Behálózva (WorldNetwork 43-49)

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1999/31. (08. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Lehet élcelődni azon, hogy ilyen tüchtig meg olyan pedáns a német, pedig ebből azért jó dolgok is ki tudnak sülni. Itt van például a Network nevű frankfurti lemezkiadó: ez inkább megemelt kalapokat, mint unalmas vicceket érdemlő alapossággal térképezi föl a golyóbist, ahol élnünk adatott, és hoz házhoz olyan hangokat, amelyek létezéséről alig volt tudomásunk, ha egyáltalán.

Lehet élcelődni azon, hogy ilyen tüchtig meg olyan pedáns a német, pedig ebből azért jó dolgok is ki tudnak sülni. Itt van például a Network nevű frankfurti lemezkiadó: ez inkább megemelt kalapokat, mint unalmas vicceket érdemlő alapossággal térképezi föl a golyóbist, ahol élnünk adatott, és hoz házhoz olyan hangokat, amelyek létezéséről alig volt tudomásunk, ha egyáltalán.

Ha valaki a normálisabb lemezboltokban megnézi a world music-felhozatalt, pillantása nemigen tévesztheti szem elől a Network kiadványait. Kétféle van belőlük. Egyik az a dupla CD-s antológiasorozat, amely hosszúkás, könyvszerű alakjával és színes borítójával csábít el innnen (felsorolom az összeset, hadd legyenek együtt: Desert Blues; Road Of The Gyp-sies; Sufi Soul; Hommage á Nusrat Fateh Ali Khan; The Soul Of Klezmer; Gypsy Queens; Balkan Blues), a másik az a piros (bordó, esetleg narancs)-kék borítós, szimpla CD-s sorozat, amely országonként hálózza be a Földet, és már az 50. felé közelít, de van, ahol többször is megfordul. Mindkét - általában Christian Scholze és Jean Trouillet által szerkesztett - termékcsaládhoz minimum három (francia, német, angol), alkalmanként még több (spanyol, japán) nyelvű füzet tartozik, tömör etnomuzikológiai kontextusba helyezvén az anyagot, hadd sejtse meg a más világokra is nyitott nyugati városlakó, miből maradt ki születése okán: némi földrajz, néprajz, életrajz, vázlatos ismertetése történelemnek, zenéknek, szövegeknek, hangszereknek. Minduntalan szembesülhetünk azzal, amit egyébként úgyis tudunk, hogy mi mindent nem tudunk. És ez rendjén is van így.

*

A Westdeutscher Rundfunk rádióval közösen készülő WorldNetwork sorozat 43-49 közötti darabjai, ha szabad egy farmermárka reklámszlogenjét segítségül hívni a cucc körülírásához, inkább az utazó, mint a turista fülének szólnak. Az útirány pedig a következő: Haiti, Peru, Tunézia, Görögország, Örményország, Pakisztán. Ahány, annyiféle világ. Ha mégis valami közöset kell mondani róluk - azonkívül, hogy lakóik éppoly idegen tájakról üzennek számomra, mint amilyen Rákosszentmihály vagy Berettyóújfalu, példának okáért -, hát abban maradnék, hogy csínján bánnak a tradicionális népzenétől a pop felé történő fordulással. Ez persze alighanem behatárolja az értük fizető közönség nagyságát is, ám annál tiszteletre méltóbbá teszi a kiadó munkáját, aminek kitapinthatóan a tiszta világzene a koncepciója. Olyan értelemben, amibe a Deep Forest nyilvánvalóan nem férne bele (szemben az általa felhasznált pigmeusokkal, romákkal vagy Sebestyén Mártával), de már a Zap Mama se.

