Film: A börtön ablakába soha (Slam)

szerző
Vörös András Csaba
publikálva
1999/25. (06. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A slamming rapszövegek előadása zenei kíséret nélkül. A slam pedig maga a költői verseny, mikor is a versenyzők közönség előtt adják elő szerzeményeiket.

A slamming rapszövegek előadása zenei kíséret nélkül. A slam pedig maga a költői verseny, mikor is a versenyzők közönség előtt adják elő szerzeményeiket.

A sztori szerint Ray Joshua (Saul Williams) huszonéves fekete srác, aki Washington lepusztult részén lakik, és kábítószerrel kereskedik, maga is slammer. Zseniális és társai körében is népszerű szövegeket ír. Az egyik haverját mellette lövik le, ő elfutna, de elkapják, és a nála talált kábítószer miatt letartóztatják. Akár tizenöt évet is kaphat, hiszen Washington D. C.-ben is van drogtörvény. A börtönben minden bizonnyal felőrlődne, de szövegelése segít rajta: csodálják művészetét, és őrülteknek kijáró tisztelettel kezelik.

A film a letartóztatástól egészen a tárgyalás előtti napig követi Ray sorsát. A rendező bemutatja nekünk a gettó és a börtön világát, ahol az egyszerűsített séma szerint minden a pénzről és az erőszakról szól. A fiú megismerkedik a börtönben tanító Laurennel (Sonja Sohn), és mikor óvadék ellenében szabadlábra helyezik, össze is jön vele. Tanúi lehetünk a fiú vívódásának, kiútkeresésének és annak, ahogy társai körében fölemeli szavát az erőszak ellen. Végül egy slammingre is elkísérhetjük, ahol nagy sikert arat a gettóról szóló versével. Az ítéletről már nem szerzünk tudomást, a történet nyitva marad.

Hát ennyi a film cselekménye. Kemény társadalomkritika, az élet kevésbé szép oldala, látszólag hitelesen ábrázolva, szleng, kábítószer, bűnözés, börtön - alig titkoltan a közönség érzelmeire alapozva. Csak az a baj, hogy hiába akar Marc Levin rendező a valóságról szólni, hiába akarja megmondani a tutit, ez sajnos nem sikerül neki. Nem sikerül, mert egy mesét látunk. Ahogy haladnak előre az események, egyre kevésbé reális dolgok esnek meg a vásznon, és az addig jól-rosszul megformált karakterek visszatérnek Meseországba.

Mert mennyire hihető az, hogy a börtönben -smasszer jelenléte nélkül - tanító, szexinek beállított Laurentől forró, baráti öleléssel búcsúznak el a nehézfiúk, és nemhogy nem áll fel nekik, de még egy árva megjegyzést sem tesznek a tanárnő fenekére? Vagy egy másik példa. Ray kijön a börtönből, és találkozik a film elején lelőtt haverjával, aki kevésbé szerencsésen élte túl a lövöldözést, ugyanis megvakult. Természetesen bosszút forral, és Ray természetesen - tündérmesébe illő módon -öt perc alatt lebeszéli a visszavágóról, méghozzá úgy, hogy a srác már soha többé nem akar fegyvert fogni.

Nálunk Ganxsta Zolee énekli, hogy "az erőszak nem erőt ad, csak kínt", a Slamben meg Ray, de pont az a probléma, hogy nemcsak a versek szólnak erről, hanem a szereplők is kimondják könnyes szemmel, a sírástól fuldokolva. Szájbarágós a dolog, és hazug. Azért hazug, mert úgy csinál, mintha ez megtörténhetne, mintha így működne a világ, mintha a költészet megállíthatná a gyilkolást, legyőzhetné a halált, pedig hát tudjuk, hogy ez utóbbi csak Orfeusznak sikerült.

Ami még nagyon zavaró lehet, az a női főszereplő. Minden tiszteletem a rendezőé: nem kevés idejébe és erőfeszítésébe kerülhetett, amíg rátalált Amerika legrosszabb színésznőjére. Arnold Schwarzenegger sokkal hitelesebben tudná alakítani ezt az amúgy teljesen hiteltelen figurát. Sonja Sohnból annyira hiányzik az önmérséklet, mint abból a kidobóemberből, akinek az anyját szidják. Oly mértékben játssza túl a szerepét, hogy az már fizikai fájdalmat okoz.

Egy ember munkája menti meg ezt a filmet: Mark Benjamin operatőré. Néha ugyan teljesen fölöslegesen, a Koktélbár stílusában élez és variózik, de általában olyan kreatív képeket talál, és olyan ügyesen egyensúlyozik a giccs és az esztétikum határán, hogy az már maga a művészet. Aki szereti Vong Kar-vaj operatőrét, Christopher Doyle-t, az most sem fog csalódni. Ezenkívül jók a zenei betétek is, élvezetesek Ray videoklipesre vágott rapelései, de semmi több.

A Slam a tavalyi Sundance Fesztiválon a zsűri nagydíját kapta, Cannes-ban meg a közönségdíjat. Szemek, zsebkendők nem maradnak szárazon.

Vörös András Csaba

Slam; színes, feliratos, amerikai, 1998, 104 perc; rendezte: Marc Levin; írta: Marc Levin és Richard Stratton; fényképezte: Mark Benjamin; szereplők: Saul Williams, Sonja Sohn, Bonz Malone, Beau Sia; forgalmazó: Budapest Film

szerző
Vörös András Csaba
publikálva
1999/25. (06. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...