Bartókwave, copyright Balanescu

publikálva
1998/20. (05. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Noha filmfesztivál a fényíróké, nincs olyan nagy baj. Engem történetesen kimondottan fáraszt, ha túl sokat mozognak a vásznon, mégis jól elvoltam Győrben. Van ott egy zsinagóga, jó levegőjű, tágas; benne esténként koncertek. Mediawave-koncertek, genetikusan.

Noha filmfesztivál a fényíróké, nincs olyan nagy baj. Engem történetesen kimondottan fáraszt, ha túl sokat mozognak a vásznon, mégis jól elvoltam Győrben. Van ott egy zsinagóga, jó levegőjű, tágas; benne esténként koncertek. Mediawave-koncertek, genetikusan.

A fesztivált főszervező Hartyándi Jenő és elnöklő Czabán György ugyanis dzsesszéletünk kitűnő szervezőiként tűntek ki a nyolcvanas évekből. Győrben a Petőfi művház, a művházban Hartyándi - ez így annyi, mint Anthony Braxton, Rova Saxophone Quartet, Roscoe Mitchell, Steve Lacy. Emlékszünk. Aztán a furkálás kikezdte e sorozatot, mondhatni, pontot tett a végére, ám mióta Mediawave van, valamennyit sikerült átmenteni belőle. Esténként koncertek, zömmel dzsessz, bár azóta nyitottabbak a kategóriák. Ami a régi: nem muszáj sztárnak, nem muszáj közönségbarátnak lenni; ha úgy tetszik, a fényíróké egy "jövő idejű" zenei fórum.

Én persze, lusta vagyok, meg bizonyára sznob is, csak azt a két éjszakát töltöttem a zsinagógában, amikor Iva Bittová és a Balanescuval súlyosbított Muzsikás lépett fel.

A berlini Corvus Corax nyitott az elsőn. Erről a zenekarról az a hír járta, hogy középkori zenét ad elő, meg úgy is él. Vélhetően vásárokon, bulikon és különféle mészárlások alkalmával játszhattak anno ilyen zenét - hasonló intenzitással és ancúgban. Bőrök, dobok, dudák, sípok, úgy egyáltalán, működött a korhűség, talán még a füstgépet is tolerálom, csak hagyták volna békén az ásványvizet. De nem. Álljatok fel, gyertek előre, üssétek a ritmust - emígy kedvére kibarbárkodhatta magát a közönség is. Volt öröm. Meg volt, aki szimplán prenácinak aposztrofálta a produkciót, ami persze még egy zsinagógában is túldimenzionált gondolat.

Dresch Mihályt annyit kaseroltuk már, hogy masszív bűntudat szállt meg, miközben untatott. De nincs baj. Még nem állt össze az új zenekar, júniusig átmeneti állapot uralkodik, Baló István valamikori dobossal, Kovács Ferenccel, a folytonosság kedvéért, és az ifjú Szanday Mátyással, mint friss vér. (Mint hallom, Grencsótól bírták lenyúlni.) Úgy tűnt, hiba lehet túlforszírozni a hegedűt, miként e mondatot is: majd ha tényleg összeáll az Új Dresch együttes, visszatérünk.

Steve Lacy jócskán éjfél után kezdett. Közhellyel szólva ez a derék ember a dzsessztörténelem maga, játszott Cecil Taylorral, Sonny Rollinsszal, Thelonious Monkkal és Don Cherryvel a beboptól a free-ig. Braxton hatására bonyolódott a szóló szopránszaxofonba már vagy huszonöt éve, azóta mintha a testrésze volna. Igen finom, különlegesen letisztult előadásmód az övé, de már nem éltem akkor, csak úgy üldögéltem a falnak dőlve szépen meghaltan; lám, egy megkésett találkozás, már megint.

Hanem előtte a Bittová! Smetana is jó, Janácek is jó, de Bittová mégiscsak; s őt közelebbről is. Tíz éve, amikor bemutatkozott a Hungarocarroton, alternatív nemistudomminek neveztük az ilyet, azóta fogyaszthatóbbá, megindítóbbá vált. ("Megnyugodtam, kitomboltam magam. Megszületett a második gyerekem is, falun élek: a zenémben is nagyobb a nyugalom" - mesélte a ´95. október 12-i MaNcsban.) Egy Brnó közeli kis faluról van szó, ott tesz a nemzetközi hírnévre, inkább a helyi asszonykórussal foglalatoskodik. És nagyon könnyű beleszeretni, úgy hiszem.

