A kultikus zenék ilyetén keresztezése nem feltétlenül szentségtörő: a két meglehetősen különböző vallás a misztikájában kerül a legközelebb egymáshoz, ennek pedig legmagasabb rendű kifejeződése az énekhang. A koránénekeshez képest az orgonahang ugyan nem ének, de az orgonasípok az emberi hangot utánozzák. Az orgona az egyházat mint kórust reprezentálja: az énekesek és zenészek kórusa, a "mennybéli canticum" előrevetítése. Ez az előtörténet az orgona felhangzásakor ma is meghallható; hangja a zene transzcendens távlatát egyedülállóan hordozza.
A különböző zenekultúrák fényében az orgona kettőssége még feltűnőbb. Az énekesek, a kórus helyén sípok, vezetékek, billentyűzetek bonyolult architektúrájú építménye szól. A gépezet az emberek helyén. De a legkomplexebb kézműves technológiával készült instrumentum nemcsak e zeneféleség, hanem minden egyéb eszköz (organon) és technika kettős arculatát is kifejezi. A működésen túlmenően a működtető és a gépezet túlszaladásának lehetőségét. A Fata organa egyes darabjaiban ez is hallható. Mint ahogy az emberi nyomorúság évezredes párlata (és) az abból való szabadulás művészettechnikái is megszólalnak, és olykor lenyűgöző hangokat hallatnak.
Tillmann J. A.
BMC, 2000
"Homályos, szertelen érzés"
Isten orgonaépítő és orgonista egyben - írja Athanasius Kircher. A világ egy orgona, melyen Isten szakadatlanul játszik. Mi vagyunk a sípjai, és minden pillanatban Isten fújja belénk lélegzetét, az életünket. Tehetünk-e annál jobbat, mint hogy szüntelenül hálát adunk neki és dicsőítjük őt! Az orgona az egyházat és a világot reprezentálja, mivel bennük az isteni orgonista önnön magát jeleníti meg.
Az ortodox egyházak az orgonát mint Isten népének mechanikus helyettesítőjét mindmáig elvetették és tiltották. Az orgona borzadályt kelt, képes a kórust mint Isten népét és ezáltal az egyházat, Krisztus misztikus testét képviselni, és így azt végső soron pótolni is. A gépember képviseli és pótolja az istenembert mint Megváltót. A technika és a művészet megváltó szerepre tesznek szert. Az Isten és ember közti önzetlen közvetítőt médiumok váltják fel, melyek indusztrializálják és esztétizálják a világot, és magukat e folyamat során abszolutizálják.
A templomi orgona előjátssza a művészetet mint modern, polgári valláspótlékot. Noha már nem vált meg, de időleges megkönnyebbülést, tehermentesítést képes kiváltani, kivételességet teremt a technizált, kiszámított és igazgatott, gépezetek uralta világban. Az érzelmek eloldódnak az üdvtörténet drámájától, elvesztik a teóriára és a kontemplációra (matematikára és kozmológiára) támaszkodó tartásukat. A hangoltság már nem harmonia mundi, hanem homályos, szertelen érzés.
Hannes Böhringer: Az orgona intonációja (részletek)
In: Kísérletek és tévelygések
(Ford.: Tillmann J. A. Bp., 1995)
"Hatalmas üvöltés"
A zene számomra időutazás. A pillanatnyilag rendelkezésre álló médiumok közül az egyetlen, amelyikkel valóságos időutazásra lehet menni.
Igyekszem elsajátítani a különböző zenei nyelveket, azaz időutazásokat hajtok végre, és ezekből, valamint a magam nyelvéből képzelgek és kavargatok össze egy levest. Különböző korok és égtájak zenéje csak akkor szintetizálható valamiféle maradandóbb egységbe, ha a résztvevők, tehát a világ különböző korszakaiból és tájairól származó részek a maguk teljesen tradicionális és többé-kevésbé igyekvően korhű kivitelezésükben, rendszerükben és elméletükben jelennek meg.
H
A zenében, különösen Keleten, valóban vannak technikák arra, hogy az ősi nyomorúságból jó zene legyen. Meg kell nézni egy kínai és egy amerikai cirkusz eszköztárát, a különbség jól mutatja a fehér embernek az eszközök és tárgyak iránti vonzalmát, illetve a tárgyak általi elidegenedését. Ez a zenében sincs másként. Az orgona például egy lenyűgözően szép és elidegenedett, bonyolult szerkezet, amely ugyan valamikor Istent szolgálta, de ilyet csak a fehér ember tudott Európában előállítani. Meg lehet hallgatni a CavailléColl orgonák dübörgését Franciaország-szerte. Bizony, a szép barokk zenében is voltak az orgonán olyan diszpozíciók és olyan fekvések, például a szépséges C-moll passacagliában, amely azért sokkal inkább egy hatalmas üvöltésre emlékeztet, semmint gyönyörű zenére.
H
Az igazán jó zenék soha nem az egészségről, az igenről, a haladásról szólnak, hanem mindig a fájdalmak valamilyen esszenciájából jönnek létre. A zene olyan fizikai kábítószer, amelyet semmi más nem tud helyettesíteni. Arányokat kapsz a füleden keresztül, konstrukciók szállnak beléd, melyek semmilyen más érzékszerven keresztül nem settenkednek beléd.
Ezredvégi beszélgetés Hortobágyi Lászlóval (részletek)
In: Monory M. András-Tillmann J. A.:
Ezredvégi beszélgetések, Bp., 2000
