Interjú

„Ettől nem leszünk hősök”

Varga Livius – Quimby, A Kutya Vacsorája
szerző
Soós Tamás
publikálva
2018/18. (05. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Kutya Vacsorájával konceptlemezt készített a szerelemről, mert megviselték sokkal ismertebb másik zenekarának politikai botrányai. Varga Liviusszal önismétlésről, „brandesedésről” és a kevésbé népszerű dalairól is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Hobbizenekar A Kutya Vacsorája?

Varga Livius: Sosem volt az. Amikor a Quimby leállása alatt elindult a zenekar (mert Kiss Tibi elvonóra vonult – S. T.), sokan azt hitték, csak lazulni akarunk a Hiperkarma, a Jambalaya vagy a Quimby mellett, de a Kutya egy külön zenei világ, amibe más szövegeket írok. Ez a mi magánpraxisunk, egy exkluzív zenei labor, ahol mindent szabad, és sokkal több az improvizáció. A Quimbyben hosszabban csiszoljuk a dalokat, a Kutyában olyan izzás van, hogy néha egy nap alatt összerakunk egy számot.

MN: Miért kellett mégis 2011-ig várni az első lemezetekre?

VL: Újra beindult a Quimby, és az sok energiánkat felemésztette. Az is belejátszott, hogy eleinte improvizatív koncerteket adtunk, nem tartottunk alkotópróbákat, és csak néha született új szám. Az együtt zenélést tökéletesítettük, vagy ahogy a billentyűsünk, Nemes Zoli mondta, összerohadtunk. Nem véletlen, hogy előbb készült koncertlemezünk egy A38-as felvételből, és csak utána gereblyéztük össze a számainkat a Gumicsontra. Az elmúlt három évben pörgött fel igazán a zenekar, és született meg 2015-re az odamondogatós Újra ugatok, aminek a szövegeit az emberi mohóság, a hatalomvágy, a nők, a pénz, egyáltalán az anyagi lét fűzte egybe. A mostani előtt meg azzal hecceltek a srácok, hogy írjak szerelmes dalokat, mert kevés a líra, és ebből jött A szerelem hétszer konceptlemez.

MN: Nem énekeltek már meg mindent a szerelemről?

VL: Ha 40 évig gondolkodnék, akkor sem találnék új témát a könnyűzenében. Mi a magunk szarkasztikus modorában beszélünk a szerelemről, és arról, hogyan keverik össze sokszor a birtoklásvággyal. Mivel mindig mindenki ugyanazt írja, festi és zenéli el, a személyes stílussal érdemes játszani, mert attól lesz hiteles a produkció. Mondok egy példát. Van az az indián közmondás, hogy ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz, hogy a pénz nem ehető. Ez a gondolat úgy kért helyet magának a Mindenkinek saját plázát! című számban, hogy „Mit dumál az öreg indián, a pénz igenis finom”. Szeretem felvenni az ostorozandó maszkját, mert ez provokatív, és könnyebben ébreszt kérdéseket az emberekben. A szerelem hétszeren sem állt rá a kezem a slágergyanús dalokra.

MN: Szükséged van A Kutya Vacsorájára, hogy kiéld minden kreativitásodat? Egyszer az is felmerült, hogy kilépsz a Quimbyből.

VL: Minden zenészt inspirál, ha több műhelyben is dolgozhat. A kilépés belengetése önsajnálat volt, az egymás melletti elbeszélés ritka példája a Quimbyben. Akkoriban (a 2010-es Kicsi ország előtt) alulfoglalkoztattam magam, és úgy éreztem, csak shakerezni meg kajálni járok a próbákra. Amikor bejelentettem, hogy kilépek, a többiek nem engedték: azt mondták, nélkülem nincs Quimby. Katartikus pillanat volt, ami után magamba néztem, és rájöttem, hogy a magánéleti problémáimat is a zenekarra vetítettem, és nem is voltam elég jó formában ahhoz, hogy aktívabban vegyek részt a dalszerzésben. Ha egy közösség ennyire megtart a bajban is, akkor arra támaszkodva kell a problémákat megoldani. Amikor összekaptam magam, a zenekar is nyitott lett az ötleteimre.

MN: A 2005-ös Kilégzés óta mindig megkapjátok, hogy a Quimby csak ismétli magát. Van benne igazság?

VL: Ez dicséret is, mert azt jelenti, van egy felismerhető hangzásunk. Amúgy meg mindenki ismétli magát. Amikor meghallgattam a Nirvana első lemezét, napokig nem tudtam megkülönböztetni egymástól a számokat. Attól még tetszett. A Quimbyvel sosem akartunk újra megírni valamit, ami egyszer már bejött. Ha mégis olyan szám született, ami hajaz egy korábbira, akkor eldöntöttük, hogy az újat játsszuk, nem a régit. A Quimbytől olyan eklektikát szoktak meg és várnak el az emberek, hogy az apróbb hasonlóságok is hatalmasnak tűnnek. Egy zenész azt tudja írni, ami jön belőle. Ha hasonlít magára, az annyira bocsánatos bűn, hogy nem is bűn szerintem.

