Április 11.: A Kötészet Napja

szerző
József Attila
publikálva
1997/15. (04. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A líra meghalt, de még mozog. Vannak biztató jelek. Akit életében temetnek, hosszú életű lesz a földön. Hacsak nem temetik el élve. Szükséges, hogy vers írassék, különben... Különben? Az a bizonyos gyémánttengely már ferde, máma már nem ferdül tovább. A vak csillag, ez a nyomoru föld egész jól elforog keserű levében, nem kell néki a líra bájitala. Hörpintsünk, aztán vágjuk földhöz a vers poharát. Hátha földhöz vág.

A líra meghalt, de még mozog. Vannak biztató jelek. Akit életében temetnek, hosszú életű lesz a földön. Hacsak nem temetik el élve. Szükséges, hogy vers írassék, különben... Különben? Az a bizonyos gyémánttengely már ferde, máma már nem ferdül tovább. A vak csillag, ez a nyomoru föld egész jól elforog keserű levében, nem kell néki a líra bájitala. Hörpintsünk, aztán vágjuk földhöz a vers poharát. Hátha földhöz vág.Április 11.
A Kötészet Napja

Koszorús költők

Szonett van Petrarca-, van Shakespeare-, van manierista-barokk és romantikus. Mindegy, csak tizennégy sor legyen - bár a csonka szonett e szabályt is megszegi. Költő, ha nincs mondanivalója, veszi a szonett strófa- és rímképletét, s kitölti e konvencionális űrt. Ha nagyon nincsvan mondandója, koszorúba fonja. Végső elkeseredésében pedig regényt és époszt ír szonettekből. A felső határ a telefonkönyv és a szaknévsor.

Terítékünkön vajúdó költőink közül Zalán Tibor szonettkoszorúja a legtépettebb. Ritmus és rímelés zaklatott, a hagyományos strófaszerkezet felbomlik - 3/3/3/3/2, 2/3/3/3/2, 3/3/4/4 stb. -, a szonetteket nem számozza, hanem címkézi. A koszorú tömör szövésű, állandó motívumokkal fonja szorosra, egy-egy szó véres fonalként húzódik végig a koszorúban (patkány, zabál, hangya, féreg, pók, köd, rág, belez, homály, váz, halál). E szavakból sejthető a vers(ek) hangulata, kicsit szomorkás, ázott-tépett, férgek rágcsálta koszorú a ködben, s egy kacagó szél suhan el a temető felett. Kész. Röhej. Zalán nem szenveleg, inkább ironizál: betemette már a hó Az utat; odafent akasztott Varjak zörögnek (továbbá száraz ágak és a szélkakasok), versezetét Petőfi S. János koszorúgyűjteményébe ajánlja, tud ő ilyet is csinálni, házi feladat kipipálva. Zalán szonettkoszorúja még így, mesterszonettel kikerekítve is mintha töredék lenne, elenyészett koszorúk egyetlen, roncsaiban fennmaradt koszorúja, memento memori. Mestermunka.

Marno János szonettkoszorúja kötetének (Marokkő) középpontjában helyezkedik el, előtte és utána 13-13 vers. A tizennegyedik te magad légy. Költőnktől ritka közvetlenséggel, közérthetőséggel szól életéről, gyerekkoráról - e koszorú inkább (kis)regény, mint további koszorús költőnk, Csontos János szonettregénye, folyt. köv. Marnónál az életrajzi virányok nem hervadoznak a koszorúban, élnek és virulnak, szaglanak, mindjárt az első strófában: Ibolya fényben a régi udvar, / a fű fehér, és a Vámosék / felé borul a zápporos ég, / emésztőnkre kevés lesz egy fuvar. (Fölhívom a figyelmet a zápporos megoldásra, e komoly hülyéskedésből akad még nehány megkapó: hogy falból, a falból azért, falnál.) S az (ön)életrajzi motívumok nem holmi elporló próza, de (marok)kőkemény lírává csiszolva: frigyláda ólom, klott ravatal- / mellény, ugrik a légfegyver, vászon- // szemcsékben hull a bélyegsorozat / a szegkovács purdéhad elé; - / Csendes Don, A távolban egy fehér... // Kombinált port szállít a huzat / hajnalonta (...) S ki az, aki beszél? Egyes szám, második személy, a lírai én, nem vitás, de. Ó, sem alanyi, sem tárgyilagos / a szem, az alanyi költő "Szegény, nincs egész másodmagadnál", nem csoda, (nem: csoda), ha Másodmagad játszik erre föl / bolondokházat (...) A hangsúly a játszikon és a bolondokházán. Játszani a bolondokházában is engedd... Marno e kombinált huzatban csapong, flikflakban koszorúz, a végén lerakódik a líra aranypora a tárgyakra, a tájakra keményen, vastagon, a koszorú "végén" másodmagad visszatér a tett hűlt helyszínére. Belátogatsz a Kádasékhoz. / Elköltöztek. - Kimaradt egy fuvar // lajt, álmod azonképpen algás - / s mint üveg korom elárnyékoz / ibolya fényben a régi udvar. Marno nehezen adja ki marokkövét a kezéből, úgy kell erővel megszerezni tőle. És mikoron azt hisszük, a miénk, megint halljuk az oly ismerős kacajt, a költő röhög a saját markába. Hol már nem marokkövet, bennünket tart.

