Civil élvezetek: A lyuk és a makaróni

szerző
- szilasi -
publikálva
1996/34. (08. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

- szilasi -

Igazán nem mondhatnám, hogy rosszul állunk. Sokkal inkább mondhatom, hogy erősen zajlik az élet, hogy, például, alig tanultam meg Láng Zsolt vagy Kovács András Ferenc nevét (ez utóbbi esetében inkább: neveit), s a fiatal (ez esetben: erdélyi) magyar irodalom máris újabb, más szabású olvasnivalót s feladatokat ad (ha másnak nem: nekem), mondjuk Orbán János Dénes szövegeiben. Ez a költő Brassóban született, 1973-ban, most Kolozsváron él, az Előretolt Helyőrség című irodalmi lap főszerkesztője, kötetei (az 1995-ös Hümériáda és az 1996-os A találkozás elkerülhetetlen) pedig brutális és pimasz tehetséget sejtetnek. Csöppet sem csodálkoztam tehát, amikor kiderült, hogy máris összeakasztotta költői bajuszát Kovács András Ferenccel.

Pontosabban: a július-augusztusi Jelenkor közli Kovács András Ferenc: Jack Cole: John Coleman elkárhozása című szövegét (Autopszichográfiai Fragmentumok, Följegyzések, Memoárok, Töredékek, Elegyes Miegymások), majd Orbán Jánostól az Ifjabb csikóbb poéta Jack Cole-hoz, című verset, amely mottója szerint Jack Cole Pótdalával, Picinyke Tatamentumával vitatkozik. Jack Cole ugyanis korábban egy ízben azt találta mondani, hogy

Ifjabb csikóbb poéták

Pete Vincent Charlie Johnny

Próbálják meg valómból

Valótlanom kivonni -

Színhanta szinte hit lesz

Tán tanulság is némi

Hadd fejtegesse nékik

Brad Ferris Ava Chaney,

amire az ifjabb, csikóbb poéta természetszerűleg nem felelhet mást, mint hogy

Jack Cole, derék kolléga,

bocsánat: drága Maszter

örömtől döng alattunk

a Closenburgh-i flaszter,

hogy szétosztod vagyonkád,

s mi is kapunk a zsákból.

Popópuszink tenéked,

szavak mágnása, Zsákk Kól!

Mivelhogy itt, ugyebár, nem emberek, hanem hangsúlyozottan szövegek vitatkoznak, gondolom, nem mérgesítem el a helyzetet azzal, ha elmondom: ide, szerintem, nagyjából az vagyon elsősorban írva, hogy nyald ki a seggem.

Kiss my ass. Nyasgem. Mert rég mindent tudok már, amit te tudsz. Tudom a nyelvedet. (Megtanultam. Mondom. Nyomom. Fosom a szót.) S hogy ne az mondjon engem, most fogom, kicsavarom, s a képedbe vágom. Kicsavartalak, eldoblak. Kiürült zsák, kicsavart citrom kiszáradt héja, arcba vágott kesztyű. Popópuszink tenéked. Szövegem nem ironikus. Hanem az irónia maga. Nyomok egy puszit a popódra. Neked már ott van az arcod. Én meg már régóta a seggemmel csókolok.

Pihentető átvezetésül egy szalonképesebb és egyszerűbb strófa jön.

Elhagyjuk rossz gurunkat,

Judge Leslie-t, Ava Chaney-t,

Brad Ferris mágiája

immár hiába bénít.

Feléd megyünk e versben,

te fergeteg, te vátesz,

ki John Goldra, Boobitch-ra,

Alex Voresre rátesz.

A csikópoéta tehát a leszámolás ígéretével tesz hitet saját s az ellenfél által gyalázott gurui mellett, majd látszólag megtér az álságosan felmagasztalt vitapartnerhez, hogy ily módon közel kerülvén hozzá, a (jegyzet, gondolom, felesleges) John Goldhoz, Boobitch-hoz, Alex Voreshez való túlzón hízelgő hasonlítással végképp leépíthesse őt.

