Jimi Hendrix ma lenne 75 éves

  • narancs.hu
  • 2017. november 27.

Zene

A kultikon 27 évesen hunyt el. De ez alatt a rövid idő alatt is sikerült maradandó életművet alkotnia.

Idén ünnepelné 75. születésnapját a minden idők legnagyobb hatású rockgitárosaként emlegetett Jimi Hendrix.

A gitáros, énekes, dalszerző Johnny Allen Hendrix néven látta meg a napvilágot1942, nov. 27-én, Seattle-ben, majd három éves volt, amikor apja James Marshallra változtatta a nevét. Ebből érthető a Jimi művésznév használata, állítólag 66-tól már így hivatkoztak rá. Az afroamerikai, fehér és cseroki indián felmenőkkel rendelkező Hendrix 14 éves korában kezdett gitározni.

Zenélni főként egyedül tanult, és elhíresült módon balkezesként (többek között) egy jobbkezes, fordítva felhúrozott Fender Stratocasteren játszott.

A hírnév nem jött azonnal, Hendrix már sok-sok együttesen és egy egész európai turnén túl volt, mire az amerikai közönség is felfigyelt rá. A világhírnév 67-ben  érte utol, amikor zenekarával, a The Jimi Hendrix Experience-szel a montereyi popfesztiválon első amerikai koncertjét adta. Innen csak felfelé vitt az út, meg a híres-neves1969. augusztus 18-i  woodstocki zárófellépésig.

1970. szeptember 18-án, londoni lakásában hunyt el, 27 évesen. A hirtelen tragédia pontos részleteire máig nem derült fény.

Mindössze három stúdióalbuma jelent meg – az Are You Experienced (1967); az Axis: Bold as Love (1967) és az Electric Ladyland (1968) –, ám mindezzel együtt Hendrix máig a modern zenetörténet egyik meghatározó figurája, aki forradalmasította az elektromos gitáron való játékot, s akinek zenéje óriási inspirációt jelentett kortársainak és az őt követőknek egyaránt.

Első kislemeze a Hey Joe volt, 1967-ben jelent meg:

 

The Jimi Hendrix Experience - Hey Joe (Official Audio)

Click to subscribe: http://smarturl.it/SubscribeJHVevo?IQid=ytd.jh.HJ Listen to Jimi Hendrix on Spotify: http://smarturl.it/JimiHSpotify?IQid=ytd.jh.HJ Album's from Jimi Hendrix's: Experience Hendrix: Click here to buy iTunes: http://smarturl.it/JH_EHBE_iTunes?IQid=ytd.jh.HJ Google Play: http://smarturl.it/JH_EHBE_GP?IQid=ytd.jh.HJ People, Hell and Angels: Click here to buy Amazon: http://smarturl.it/JH_PHA_Amzn?IQid=ytd.jh.HJ iTunes: http://smarturl.it/JH_PHA_iTunes?IQid=ytd.jh.HJ Google Play: http://smarturl.it/JH_PHA_GP?IQid=ytd.jh.HJ Electric Ladyland: Click here to buy: iTunes: http://smarturl.it/JH_EL_iTunes?IQid=ytd.jh.HJ Google Play: http://smarturl.it/JH_EL_GP?IQid=ytd.jh.HJ Are You Experienced: Click here to buy: iTunes: http://smarturl.it/JH_AYE_iTunes?IQid=ytd.jh.HJ Google Play: http://smarturl.it/JH_AYE_GP?IQid=ytd.jh.HJ More from Jimi Hendrix: 'Foxey Lady' - https://www.youtube.com/watch?v=_PVjc...

Figyelmébe ajánljuk