rés a présen

Családias, közvetlen

Valde Orsolya, a Paloznaki Jazzpiknik főszervezője

  • rés a présen
  • 2017. szeptember 3.

Zene

rés a présen: Hogyan szerveződött az első Paloznaki Jazzpiknik?

Valde Orsolya: Homola Szabolccsal együtt találtuk ki, hogy legyen olyan esemény Paloznakon, ami látogatókat vonz. A dzsessz adott volt, nagyon szeretjük mindannyian, úgyhogy nem is gondolkodtunk más műfajban, és úgy gondoltuk, hogy illik is ide.

rap: Milyen pályáról keveredtél a kulturális szervezéshez?

VO: Jogász vagyok, ráadásul világmegváltó jogi kérdésekkel foglalkoztam mindig, úgy, mint emberi jogok, gyerekjog, jelenleg pedig antikorrupciós ügyek. Az első két pikniket egyedül szerveztem meg egy rendezvényszervező ismerősöm segítségével. Azt gondoltam, hogy ha a párom és a társtulajdonos Szabolcs születésnapi partiját meg tudom szervezni, akkor bármit. Így vágtam bele, és az első két piknikre futotta a kapacitásomból. Annyira nagy volt az érdeklődés, hogy tovább kellett lépni. Nagy és profi projektté váltunk, és az ilyesmiben Szabolcs a kompetens, ő építette fel a kis piknikből a jelenlegi fesztivált. A csapatunk is együtt tanult és nőtt velünk. Nagyon szerencsések vagyunk, mert sokan segítettek nekünk. Külön köszönet Mészáros Zolinak, aki egyébként ma már a VeszprémFest társszervezője. De ugyanígy sok jó tanácsot köszönhetünk a Sziget szervezőinek.

rap: Voltak-e menet közben nagy kalandok?

VO: A második pikniken minden ismerősünk dolgozott, ki jegyet árult, ki a helyi lóti-futi volt, és nagyon jókat nevettünk az amatőrségünkön. Bakik mindig vannak, voltak, de azt remélem, hogy csak mi érzékeljük. Jópofa volt a harmadik alkalommal, hogy a De Phazz együttesnek el kellett hagynia a szobáját a szabályoknak megfelelően, de a gépük csak késő este indult. Vasárnap volt, így meghívtuk őket magunkhoz családi ebédre, és együtt töltöttük a délutánt a házunkban. Idén a 16 fős Kool & The Gang zenekarral azért nem tudnám ezt elképzelni.

rap: Mikor lesz idén a Paloznaki Jazzpiknik, és hogyan válogattatok a programokban?

VO: Augusztus 3. és 5. között lesz. A negyedik színpad a mediterrán dzsessz helyszíne lesz, aminek nagyon örülünk, és alig várjuk Pátkai Rozina koncertjét, aki nemcsak hangjában, de külsejében is emlékeztet engem Astrud Gilbertóra. Ugyanitt lép majd fel a Swing à la Django, mint a francia dzsessz képviselője. Teret szeretnénk adni a magyar dzsessz ismert és kevésbé ismert művelőinek is, bemutatva a dzsessz különféle stílusait. Illetve a dzsesszből jövő műfajokat is, mint a swing vagy a funk. Itt lesz ezért a Peet Project, a Group’n’Swing, de fellép a Sárik Péter Trió is Berki Tamással. Nem teljes a lista persze, mert rajtuk kívül is még sok fantasztikus produkció lesz a 4 színpadon a 3 nap alatt.

rap: Mégis, ki lesz a sztár?

VO: A Kool & The Gang jön a nulladik napon, péntekre pedig „az elveszett könnyek napjára” visszahívtuk Mario Biondit, akinek a koncertje tavaly hangszálgyulladás miatt maradt el, valamint az Incognitót és a Kéknyulat, akiknél meg a rossz idő lépett közbe. Szombatra nagyon könnyű, táncos estét szerveztünk: Matt Bianco jön az új formációjával, a New Cool Collective-vel.

rap: Mit érdemes megnézni a környéken?

VO: Paloznak önmagában is gyönyörű, érdemes kicsit sétálni itt a Jazzpiknik helyszínein kívül is. Balatonfüred belvárosát nagyon szeretem a gyönyörű felújított villáival, amelyek a múlt század elejének a hangulatát idézik. Érdemes benézni a Vaszary Villába, mert ott mindig jó kiállítások vannak. Tihanyt pedig nem is kell bemutatni, megunhatatlan.

rap: Mit szeretsz a legjobban ebben a fesztiválban?

VO: Hogy szerelemgyerek. Önmagát generálva fejlődött és most sem a létszámnövelés a cél, hanem a minőség magtartása, illetve javítása. Szeretném, hogy legyen több gyerekjátszó, több vendéglátós, hogy ne kelljen hosszú sorokat állni, szeretnék újabb színpadokat, hogy bővíthessük a zenei spektrumot. Nem vagyunk profik, de talán pont ezért olyan az egész, amilyen, családias, közvetlen.

Figyelmébe ajánljuk