Lemez

Frank hódítás

Phoenix: Bankrupt!
szerző
Nagy István
publikálva
2013/20. (05. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Korábbi zsebnyelvészi tevékenységem során jó darabig azon az állásponton voltam, hogy angolul nehezebb énekelni, mint szimplán beszélni, és nem gondoltam volna, hogy majd pont a franciák fognak megcáfolni.

Az Air és a Phoenix dalaiban is meglepően korrekt a kiejtés, de ha az ember megnéz egy velük készült interjút, már hallja is a beszédükben a félreismerhetetlen és a megértést sokszor alaposan megnehezítő gall hangképzést.

A Versailles-ból indult Phoenixet a 2000-es évek elején egy ideig a Strokeshoz hasonlították, de aztán kiderült, hogy a gitárreneszánszért nagymértékben felelős New York-i csávókhoz képest Thomas Marséké jóval fejlődőképesebb zenekar. A nagy robbanás a 2009-es Wolfgang Amadeus Phoenixszel következett be, melynek ellenállhatatlan slágerei Grammy-díjat is eredményeztek, idén pedig már a legnagyobb amerikai fesztivál, a Coachella headliner pozíciója is összejött nekik (ahol a zenekar mindenki legnagyobb meglepetésére a gyerektapogató nyálendbí sztárral, R. Kellyvel lépett fel).

A Phoenix most is a francia kollégával, Philippe Zdarral dolgozott, és az eBayen potom 17 000 dollárért megvette azt a konzolt, amin három évtizede Michael Jackson Thrillerét is rögzítették. Ennek megfelelően elektronikusabb is a hangzás a megszokottnál, és kevesebb a gitár. A lemezcím meg jó adag önbizalmatlanságot sugall, pedig valószínűleg csak a 2009-es előd nagyképűségéből akartak viszszavenni. Bárhogyan is, jó hír, hogy a Wolfgang Amadeus Phoenixhez képest a Bankrupt! sokkal egységesebb munka lett; igaz, nem is emelkednek ki róla Lisztomania vagy 1901 típusú slágerek. Oké, a Bowie-féle China Girlre hajazó Entertainment meghódíthatná a listákat, de hiányzik belőle a lehengerlő refrén. Amúgy ebben a dalban - és a kettővel későbbi S.O.S. In Bel Airben is - a Pet Shop Boys köszön vissza, és természetesen megint megkapjuk az eddig is legnagyobb ihletforrást, vagyis a nyolcvanas évek Hall & Oates-féle szoft rockját - de a Phoenix olvasatában mindez sokkal vállalhatóbban hangzik.

Egymást váltják a gyors és a lassabb számok, igazi kivétel pedig csak egy van: a közel hétperces címadó experimentálisabb hangulatával a Somewhere című filmhez készült soundtrackjüket idézi (nem véletlenül: Mars a rendezőnő, Sofia Coppola férje). Amúgy érdekes, hogy ezeket a franciákat mennyire szívesen hívják filmekhez, hiszen már a Daft Punk és az M83 - akik ezen a lemezen kapnak egy főhajtást a Chloroform című dalban - is megismerkedett Hollywooddal, nem beszélve az Airről - úgyhogy most már csak a Justice maradt hátra (majd a Balaton Soundon rákérdezünk).

Sony, 2013

szerző
Nagy István
publikálva
2013/20. (05. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Sony
Phoenix
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Díszlet vagy őrhely
Parlamenti bojkott?
Mártonffy Marcell teológus
A pokolról és az örök kárhozatról
Könyvmelléklet
Salman Rushdie-interjú, Sikerlista
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...