S a válasz majd csak ekkor következik. A harmadik versszakban.

Valódból a valótlant

- likból a makaronnit -,

fogadva hév tanácsod,

kévánjuk hát kivonni.

Mint balnibarb tudósok

abból ételt csinálunk,

legyél gyakorta vendég,

derék Jack Cole, minálunk!

Valóból a valótlant. A Jack Cole-citátum mintha azt mondaná, hogy az ifjabb csikók hibáznak, amikor (mint makaróniból a lyukat) a lényegtelent, a hiányával jelenlévő tartalmat, a hitet, a tanulságot akarják kivonni lényegi (túlburjánzóan formai, színhanta) lényéből. A csikópoéta szerint azonban épp a lik a lényeges és valós, s bár valótlan a makaróni - mégis ez a vágy titokzatos tárgya. Ami abból a másik lyukból kijön. A (beszélő) emberből az (üres, nyelvi) anyag. Abból csinálunk ételt. Nem tudom, mit tettek s mit ettek a balnibarb tudósok, de a megkülönböztetett szedés újra csak anális képzetkörökhöz vezet. Likból a makaróni. Az emberi lyukból a teljesen tartalmatlan anyag. Szar. Az. Ha nekik az, ami nekünk vigasz.

Felgyűlt immár egy Appendixre való intellektuális anyag.

Köszönjük, hogy reszelted

orrunk alá a tormát!

Tőled tanuljuk, Maszter,

a nyelvet és a formát.

De megpróbáljuk azt majd

tölteni tartalommal,

nem pedig sajtlikakkal,

színhanta-tarka lommal.

Elég volt a tréfából. Sírtunk, nevettünk már eleget. Tanulunk, most is!, Mester, tetőled. Árad nyelv és forma: dől a makaróni. De megunódott mára végképp a nyelv üressége. A hiánnyal való jelenlét, a sajtlyuktöltelék, a tarka lom hanta-színessége. Maximális tiszteletem. Megtartalak. De mi a tartalmon dolgozunk.

Mondom én, hogy nem állunk rosszul. Hogy igenis. erősen zajlik az élet. Hogy, például, alig tanultam meg, hogy a szerző halott, hogy a nyelv üres, hogy képtelen eljutni bármiféle jelöltig, hogy jelölő jelölőre, szó szóra mutat végtelen, megállíthatatlan áramlásban, s a fiatal magyar irodalom máris újabb, más szabású olvasnivalót s feladatokat ad (ha másnak nem: nekem) egy olyan nyelvre mutató vágyában, amely immár újra telített és erős, mégis uralható, s a jelentés szóródásának és halasztódásának törvényét kijátszva, valahogy mégiscsak elvezet bennünket talán egészen a dolgokig.

Nem tudom, hogy létezik-e ilyen nyelv, hogy emberi lyukból jön-e a makaróni, hogy tölthető-e mással, mint spagettivel, s hogy érdemes-e egyáltalán fenntartani a tartalomnak és a formának az Orbán-versben képileg (még mindig? vagy újra?) szisztematikusan végigvitt szembeállítását, de az erre a valamivel lassabban amortizálódó nyelvre irányuló s a másoknál is egyre erősebben jelentkező vágy, gondolom, sok örömünkre lesz még.

Majd meglátjuk. Mert ugyan tényleg azt beszélik, hogy a legújabb szövegeket nem lehet az összes többi nélkül, csak úgy, találomra olvasgatni, hogy az olvasás szakma, professzió, s a hivatásosak szerint nem is örömteli, de vannak azért civil élvezetek is. Rafináltak, frissek és nem is kicsinyek.

Ezt nem mondom még egyszer.

Mondom: ezt nem mondom még egyszer.

szerző
- szilasi -
publikálva
1996/34. (08. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...