hely - TOKAJI BOROZÓ

  • Babiczky Tibor
  • 2009. január 22.

Zene

Amikor Zöldné Bulla Emma Török utcai Pincecsárdája - ahol a végén már három generáció dolgozott: Emi néni, a fia és az unokája - jó pár évtized után tavaly lehúzta a rolót, sokak számára bizonyossá vált, hogy Buda elesett. "Na de ott van még a Csendes!" - mondogattuk.
Amikor Zöldné Bulla Emma Török utcai Pincecsárdája - ahol a végén már három generáció dolgozott: Emi néni, a fia és az unokája - jó pár évtized után tavaly lehúzta a rolót, sokak számára bizonyossá vált, hogy Buda elesett. "Na de ott van még a Csendes!" - mondogattuk. Aztán bezárt az is. Eme két mûintézmény eltûnésével gyakorlatilag az enyészeté lett a budapesti kisvendéglõ-, illet-ve kocsmakultúra maradéka is. Cafék, romkocsmák, restaurantok - ez maradt. Meg a külvárosi, jellegtelen, sivár talponállók.

Vagyishogy mégsem. A Falk Miksa utcában - éppen a Tóth kocsmával szemközt - ugyanis dobog még Budapest régi szíve. A Tokaji borozó - a legjobb értelemben véve - abszolút régi vágású hely. Egy jó barátom például már évtizedek óta gyógyulni jár ide. Most ne puszta casus bibendire gondoljanak, hanem valóságos gyógyulásra. Itt ugyanis nem árulnak mást, csak tokaji borokat és pálinkát. Nincs sör, nincs koktél, nincsenek cukros löttyök. A tokaji bor pedig köztudottan gyógyító hatású. Ez a barátom kikötötte magának, hogy csak akkor tér be, ha beteg. Ha megfázott, ha fáj a gyomra és így tovább. És akkor megiszik ott egy liter bort. Hárslevelût vagy furmintot. Állítása szerint a gyógyulási arány mind ez ideig százszázalékos.

A Tokaji borozó nemcsak termékeit, de lelkületét tekintve is gyógyító hely. Nem szól például zene. A berendezés is a régi iskolát követi: meleg árnyalatú, faragott faburkolat mindenütt. És nem a részegeseknek van kitalálva; nem a pokol elõszobája. Szombaton és vasárnap például ki se nyit. Akkor mindenki maradjon szépen otthon. A hétköznapi nyitva tartása is "családbarát": délelõtt 11-tõl este 9-ig látogatható. Árai - fõleg, ha tekintetbe vesszük, hogy a belváros szívében ülünk - több mint barátiak. A borok és az aszútörkölyök mellé haraphatunk zsíros deszkát, lapcsánkát, vagy kérhetünk a mindig frissen és forrón szervírozott fasírozottból is. Jelenleg a legjobb hely Budapesten.

Bp. V., Falk Miksa utca 30.

*****

Figyelmébe ajánljuk