként kezdte a pályafutását. Évekig a Benjamin Britten által alapított Aldeburgh Festival művészeti vezetője volt. A Deutsche Grammophonnál megjelent Bach-albuma, A fúga művészete több jelentős díjban részesült. Charles Ives Concord Sonata and Songs felvételéért 2005-ben Grammy-díjjal ismerték el.

szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2018/8. (02. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...