Bittová kétszer is (mindkét tavalyi CD-jével) fellépett; az első nap Dorothea Kellerovával Bartók 44 duó két hegedűre című iskoláját adták elő. Egy svájci hegedűtanár megrendelésére, szóval tényleg iskolának született ez a mű - miként a Muzsikás Éri Péterétől megtudtam -: két év alatt, a nehezebbtől az egyszerűbb gyakorlatok felé tartva. Ezért is fekhet annyira Ivának, aki többek közt épp attól ellenállhatatlan, hogy gyermeki önfeledtséggel cserkészi be a hangszerét. Játszadozik vele, gügyög hozzá, az meg veszi a lapot. És minél Bittovább volt Bartóknál egy-egy darabocska, annál messzebbre röptetett - még ha ez másban csalódást is keltett. Másnap viszont kifeküdtünk kollektíve.

Akkor a Vladimír Václavekkel közös Bilé Inferno került sorra. Václavek tisztességes gitáros, külön dicséret a bokájára pántlikázott csörgőnek, de újra kitűnt: Iva mégiscsak a hegedűjével van duóban. Mondom, neki csacsog, berreg, csicsereg vagy nyüszít, az pedig megilletődik, faképnél hagyja, vagy éppenséggel odasimul. Akárhogy is, zavarba ejtő víziókat csalnak elő: én például arra gondoltam közben, hogy mégis érdemes élni. Meg hogy nem is tudom. Ha azt mondod: együgyűség, romlatlanság, azt felelhetem, hogy Bittová, de ez sajnos nem megbeszélés kérdése. Ott kellett volna lenni bizony.

Játszott aznap egy skandináv dzsesszkvartett is, bizonyos Scandinavian Jazz Quartet nevű. Pár héttel ezelőtt azt mesélte Charles Lloyd, hogy miközben az amcsik belefeledkeztek a régi autók reneszánszába, a skandinávok újraértelmezték a bebopot, ez a magyarázata, hogy annyiszor összeállt velük. E dán urak is igyekeztek a legtöbbet kihozni, de nem hinném, hogy rájuk gondolt.

A tibeti Zhuo Mayang Chong énekeiről lemaradván, megkörnyékeztem Alexander Balanescut. Istentelen nyüzsi volt a backstage-ben, félrevonulni képtelenség. Balanescu a toalettet proponálta; végül is why not, egy interjúnak is arról kéne szólnia, hogy az ember kiadja magából.

Balanescuban, ugye, otthon vagyunk. A családja 1969-ben hagyta el Romániát, előbb Izraelben, majd az Egyesült Államokban dekkoltak, aztán megtelepedtek Londonban. Pályafutását az Arditti Quartetben kezdte, dolgozott Gavin Bryarsszel és Michael Nymannel, majd ´87-ben megalakította a Balanescu Quartetet. Az foglalkoztatta, miként juttatható el egy vonósnégyes szélesebb közönséghez: ennek jegyében állt össze Keith Tippettel és John Surmannal, ennek jegyében írt át Kraftwerket és David Byrne-t, ennek jegyében koncertezett a Pet Shop Boysszal és a Miranda Sex Gardennel. Romániába 1991-ben tért vissza először. Azt tapasztalta, kevés a munkalehetőség és nagy a nélkülözés, az emberek feketébe öltöznek, ha gyermek születik, és fehérbe a gyászban. Azt tapasztalta, Ceaucescu halála nem hozott katarzist.

A Balanescu Quartet járt már Győrben, három évvel ezelőtt. Mediawave volt az is, de arra még nem mondhatta Balanescu, hogy "Bartókwave". Ám most a Muzsikás vendégeként ugyanazokból a duókból játszott Sipos Misivel, mint az előző nap Bittováék - a Máramarosi táncot, a Bánkódást, az Erdélyi táncot.

Ezek a darabok - ugyancsak Balanescu közreműködésével - a Muzsikás őszre tervezett Bartók-lemezéről valók; hát ne kerteljünk: világpremier esete forgott fenn a Mediawave-en. (S forgott kockán. Történt, hogy időközben megfáradhatott a technikus, s hagyta a keverőt magára, ahogy. Istennek hála, kitűnő az intézmény akusztikája, csak azok nem értettek egy szót sem, akik hátul álltak, mint én.) Így, ahogy mondom. Ami a lemezt illeti, majd durranni fog, mint a zsidó Szól a kakas, az ziher, de még ne rohanjunk úgy. Legalább azt a kalotaszegi betyárballadát idézzük fel, amit próba nélkül, csak úgy spontán játszottak végül. Az nem a "feladatok" közé tartozott. Könnyen lehet, akik hazatalálnak, azok ragyoghatnak így.

Marton László Távolodó

Mediawave - Fényírók fesztiválja, Győr, 1998. április 30-május 1.

publikálva
1998/20. (05. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...