Csontos János Szonettregénye elé írja Szepes Erika verstudor, hogy e páratlan vállalkozás alighanem egyedülálló a világon. Műve tizenhárom szonettkoszorúból áll: összesen 195 szonett, a százkilencvenhatodikat pedig a mesterszonettek keretsoraiból szőtte. Könnyű kiszámítani, hogy a tizenhárom szonettkoszorú plusz a mesterszonett maga is egyetlen szonettkoszorú, a koszorú megkoszorúzása, emlék-mű. Csontos emléket akar állítani, természetesen önmagának, életének. Az alcímben jelzi a keletkezés időpontjait: 1991. XII. 30.-1992. V. 15. Több szonett, mint nap. Szepes Erika írja: Műfajilag nem regény a mű, abban az értelemben, hogy nincs meghatározott cselekménye, főhőse (...) Mitől regény hát mégis? Talán attól, hogy a költői én hangulatainak változását regisztrálja igen érzékenyen, szonettről szonettre követve (...) Ez utóbbi definíció a lírára érvényes. Csontos nem is ír (szonett)regényt, csak szonetteket, eléggé unalmasan, nyolcasokban és kilencesekben, 196 szonett egyazon rímképlet kaptafájára. Rímei általában tiszták és kifogástalanok, írja a méltató, a sunyi recenzens pedig megállapítja: igen, általában, de a remény / regény (máshol regény / szerény) azér´ nem kéne, s van még ilyenekből. A nyurga szél, a karcsú nyár és a karcsú fák is foglaltak már pár költészet napja óta. Csontos műve lehet, hogy egyedülálló, de nem túl eredeti, pedig regényt ígér, s az élet kész regény, s mindenkinek egy élete van, hogy közhelyeket mondjak, mint Csontos. Kevés a hiteles, különös életrajzi motívum és sok, nagyon sok a bölcsel(et)kedés, a szentencia. Ilyenek: fényre születsz, mégis botorkálsz... életed fénylő látomás... ami egyszer jött, az elmegy... Hát ez nem megy el, egy szonettregényben sem. Csontos szigorúan megtervezi, szerkeszti e "regényt", mindenik koszorúnak van vezérfonala (szárnyalás, vándorprédikátor, "politika", Gazda, gyerekkor, idő, tenger, szerelem, Éden stb.), ám a szonettesszé szentenciái és helyenként klapanciái, 180 szonett után a 181-ben a költő eljut a boldog megoldásig: Jövendőd immár mégse meddő - / lelki hormonkúrák után / gömböc asszonyka lesz a lány, / reményt ringat a bölcsőteknő; ennél azért többre számítottunk e - tényleg - bravúrmutatvány befejeztével. Önéletrajz minden sorod - írja Csontos, bár az lenne. Sajnáljuk a sok didaktikus maga-intést (Cikk-cakk, néha sikk, néha sokk, / néha sakk - néha sok...), a te (aki persze én) a mi purgatóriumán át eljut a ti (asszony + gyerek) paradicsomába, hol életetek bebútorozva. Kár, mert ilyen remek önéletrajzi sorok vannak a könyvben: álmodik esőverte gang... nagyot pukkan a dugóspuska... légópincében dől a babszag... magyarnótában úszó udvar... És tud játékos-komolyan rímelni (más istenek és más halálok, más életcél és más halálok), és tud szépeket írni (itt / telnek ki tengő teleid / s nem látod szíved Afrikáját), és tud egész strófát (...s hűvös fürdőszobában / kijózanít a kócreál: / sarokban szálkás lóca áll / s parizert falsz a félhomályban), és tud egész szonetteket szépen megcsinálni (53., 190.), ám sokat markol, nem elégszik meg egy marokkővel: Univerzumot fabrikálsz / hiedelmekből, nyűtt mesékből, / eposzkezdetből, drámavégből, s líraszilánkot is találsz; mintegy mellékesen e tankölteményfüzérben. A gonosz recenzens a költő saját sorait cibálhatja ide: jámbor körmondatokba fulladsz... elönt a hömpölygő szöveg... teóriák legalja mos, leszűrt bölcselmük ily lapos... Összehordasz hetet-havat, / hét- és hónapszám gyűl halomba / napi normád... közhellyel magad úgy blamáld, / mint biedermeier szentcsalád... Az Édenben a kígyó a saját farkába harap, a szonettkoszorú kész, az alkotó piheg, megérkezett (újra) a paradicsomba, hol Éva várja, napkeltette, szélhordta lány... Szerető s hitves egy személyben... Hát így ér véget a szonettlányregény. A könyv nagyon szép, kitűnő a papír minősége, Magyari Márton festményei díszítik. A világszám sikerült - a költő fölmászott a kifeszített kötélre, ám nem mert egy szál hegedűt fölvinni, hangszerek arzenálját cipelte magával. A közönség tapsol, a költő bekerül a Guinness-rekordok könyvébe, néhány szonettel talán egy-egy antológiába is.

