Cuppog, ahogy kell: A hónap reggae-lemeze és még

szerző
Mihál
publikálva
2000/9. (03. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Már több hónap telt el azóta, hogy a reggae világszerte gazdag terméséből szemezgettem. Ezúttal három kerül sorra, s ebből kettő a magamfajtának megkerülhetetlen, De csak szép sorjában.

Már több hónap telt el azóta, hogy a reggae világszerte gazdag terméséből szemezgettem. Ezúttal három kerül sorra, s ebből kettő a magamfajtának megkerülhetetlen, De csak szép sorjában.

Alpheusszal ez az első találkozóm, de a Quality Time-ot hallgatva néhány szám után nyilvánvaló lett a szerelem. Ez a muzsika azoknak jelenthet sokat, akik a hetvenes évek klasszikus reggae-jét szeretik: a bevezető idők hangját, mikor is a rocksteady épphogy reggae-be fordult. A zene már úgy cuppog, ahogy kell, simogatóak a melódiák, bennük ott a roots-érzés teljes gőzzel, de még a hatvanas évek hangzása is érezteti a hatását, no meg egy kis soul. Clement "Coxsone" Dodd, a kor egyik legnagyobb jamaicai stúdiómágusa producerkedett, hogy ezen a téren is rend legyen. Alpheus - aki nem úgy néz ki, mint egy reggae-énekes, hanem inkább mint egy rapper, a PM Dawn-féle szelíd, mackós fajtából - igazán szerencsés hanggal rendelkezik, valahol a Dennis Brown-Alton Ellis-Maytals csomópontban. Szólhatnak ma a dalai pont úgy, mint bármely "elévült" harminc évvel ezelőtti muzsika, s aki nem reggae-avatott, talán nem is érti, mit zagyválok itt össze, mégis - ha nem túl nevetséges ilyet mondani -: legyen ez itt a Narancsban a hónap reggae-lemeze.

*

Michael Rose - aki Horace Andy mellett alighanem a leghíresebb rudeboy - sem mai gyerek, ´75 körül csatlakozott a Black Uhuruhoz énekesként. Néhány korszakos lemez és egy Grammy-díj jelzi együttműködésüket, majd a nyolcvanas évek közepétől szólóban adja. ´ fejlesztette ki az azóta mindenütt koppintott/variált dancehall énekstílust, néha úgy pörög a nyelve, hogy a legizgágább rapperek is órákat vehetnének tőle, de sosem teszi a gazdagon díszített roots-melódiák terhére. Mostanában egyébként is nagyon topon volt, pár éve jött ki legjobb albuma, a Dance Wicked, aztán egy best of-szerű koncertlemez következett, X-Uhuru néven pedig - a Black Uhuru-s éveire emlékezve - összeállt egy lemezre a Sly & Robbie párossal (ők feleltek anno a zeneiségért, a hangzásért, a dub-verziókért). Aki tudni szeretné, hogy a modern reggae-ben most mi az etalon, ezt az X-Uhurut hallgassa meg. Michael Rose, szóval, túl van már mindenen, korszakok zárultak le, jöhetett egy tiszta lap. A vadiúj Bonanza éppen ezt tükrözi: ez egy ilyen nyugis, kicsit funkos, kicsit popos reggae-lemez, minden belefér, mindenre ráér, még ha ez a lazaság meg is üli kissé. Semmi gáz persze, igazán jól indul, és a végére is magához tér, de közben néha úgy éreztem, mintha rádiót hallgatnék. Az életműben mégis ott a helye, különben sem lehet mindig remekműveket csinálni.

*

Hasonló utakat jár a Morgan Heritage Family zenészcsalád (barátai támogatásával): a roots-zenét öltözteti mai köntösébe, és két válogatáson elő is vezeti. Hozzám első körben a Volume two került. E tizenhat számból csak két előadót - Buju Bantont és Toots & the Maytalst - ismertem, az énekesek többsége a feltörekvő ifjabb jamaicaiakból kerülhetett ki. Van itt egy-két a bömbölő technikát kultiváló raggázó is, amitől én rosszul leszek, de többségük anyatejen nőhetett fel, és úgy énekel, hogy az kellő optimizmusra ad okot a műfaj megújulását illetően. Miközben nem találok szavakat az elragadtatástól, ideírom némelyikük nevét: Jah Cure, Prince Theo, Denroy Morgan, Ras Witta, Edi Fitzroy. Zeneileg nem szokványos a dolog, mert valójában (nem tizenhat, hanem) két dal verzióit halljuk, ezeket keverik újra az énekesek adottságaihoz mérten, de az is lehet, hogy csak egy alaptéma van, jó erős digitális lüktetéssel, masszív basszussal meg egy fergeteges fúvósszekcióval, aminél nem sok jobbat hallottam mostanában. Friss levegő, semmi retró, semmi túlzás, csak a végeérhetetlen riddim és a rasta igék kántálása; kéretik nem megfeledkezni erről az albumról.

Mihál

Heartbeat/Mafioso Records

szerző
Mihál
publikálva
2000/9. (03. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...