Gőzösök a zsákutcában (A BMC magyar kortárszenei lemezei)

szerző
Tillmann J. A.
publikálva
1999/51. (12. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Fiam a maga négy évével kedveli a kortárs zenét; legalábbis időnként kéri, hallgassuk "azt", azaz Sáry László Lokomotív szimfóniáját. Ez a címadó darab, és a lemezen szereplő másik Sáry-mű, az Etűdök gőzmozdonyokra, kétségkívül lenyűgöző. Nem zenészek szólaltatják meg, mint Honegger Pacificjét, hanem a valaha volt vasúti őshüllők neszeiből, zakatolásaiból és hangjaiból áll. Sáry, aki - állomásfőnök apja lévén - a vasút mentén nőtt fel, korán kiképzést kapott a "minden, ami csak szól, zene" Cage megfogalmazta tanításából. Így aztán a csilingelésekből, szusszanásokból és sipolásokból tüneményes hangzó tájat szervezett. (Az elemi zenei formák iránti fogékonyságát egyébként az idén magyarul és angolul is megjelent könyve, a Kreatív zenei gyakorlatok is tanúsítja.) Ráadásul ez a könnyen és nem kizárólag kisdedek által kedvelhető lemez valójában kettő: a fentieken túl tartalmazza azok "alapanyagát", a

Fiam a maga négy évével kedveli a kortárs zenét; legalábbis időnként kéri, hallgassuk "azt", azaz Sáry László Lokomotív szimfóniáját. Ez a címadó darab, és a lemezen szereplő másik Sáry-mű, az Etűdök gőzmozdonyokra, kétségkívül lenyűgöző. Nem zenészek szólaltatják meg, mint Honegger Pacificjét, hanem a valaha volt vasúti őshüllők neszeiből, zakatolásaiból és hangjaiból áll. Sáry, aki - állomásfőnök apja lévén - a vasút mentén nőtt fel, korán kiképzést kapott a "minden, ami csak szól, zene" Cage megfogalmazta tanításából. Így aztán a csilingelésekből, szusszanásokból és sipolásokból tüneményes hangzó tájat szervezett. (Az elemi zenei formák iránti fogékonyságát egyébként az idén magyarul és angolul is megjelent könyve, a Kreatív zenei gyakorlatok is tanúsítja.) Ráadásul ez a könnyen és nem kizárólag kisdedek által kedvelhető lemez valójában kettő: a fentieken túl tartalmazza azok "alapanyagát", a

Magyar gőzmozdonyok

című, 1983-ban kiadott vinilt is. Sáry ezekből, az eltűnésük előtti utolsó pillanatban felvett leletekből merítette - mintavevővel - a saját darabjához használt hangokat. Nem éppen szokásos gesztusa folytán így eredőjük is teljes terjedelemben, digitalizáltan hallható.

Ez a lemez a BMC, a főként magyar dzsesszt és klasszikusokat kiadó Budapest Music Center most megjelent magyar kortárszenei sorozatának egyik darabja.

Ebben - vezetőjének, Gőz Lászlónak köszönhetően - a magyar zeneszerzés színe-javát képviseli egy-egy lemez, kezdve Eötvös Péterrel, aki - Kurtág és Ligeti mellett - alighanem a legismertebb magyar kortárs zeneszerző és előadó a világban. Ezt Atlantis című lemezének interpretátorai is jelzik: a címadó, Weöres-versekre írott darabját a kölni WDR, a Psychokosmost a BBC, a Shadowst a baden-badeni SWF zenekara szólaltatja meg. Eötvös a hangzó tér és a hangszínek mestere. Darabjain érződik, hogy nem zeneteóriai konstrukcióként, hanem az előadói gyakorlat tapasztalataira építkezve készültek. Ez a manapság meglehetősen ritka sajátosságuk abból ered, hogy szerzőjük nem kizárólag komponistaként, hanem elsősorban karmesterként tevékenykedik. Hangzásvilágának érzékletes hatását jól mutatja egyik méltatójának, Thomas Shaefernek a megjegyzése, aki az Atlantis hallatán arról írt, hogy "mindannyian víz alatt vagyunk"...

