Film: Berlin az ég alatt (A lövés utáni csend)

szerző
- turcsányi -
publikálva
2000/40. (09. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ki így, ki úgy, ki innen, ki onnan (persze a legtöbbjük Holly-woodból), ki akkor, ki most tér vissza Németországba az egykori nyugatnémet újhullám (film)világot sarkaiból kiforgató nagy rendezőegyéniségei közül, egy biztos: mind Berlinbe érkezik. Wenders az égbe, s most Schlöndorff a földre.

Ki így, ki úgy, ki innen, ki onnan (persze a legtöbbjük Holly-woodból), ki akkor, ki most tér vissza Németországba az egykori nyugatnémet újhullám (film)világot sarkaiból kiforgató nagy rendezőegyéniségei közül, egy biztos: mind Berlinbe érkezik. Wenders az égbe, s most Schlöndorff a földre.

Ám utóbbi visszatérte a szülőföldre nem csak földrajzilag értelmezhető. Volker visszatér egy stílhez, egy filmtípushoz is. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján kultivált, itt jobb híján terroristafilmnek nevezett mozihoz, ami sajna nem úszható meg néhány idevett filmcímmel.

Az európai (azon belül a német, de olasz is) terrorizmus úgy 1976-77 táján élte véres virágkorát, és élvezte a nemzetközi sajtó úgyszólván osztatlan figyelmét. Hanns-Martin Schleyer elrablása és kivégzése a RAF (Rote Armee Fraktion) által, a mogadishui gépeltérítés és kommandós akció vagy Olaszországban a Moro-gyilkosság jelentették a világ számára, hogy az aktuális közellenségnek meglehetősen komolyak a szándékai.

A dologra először (valljuk be: imponáló gyorsasággal) a német baloldali értelmiség reagált. (Másodikként (valljuk be: ijesztő gyorsasággal) a német baloldali kormány, melynek rendőrsége hihetetlen szívóssággal lőtte halomra, kergette le a glóbuszról, dugta rács mögé három-négyszeres életfogytig tartó ítélettel a magukat forradalmároknak tartókat. Andreas Bader, Ulrike Meinhof, Gudrun Ennslin, Jan-Karl Raspe a szuperszigorúan őrzött stammheim fegyházban egyszerre bírtak öngyilkosok lenni, hogy hogyan, máig homályos. Ám az értelmiség gyors reakciója további probléma forrása lett, amit nagyvonalúan, helyszűke miatt terrorizmusvitának hívunk.

Talán a vélelmezett ´68-as közös gyökerek, tán a személyi átmosódások miatt (fiatal, már nevet szerzett színészek, elismert diákok, értelmiségiek keveredtek a terroristák között nettó gyilkosokkal és obskúrus ügynökökkel) vagy csak bizonyos, így vagy úgy értelmezett emberiességi okok miatt, a Grass, Böll, Schlöndorff, Margarette von Trotta, Herzog neve által fémjelzett alkotó érelmiség az államhoz képest feltétlenül árnyaltabb álláspontot képviselt. (Az államé elég egyszerű volt: élve vagy halva.) Lett is ebből szekértolóság, bérencség meg kertelés nélküli leterroristázás. De leginkább Berufsverbot, ami annyit tett: nem állhat állami alkalmazásban az, akinek valamilyen köze van a baloldali mozgalmakhoz (kivéve a gyevi bírót, alighanem, mert mi a fene egy szociáldemokrata párt, akkor is, ha éppen kormányoz, ha nem baloldali mozgalom). Szóval az alsókutyák (konkrétan a középiskolai tanárok) szívták meg a dolgot, a nagymenők máshol publikáltak, máshol filmeztek tovább. Az ilyesmi (meg persze a kalandvágy) is ellette mára ezeket a tényleg nagyszerű visszatérés-filmeket (is).

Mert szögezzük le sietve, A lövés utáni csend remekmű, bár van mit számon kérni rajta. Azon túl, hogy megidézi az előbb emlegetett igazán jó filmeket (most vegyük akkor a címeket: "lomidő, Katharina Blum elveszett tisztessége, Christa Klage második ébredése, Stammheim stb.), történelmi távlatának köszönhetően az analízise jóval kevésbé hirtelen felindulásból elkövetett, ami viszont az benne: a szólás a Fal leomlásáról, a nyílt beszéd az NDK-ról plusz a szordínóban kezelt vadromantika, olyan többletet adnak az előzménynek tekintett filmekhez, hogy amit így kapunk, komplett műegész. Úgy beszél az elmúlt harminc évről, ahogy harminc éve szeretnénk, mondaná már meg valaki, mi is történt velünk.

Számon kérni mindebben a nóvumot lehetne, egy eddigiektől eltérő vad következtetést, mert ilyesmire is vágyunk.

Schlöndorff összerakja a széttört tükröt. Mozijának minden elemét láttuk már, hallottunk ilyesmit, de így együtt mindezt még soha. Inkább példás mértéktartás, hogy Schlöndorff alig is magyaráz, csak megmutat, a következtetéseket hagyja miránk.

Épp ezért kötelező olvasmány: velünk egész ugyanis.

- turcsányi -

A Mokép bemutatója

szerző
- turcsányi -
publikálva
2000/40. (09. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Kultúrharcok
Bajban a Müszi és a Snétberger-központ
Médiahatóság és versenyhivatal
Hogyan asszisztáltak a médiapiac letarolásához?
Ripp Zoltán írása
Újrajátsszák 2014-et
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...