Az ellenség hangja (Ry Cooder és kubai barátai)

publikálva
1997/46. (11. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A world music mindig is felpezsdült, ha kellően zavaros forrásból meríthetett. Kubában persze, ahol a spanyol gyarmatosítók effektíve kiirtották az őslakosságot, nem merült fel ez az esztétikai problémakör. Akik járatosabbak nálam a Karib világ zenei hagyományaiban, pontosan felismerik, melyik ritmus ered a nyugat-afrikai rabszolgáktól, melyik a spanyoloktól, és melyik az, amelyre már századunk amerikai dzsessze volt hatással.

A world music mindig is felpezsdült, ha kellően zavaros forrásból meríthetett. Kubában persze, ahol a spanyol gyarmatosítók effektíve kiirtották az őslakosságot, nem merült fel ez az esztétikai problémakör. Akik járatosabbak nálam a Karib világ zenei hagyományaiban, pontosan felismerik, melyik ritmus ered a nyugat-afrikai rabszolgáktól, melyik a spanyoloktól, és melyik az, amelyre már századunk amerikai dzsessze volt hatással.

A negyvenes-ötvenes években e három befolyás együttese a kubai tánczene és dzsessz aranykorát eredményezte; természetesen arról az időről van szó, amelyre az amerikaiak jelenléte amúgy is ösztönzően hatott. És akkor betelepedett a kommunizmus kísértete, és a lokálok, kabarék, rádióállomások felszabadultságára hamarosan ránehezült az államosított, intézményesített kultúra. Egy csomó jelentős muzsikus emigrációba kényszerült, és ha mindehhez hozzáadjuk az amerikai embargó következményeit, nagyjából bemérhető, hogy mitől volt olyan alulexponált a kép.

Aztán a kilencvenes években, részben a globális world music-mozgalom nyomulása, részben a merev kubai politika oldódása következtében a műfaj meghatározó kiadói hál´ isten újra felosztották a piacot, sőt azóta mindenféle latin muzsikának masszív kis revivalje kerekedett. Szellemes is, találó is a cím, amit David Byrne adott a maga válogatásának: Az ellenséggel táncoló. A világzenei sikerlistán tavaly a Hannibal kiadó Cubanizmo!-ja aratott, idén egy World Circuit kiadású trilógia a nyerő.

A trilógia - és ezen belül elsősorban a Buena Vista Social Club - katalizátora az a Ry Cooder, aki Ali Farka Touréval már készített a World Circuitnak egy Grammy-díjas albumot. "Mindaz, amit eddig tettem, mintha a Buena Vista előkészülete lett volna" - írta a lemez jegyzetében, és én hajlamos vagyok hinni neki. Buena Vista Social Clubnak egy valamikori havannai öregek otthonát neveztek, s bár a párhuzam jelkép csupán, bizonyára reflektál a negyvenes-ötvenes években íródott dalok szerzőinek és előadóinak a korára is. A stílusok közül a son és a bolero az uralkodó - melegséggel, meghitt emlékkel teli. Cooder pedig éppolyan alázattal bír kubai lenni, amilyen afrikai volt Toure oldalán.

"Felfedezettjeinek" egyike, a Buena Vistán is szereplő Rubén González 1919-ben született, és több mint ötven évig várt, hogy első szólóalbumát - Introducing... Rubén González - elkészíthesse. "Õ a legnagyobb zongorista, akit valaha is hallottam" - így Cooder, és valóban, González mindenkivel játszott, aki számított Kubában, csak lemeze nem lett; ma meg már zongora sincs a lakásában. Miután túlestek annak a két albumnak a felvételén, amin közreműködött, lopva a stúdióban maradt... egy kicsit még, ha szabadna a magáét. Aztán beszálltak a többiek - bőgővel, trombitával, ütőhangszerekkel, és előkerültek a negyvenes évek örökzöldjei, a Cumbanchero, a Siboney. Így talált rájuk a producer Nick Gold. González azt hitte, zavar, és persze azonnal le akart állni, de az az arany ember akkor már a gombokkal matatott.

A harmadik album az Afro Cuban All Stars címet kapta, és az afro-cuban dzsessz négy generációjának énekes és hangszeres sztárjait hozta össze. A repertoár ugyancsak az aranykort idézi, legyen szó sonról, cha-cha-cháról, rumbáról vagy mozambique-ról; a hangszerelés azonban - Cooder slide-gitárja vagy González zongorája dacára - inkább a fúvós- és a ritmusszekcióra van kihegyezve. Ezen persze, figyelembe véve, hogy a kubaiak istenei a ritmusuk alapján ismerszenek meg, nem kell csodálkozni. Arról pedig, hogy a rum hazája, tessék most már megfeledkezni.

Marton László Távolodó

publikálva
1997/46. (11. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...