Lemez

Analógból digitális

Jack White: Boarding House Reach
szerző
Nagy István
publikálva
2018/18. (05. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Jack White egészen tavalyig nem csinált olyat, hogy két egymást követő évben ne adott volna ki valamilyen lemezt.

A Blunderbuss című szólóalbuma 2014-ben jött ki, egy évre rá a harmadik The Dead Weather lemez, azóta mostanáig semmi. A detroiti születésű, de már régóta nashville-i lakcímmel rendelkező énekes-gitáros-dalszerző saját bevallása szerint több időt akart eltölteni a gyerekeivel, de aztán ismét felülkerekedett a dalírási vágy, és elkészült a szólókarrier harmadik darabja, a Boarding House Reach.

Hogy megfelelő ihletettségi állapotba kerüljön, White kibérelt egy kis szobát Nashville-ben, magával vitt egy gitárt meg egy ócska magnót, és mindig csak olyan hangosan bütykölt egymagában, hogy ne szóljanak a szomszédok. Ennyi simán belefér az eddig szigorúan analóg hozzáállású művészről alkotott képünkbe, de White közben kitanulta a Pro
Tools használatát, felfedezte az elektronikát, leszerződtetett pár hiphopzenészt, és rögzítette éle­te eddigi legszokatlanabb munkáját. Persze a tavalyi beyoncés kollaboráció és a pár évvel korábbi, soha meg nem jelentetett Jay-
Z-s együttműködés tudatában nem is olyan nagy meglepetés, amit hallunk.

A sok tempóváltást és fura kiállást megszokhattuk, ami viszont újszerű húzás, az a több dalban is hangsúlyos kongadobhasználat, és persze az elektronikus alapok. Érdekes módon a Boarding House Reach első fele a felejthetőbb: az első kislemeznek választott Connected by Love-ban igencsak erőtlen a női vokál, a Why Walk a Dog egy színtelen-szagtalan elektroblues, az Immigrant Song ritmikáját megidéző Corporation egyszerűen szétfolyik, a Hypermisophoniac meg színtiszta káosz. A még a White Stripes-os időkben íródott Over and Over and Over sem okoz sok izgalmat, még szerencse, hogy az album közepétől számítva akad egy-két emlékezetesebb darab.

Az Ice Station Zebrában egy frappáns zongoraalap viszi a prímet, az Everything You’ve Ever Learnedben White úgy ordít, mint egy politikus a nagygyűlésen, a Get in the Mind Shaftben pedig mintha az űrből szólna a hangja. A Respect Commander jó kis elszállós, pszichedelikus blues, a What’s Done Is Done egy elektronizált countryballada, a záró jazzes Humoresque-et meg Dvořáktól emelte át emberünk. Összességében a komfortzóna-elhagyás klasszikus esetével van dolgunk, a végeredmény felemás, legalábbis egyelőre, mivel a lemez megemésztésére hosszabb időre van szükség.

Third Man/Sony, 2018

szerző
Nagy István
publikálva
2018/18. (05. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Jack White
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...