Film: A legenda felszíne (Luc Besson: Jeanne d´Arc, az orléans-i szűz)

szerző
- greff -
publikálva
2000/4. (01. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nos, ha elébb nem is, a filmünk drámai csúcspontját képező orléans-i csatajelenet közben már biztosan tudatosul bennünk, hogy Luc Besson francia rendező bizony nem ebben a minden tekintetben amerikai alkotásban fog masszív hidat verni a "kommersz és szerzői film" közé, már ha úgy egyáltalán szándékában állott neki mindez. Jóval szimplább dologról van itt szó: a nemzeti sikersztori minél szórakoztatóbb formába varázslásáról.

Nos, ha elébb nem is, a filmünk drámai csúcspontját képező orléans-i csatajelenet közben már biztosan tudatosul bennünk, hogy Luc Besson francia rendező bizony nem ebben a minden tekintetben amerikai alkotásban fog masszív hidat verni a "kommersz és szerzői film" közé, már ha úgy egyáltalán szándékában állott neki mindez. Jóval szimplább dologról van itt szó: a nemzeti sikersztori minél szórakoztatóbb formába varázslásáról.

E cél érdekében már jó korán, a film legelején és mindössze néhány sorban elhadarva letudja a szükséges történelmi tudnivalókat, aztán már indulhat is a mese a kis Jeanne-ról s az ő szörnyű, csapatnyi gonosz angoltól elszenvedett gyermekkori traumájáról meg az isteni eredetűnek vélt hangokról a fejében, majd a következő pillanatban már úgy látjuk őt viszont mint az Isten hírnökét, aki országa megmentéséért lovagol zászlóval a kezében. Sebesen pörög a film, olyan gyors és technikás snittek követik egymást, hogy időnk sincs elcsodálkozni, netalán értetlenkedni az olyan egyszerű, pimf kis dolgokon, mint például az azonos nyelv használatából fakadó gondtalan csevely a kétségkívül angol Lord Salisbury hada és a franciák VII. Károly által szponzorált csapata között. Vagy éppen a főszereplő személyén. Milla Jovovich ugyan még a történet során önkezével véghezvitt hajritkítás után is nyugodtan elmehetne mondjuk a Cosmopolitan címlapfotózására, ám az általa hozott, minduntalan könnybe lábadó szemű, hovatovább néhol nem is csak csöppet suta, esetlen Jeanne-t valószínűleg még egy egyszerű akadályverseny csapatkapitányává sem neveznénk ki nyugodt szívvel, nemhogy egy egész ország jövője szempontjából kulcsfontosságúnak mondható ütközet irányítójává. Nem is látunk itt mást, mint hogy az őt gyakorlatilag mindenhol megelőző híre számított igazán fegyverténynek, a hús-vér személy kétes karizmájával szemben.

Ám ilyetén aggályainkat aztán úgyis gyorsan kiütik a fejünkből a jócskán zsúfolt, ámde perfektül koreografált csatajelenetekkel. Hogy Besson biztosan jó párszor megnézte a Rettenthetetlent, nem csak ezen képsorok láttán derül ki, noha a szóban forgó, nem kifejezetten üdvözlendő hatás pont itt érhető tetten a legegyszerűbben: kifejezetten vulgáris, szédítő sebességű ostromoknak, közelharcoknak lehetünk szemtanúi, ahol nem ritka a dokumentarista stílusban prezentált fej-és végtagvesztés, miként a romokat eltakarító vadállatsereg tevékenységének érzékletes bemutatása sem. Tetszik vagy sem, Thierry Arbogast operatőr (kinek munkájával egyéb Besson-filmek mellett a Kusturica-féle Macska-jajban is találkozhattunk) érdemeit éppen itt illik felemlegetni, ő mondhatni megejtő technikai tökéllyel dolgozik, s teszi élvezetessé még a nem kevés, hatásvadásznak joggal nevezhető jelenetet is. Nem rajta múlhatott hát, hogy viszont a Párizs visszafoglalásáért zajló és végül méretes csődbe fulladó ütközet kifejezetten szegényes megjelenítésű; itt már csak a budget feléléséből fakadó statiszta- és egyéb eszközhiányra gyanakodhatunk, mindenesetre az említett ostrom percei a csillogó-villogó egészhez képest kifejezetten kínosnak hatnak, akár egy Koltay-rendezés.

Persze a jó Jeanne nem sok győzedelmes csatát vívhatott meg, köszönhetően a francia udvar ármánykodásának, nem utolsósorban - a harcos leány segítsége nélkül amúgy a királyi trónt legfeljebb csak vágyálmaiban elérő - VII. Károlynak (John Malkovich egy a tengernyi mellékszereplő közül), aki cinkos mosollyal játssza át a jobbat érdemlő leányt az angolok kezére. Itt aztán a film elmozdul egy, az addigitól merőben eltérő irányba. Ha a rendező ez idáig meg is elégedett a "Johanna-történet látványos részeinek szimpla krónikása" szereppel, az utolsó fél órában azt is meg akarja mutatni, hogy mindemellett még eszébe is jutott neki valami a történésekkel kapcsolatban, a felszín karcolásán kívül. A cellájában máglyára váró Jeanne előtt megjelenik a csuklyás Jedi-lovag imázsú, mindemellett harmatcsepp-tisztaságú lelkiismerete (Dustin Hoffmann), aki a rezonőr szerepében próbálja hősünk tetteit értelmezni, indítékait pedig - nem kevésbé könyörtelenül - felfedni. Teszi ezt bizony erőteljes cinizmussal, amely megközelítési mód másszor tán kedvünkre való volna, itt viszont kevésbé akar működni, mert bár imigyen visszatekintve kétségkívül átértékeli az egész addigi mesét, közel sem varázsolja azt szívünknek kedvesebbé.

- greff -

The Messenger: The Story of Joan of Arc, színes, feliratos, francia-amerikai filmdráma, 1999, 148 perc; rendezte: Luc Besson; fényképezte: Thierry Arbogast; szereplők: Milla Jovovich, John Malkovich, Faye Dunaway, Dustin Hoffmann; forgalmazza az InterCom

szerző
- greff -
publikálva
2000/4. (01. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...