MN: Egyszer sem érezted azt, hogy nem olyan jó az új lemez, mint a régiek?

VL: Én számokban gondolkodom, nem lemezekben. A legutóbbi albumról, a Jónás jelenéseiről is tudok olyanokat mondani, amik nem a legnépszerűbbek, mégis nagyra tartom őket: a Méznyalót, a Lejárt lemezeket vagy a Heaven Goes to Hellt. Amíg ilyen dalok születnek, addig elégedett vagyok.

MN: De szimfonikusokkal játszani meg saját sört akkor szoktak kiadni rockzenekarok, ha mindent elértek, és az a kihívás, hogy elkerüljék a lejtmenetet.

VL: Lejtmenetről szó sincs. Mi már túl vagyunk az önpusztításon, és most élvezzük, hogy a haranggörbének a platóján vagyunk, de nincs bennünk olyan illúzió, hogy ez örökké fog tartani. Lovasi mondta, hogy szerinte 30 évig fognak ránk emlékezni a halálunk után. Egyetértek vele: ennél többet ne gondoljunk magunkról. De addig is kreatívak próbálunk maradni, és a szimfonikus koncert vagy a színházi fellépések abban segítenek, hogy ne játsszuk mindig ugyanazt. Több mint tíz éve, a Kilégzés óta kapunk felkéréseket nagyzenekaros koncertre, de mindet visszautasítottuk, mert csak le akarták kísérni a Quimbyt, és hegedűn eljátszani a szintiszólamokat. Most viszont az Óbudai Danubia Zenekar azt javasolta, hogy nyúljunk bele merészen a számokba, és erre felkaptuk a fejünket. Rengeteget próbálunk ezért az egyetlen júniusi koncertért, de megéri, mert izgalmas kihívás zeneileg.

MN: És a Quimby-sör?

VL: Felmerült ugyan, hogy „brandesedünk”, de ez egyszerűen nincs benne az alaptermészetünkben. A sört Kárpáti Dódi fejlesztette a Monyo nevű főzdével, de a dedikált példányokból származó profitot felajánlottuk a Down Alapítvány Gondozóházának. Nem ebből akarunk meggazdagodni.

MN: Az olyan politikai botrányok sem rendítik meg a zenekar státuszát, mint a tusványosi fellépés vagy Kiss Tibi varangykirályos verse?

VL: Próbálják, de nem sikerült nekik. Ha kapsz két nagy pofont, egyet jobbról, egyet meg balról, akkor ki vagy egyensúlyozva. A közvetlen pártpolitizálás nem áll jól egy alkotónak, de az sem, ha véka alá rejti a gondolatait. Amíg nem jön el az a világ, hogy megtiltják, addig azt mondunk, amit akarunk, és oda megyünk játszani, ahová akarunk. De ettől nem leszünk hősök, és nem szeretnénk, hogy akármelyik oldalról ránk aggassák ezt a szerepet.

MN: Szerepet játszottak ezek a botrányok abban, hogy az új lemezen inkább a szerelemmel foglalkoztál a gúnyos kapitalizmuskritikák helyett?

VL: Lehet. Talán ezért bicsaklott meg a tollam, és láttam meg a szeretetben és a szerelemben is azt a mohóságot, mániát és fóbiát, amiről az Újra ugatokban a hatalomvágy kapcsán írtam.

MN: Ami a tévés karrieredet illeti, mostanában legfeljebb természetfilmekben láthatunk műsorvezetőként. De ismét vállalnál olyan köz­életi műsorban is szerepet, mint amilyen a Heti hetes volt?

VL: A Heti hetesben azt mondták, nem kell politizálnom, csak poénkodjak. Többnyire persze azt vágták be a műsorba, ha valamilyen politikai témán köszörültem a nyelvem. Nagyon élveztem, hogy együtt szerepelhetek ekkora humoristákkal, de elbúcsúztam a műsortól, mert kezdtem úgy érezni, hogy a zene helyett egyre inkább a Heti hetessel azonosítanak. A természetfilmekben ez nem fenyeget. Ezek arra épülnek, hogy narrátorként, operatőrként és főszereplőként közvetítem az élményeimet, ahogy napokig éldegélek egy tölgyfán, egy tutajban vagy egy barlangban. Gyerekkorom óta vonzódom a természethez, egyszerre hoz izgalomba és nyugtat meg, ha kint vagyok. Írtam már szöveget – a Tüskés virágot – harcsázás közben, amíg nem volt kapás, de ilyenkor inkább kikapcsolom magamat, a telefonomat, és csak élvezem, hogy ott lehetek.

szerző
Soós Tamás
publikálva
2018/18. (05. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...