Juhász Ferenc kötetéről (Pipacsok a pokol fölött) s benne a szonettekből írt époszról már szót ejtettünk e hasábokon, most csupán a tendenciát jelezzük: a szonett nem bír megmaradni magának, osztódással szaporodik, ha nem vigyázunk, legközelebb nem szonettekről, de szonettekben beszélünk.

De ki írja meg ama egyetlen szonettet?

S. L.

Zalán Tibor: A szomjúság nyelvén, 2000, 1997. február, 21-28. oldal; Marno János: Szonettkoszorú, in Marokkő, Pesti Szalon Könyvkiadó, 1996, 85 oldal, 490 Ft; Csontos János: Szonettregény, Göncöl Kiadó, Budapest, 1997, oldalszám és ár nélkül; Juhász Ferenc: Éposz szonettekből, in Pipacsok a pokol fölött, Littera Nova, Budapest, 1996, 275 oldal, 990 Ft

József Attila

A Kozmosz Éneke

Mesterszonett

Külön világot alkotok magam.

Kerengő bolygó friss humussza lelkem,

Szépség-fák állnak illatokkal telten.

Dübörgő gépváros zugó agyam.

Szétkujtorognak részeg-boldogan

A holdas fények rajta, mint ha kertben

Világbogárkák szárnya csókra rebben.

Sötét hitem szent, hömpölygő folyam.

S kereng a bolygó, mint fáradt agy este,

Amint kihűl, lehull az éjbe esve,

Mint feledésbe hulló verssorok.

Ha bolygók és világok mind kihülnek,

Igazságnak gyujtván hűs fényt, az Ûrnek,

Komor bolygóm a legszebben lobog.

1923

Verseskötetek, költészetnap táján

Jász Attila: Jelenések könyve (Orpheus)

Bodor Béla: Nevek születése (Seneca)

Novák Valentin: Roskadás (Seneca)

Poós Zoltán: Barokk fizika (Seneca)

Aczél Géza: A. G. úr X-ben (Jelenkor)

Brodszkij, Joszif: Új élet (Jelenkor)

Szymborszka, Wiszlawa: Kilátás porszemmel (Jelenkor)

Turczi István: Hosszú versek éjszakája (Belvárosi)

Mészöly Miklós: Elégia (Jelenkor)

Fabó Kinga: Elég, ha én tudom (Seneca)

Kálloy Molnár Péter: Staccato (Seneca)

Zemlényi Attila: Pillangókés (Seneca)

Móricz Zsigmond: Versek (Rejtjel)

Szigeti György: Tudósítás a Kis utcából (Orpheus)

szerző
József Attila
publikálva
1997/15. (04. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...