A popularitáshoz való viszonyulás emlegetése azonban nem egészen kóser. Valójában képtelenség ebből a szempontból összevetni mondjuk a Ti-Coca által Haiti szigetéről idevarázsolt mámort és azt a teljes csöndet igénylő zenét, amit a japán Tajima Tadashi fúj shakuhachi nevű bambuszfuvoláján. Előbbitől egy Balatonra igyekvő automobil utasai is táncra perdülnének a leállósávban, utóbbi elmélyült hallgatásának körülményeit családban (nem beszélve a szomszéd magára hagyottan nyüszítő kölyökkutyájáról és a parkoló kocsik riasztójáról) lehetetlen megteremteni. A karnevál populáris, a karneválon tömeg van, a tömeg lüktet, a meditáció magányos, mozdulatlan és spirituális. Ugyanígy a perui válogatásnak is akadnak olyan darabjai, amelyek akár mozgalmi dalként, akár aluljárós pénzkeresetként is működhetnének (ami ugye egyfajta pop), szemben mondjuk az örmény Djivan Gasparyan klarinétszerű fafúvós hangszere, a duduk "mennyei" melankóliájával (ami meg nem pop). Valahol félúton szárnyal a pakisztáni, egész pontosan az Indiával szomszédos Sindh tartományba való muzsikusok és Sonia M´Barek tunéziai énekesnő zenéje. A nagy Nusrat Fateh Ali Khan óta tudjuk, hogy a muzulmán fundamentalizmustól irtózó Nyugat is találhat élvezetet Allah dicsőítésében (ezek pedig itt nem is feltétlenül Hozzá szólnak), másrészt legalább Natacha Atlas óta nagyon szeretünk alámerülni az arab dalok szépségében (itt makulátlan, tradicionális tisztaságukban gyönyörködhetünk bennük). Egyszóval: mindegy - popos vagy sem, hétköznapi ruhában vagy népviseletben fotózzák az előadókat, a lényeg ugyanaz. Hogy hat.

*

És van még legalább kettő közös vonás. Az egyik annyira magától értetődik, hogy leírni is fölösleges, de elhallgatni is méltatlan volna: a lemezeken hallható muzsikusok és énekesek a legmagasabb szintű mesterei annak, amit csinálnak, akár fiatalok és iskolázottak, mint a tuniszi konzervatóriumot végzett, 30 éves Sonia M´Barek, akár a ráncos arcú Mohamed Fakir, aki nagy valószínűséggel akadémiai háttér nélkül vált a surando nevű vonós hangszer mesterévé valahol a pakisztáni sivatagban.

A másik, hogy mindegyik rendelkezik a képek teremtésének csodás képességével. Ezek a hangok egy született vak számára is jelenthetnek valamiféle látványt, és érzésem szerint nem csak azért mondom ezt, mert filmek, naptárak, könyvek és újságok jóvoltából van minek előhívódnia lehunyt szemem sötétkamrájában. Amikor például megszólal a Görögországból, pontosabban az albán határhoz közeli Epirus vidékéről való, Amerikát is megjárt klarinétos, Petro-Loukas Chalkias és zenekara, azonnal elfelejtjük az idegenforgalmi prospektusok világát, eltűnnek a színes napernyők alól a monokinis csajok, és megjelennek a hegyektől elzárt falvakba, barázdált arcú öregek közé vezető, kopár sziklás ösvények.

Mondom, nem turizmus, de azért tánc is van.

Szőnyei Tamás

43: Haiti: Ti-Coca, Toto Bissainthe

44: Peru: Carmen Flórez, Susana Baca, Alturas, Máximo Damián, Cuarteto Musical Pauza de Jaime Guardia, Raúl García Zárate, Félix Casaverde, Los Romanticos de Sicay: A Mi Patria

45: Tunézia: Sonia M´Barek: Takht

46: Görögország/Epirus: Petro-Loukas Chalkias & Kompania

47: Örményország: Djivan Gasparyan: Heavenly Duduk

48: Pakisztán/Sindh: Sohrab Fakir, Mohamed Fakir, Ghous Bux Brohi, Moula Bux Sand, Alla Bachayo Khoso: Sindhi Soul Session

49: Japán Tajima Tadashi: Master of Shakuhachi

Network; terjeszti a Wave

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1999/31. (08. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...