Mindazonáltal sem a megfúlástól, sem a kortárs zenétől

"nem kell félni"

Ezt az intelmet a Bartók rádió műsorvezetőjétől hallottam a minap, aki egy Hindemith-darab felkonferálásakor tartotta szükségesnek előrebocsátani, hogy jóllehet 20. századi "szomorúzene" következik, nem kell megijedni, nem fog fájni... Tény, hogy a századra igazán jellemző művek közül elég sok - a konstruktivista (Schönberg) és nacionálmodernista (Kodály) kompozíciók túlnyomó többsége, nem kevésbé követőik és az ún. kísérleti zenék legtöbbje - kívül esik a hallgathatóság határán. Kortárs zenék tömegei szolgálnak cáfolhatatlan bizonyságul arra, amit fülhallással bíró barátom egyszer tömören úgy fogalmazott meg, hogy a "modern zene zsákutca". Ami persze más szubkultúrákról is elmondható, melyek a maguk kitüremkedéseiben vagy benyílóiban nem éppen kibontakozásban mutatkoznak. Elvannak. A kortárs zene is ilyen; mintegy a magas kultúra elsikátorosodott mellékutcája. Ilyen "utcai zenészek" persze ebben a sorozatban is előfordulnak: Petrovics Emil vonósnégyesei és rapszódiái valahol félúton akadtak el. Tihanyi László Árnyjátéka maga a kortárszenei méjnsztrím az utca közepén. Sári József Convergences című lemezének darabjaival pedig az igényes, ám steril akadémizmus architektúráit emelte egy távoli szögletbe.

Vannak azonban ellenpéldák is; a legnyilvánvalóbb Csapó Gyula Handshake After Shot című lemeze. Csapóról egyszer mestere, Morton Feldman kijelentette, hogy "egyike a legbriliánsabb fiatal szerzőknek". Ami ez esetben nem szokványos amerikai szólam. Egy magyar kollégája is mondott hasonlót ("a Zeneakadémiára bemenve már lehetett érezni, hogy valahol ott van"). És aztán ott vannak a művei, melyek első "ránézésre", már a címükkel is kiemelkednek a kortárs zenék tömkelegéből.

Magam vagy húsz éve hallottam először róla, pontosabban a Kilátás a Horn-fokról címet viselő darabjáról. A szólókürtre szánt kompozíció címe annak idején azonnal megragadott, mert játékos kétértelműségével éppen a zenei megnevezés példátlan pontosságát sikerült elérnie - egyaránt elkerülve így a semmitmondó egzaktságot és a lírizálás alaktalan liláját. Egyszersmind sikerült szóba hoznia azt, hogy a zenében maga a világ nyílik meg (még ha nem is mindig a Horn-fokról).

A címadó,

Kézfogás lövés után

címet viselő, két szordinált trombitára, kitartott orgonahangra és egy kartondobozra (sic!) írt darab egy szaggatott Purcell-óda és egy kotó-hangköltemény szintéziseként karakterizálható. Csapó elmondja róla, hogy egy sűrű nap terhével hazatérve "kizárólag csendet kívánt", s "e kívánság hangokba öntött végeredménye lett a darab".

Korábbi korok alkotóit főként a hangok egymáshoz fűződő viszonya, együtthangzása és egymásra következése foglalkoztatta. A hang és a csend viszonylatai a modern zenében váltak meghatározóvá. A csend, a Silence középpontba kerülése Cage nevéhez kötődik. Csapó zenéje is ennek a felismerésnek a folyománya. Néhol - mint a BirdDayCage vagy a keleti "csendkultúrát" megidéző Szútrarecitációk esetében - ez már a címekből is kitetszik -, más daraboknál - mint amilyen a No, halld meg Eduárd... és Az utolsó tekercs - ez közvetettebben fejeződik ki.

Ugyancsak a BMC sorozatában jelent meg Faragó Béla 353 nap - mise, Vidovszky László Etűdök MIDI-zongorára, továbbá Dés László The Hanged című lemeze. (Utóbbi különlegessége, hogy hangszerként Böröcz András faszobrait használja a darabot előadó Amadinda együttes.)

A kiadó munkája nem utolsósorban azért is méltánylandó, mert ezzel a nyilván nem túl jövedelmező lemezsorozattal missziót teljesít: egy különös, egyébként alig hallható szubkultúrát tesz hozzáférhetővé - úgy a honi, mint a külhoni hallgatóság számára. Remélhetőleg a sorozat még folytatódik, és Dubrovay László, Jeney Zoltán, Serei Zsolt, Weber Kristóf és mások művei is kiadásra kerülnek.

Tillmann J. A.

szerző
Tillmann J. A.
publikálva
1999/51. (12. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...