Csak úgy írom ide (Tom Waits: Mule Variations)

publikálva
1999/15. (04. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Hát nagyon ideje volt. Hat év múltán újabb stúdióalbum, Variációk egy öszvérre, csupa friss szerzemény. Úgyhogy ha a kedves olvasó itt leteszi a lapot, és húz a legközelebbi boltba, részemrõl rendben, semmi harag.

Tom Waitsrõl az augusztus 20-i MaNcsban írtam legutóbb. Akkor a Beautiful Maladies címû válogatástól fakadtam ki: "Tom Waitsben az a legjobb, hogy pontosan úgy szeret, mint jó tíz évvel ezelõtt. Beleborzongtam az elsõ érintésébe, nem is értem, miért jegeltem annyi éven át. Amúgy is, az efféle sztárok az én eseteim: csak akkor mennek stúdióba vagy koncertre, ha már nagyon muszáj; gyakorlatilag semmi hír, és mégis vannak, sõt õk vannak úgy igazán."

Azóta is. Mindenesetre a történeti hûség megkívánja, hogy korrigáljam magam, hiszen augusztus magasságában mégiscsak felreppent egy hír: az Islandtõl távozó Waits az Epitaph Recordshoz szerzõdött, ha csak egyetlen albumra is. Egy július 30-án kiadott kiadói közlemény szerint így vélekedett: itt a kiadó és a zenekarok viszonyát "nem a gyarmatosítás, hanem az együttmûködés" jellemzi. Az Epitaphról még annyit: öt-hat évvel ezelõtt tetõzött a Bad Religion-, Offspring-, Rancid-féle posztpunk futtatásával, mostanában inkább a ska és a blues újabb hullámait egyengeti; R. L. Burnside-tól pedig simán Waitshez lehet(ett) jutni, és viszont. Hát így.

Na most a jelek szerint a Beautiful Maladies a mestert is megérintette. Legalábbis nekem az szúrt szemet a Mule Variations bekajálása során, hogy az Island-fénykor, a Swordfishtrombones-Rain Dogs-Frank´s Wild Year trilógia hangvétele uralja. Ez jelenthet némi déja vu-fílinget is, de hangsúlyosabb az öröm és az elismerés: ennek a hetven percnek minimum a fele kimondott Waits-sláger, és nemcsak a ´92-es Bone Machine szikár-kopár kollázsaihoz képest. Talán megkockáztatható: jobbára konvencionális dalokról van szó, melyeknek a bluesból, folkból, gospelbõl, bárzenékbõl eredõ gyökerei, valamint elõadói (Larry Taylor, Marc Ribot, Greg Cohen, Ralph Carney estébé) ugyancsak régi ismerõseink. A jellemzõen nyers, csörgõ-zörgõ hangszerelésen belül a zongora vezetõ szerepe tûnik ki.

Waitsrõl tudjuk, hogy redõny leeresztve, az odahazát szépen kitölti a család, ha meg muszáj kimozdulni, azokat a helyeket preferálja, ahol a madár sem jár. Hogy ebben mennyi a keserûség, mennyi a kényszer, mennyi a megvilágosodás, az persze meg nem mondható. Én is "csak úgy" írom ide: azért olyan gyönyörûen lepattant dalokat, mint a Black Market Baby vagy a Chocolate Jesus, nem emlékszem, hallottam-e tõle. Amúgy a szövegekbõl is a Frenkie-éra outsiderei köszönnek elõ, mondhatni hagyományosan nem nagyon van miben megkapaszkodni, de ebbõl megint csak (végképp) hiba volna bármiféle következtetést levonni. Még akkor sem, ha Waits egyik-másik dalba beleszövi a születési dátumát (Eyeball Kid) vagy a felesége nevét (Filipino Box Spring Hog).

A Mule Variations címért egyébként az asszony felelõs: "Úgy tûnik, egy öszvérhez mentem hozzá" - sopánkodott. Ennyit a személyességrõl. De mint Waits nyilatkozataiból kiolvasható, inkább azokban a bizarr hírekben érdekelt, amelyeket a sajtóból gyûjtöget. S mintha ezekhez igazodnának újabb filmszerepei is: az augusztusban bemutatandó Mystery Menben például egy "beteges" fegyvertervezõt alakít. De ez még semmi. A legnagyobb meglepetést azzal keltette a mi emberünk, hogy meglebegtette: nem tartja kizártnak, hogy bevállal néhány koncertet is.

Marton László Távolodó

Epitaph/HMK, 1999

publikálva
1999/15. (04. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...