Katona József Színház: Józsefvárosi Madonna (Szeget szeggel)

szerző
Lévai Balázs
publikálva
1996/50. (12. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Talányos egy mű a Szeget szeggel. Műfaji meghatározását tekintve a nehezen körülírható színmű címkét viseli, de mintha az egész Shakespeare-életmű benne lenne sok apró darabkában: a tragédiák filozofikus mélysége és sötét iszonyata, a komédiák borotvaélen táncoló szellemessége s a királydrámák véres hatalmi harcai. De végül az eklekticizmus győzött az első Jakab-kori drámában (1604), egyik vonulat sem emelkedhetett a másik fölébe. A végeredmény sokak szerint az egyik legizgalmasabb, legtöbb kérdést rejtő Shakespeare-dráma, mások szerint meglepő dramaturgiai következetlenségeivel tüntető mű.

Talányos egy mű a Szeget szeggel. Műfaji meghatározását tekintve a nehezen körülírható színmű címkét viseli, de mintha az egész Shakespeare-életmű benne lenne sok apró darabkában: a tragédiák filozofikus mélysége és sötét iszonyata, a komédiák borotvaélen táncoló szellemessége s a királydrámák véres hatalmi harcai. De végül az eklekticizmus győzött az első Jakab-kori drámában (1604), egyik vonulat sem emelkedhetett a másik fölébe. A végeredmény sokak szerint az egyik legizgalmasabb, legtöbb kérdést rejtő Shakespeare-dráma, mások szerint meglepő dramaturgiai következetlenségeivel tüntető mű.

Adva van egy erkölcsi mélyponton vergődő város (Bécs - kellőképpen messze a ködös Albiontól), ahol rég "oda az illem", ezért az önkritikus Herceg átruházza a hatalmat puritán hírű helyettesére, hogy távollétében ő próbálja felszámolni a fertőt. Azért a Herceg, biztos, ami biztos, szerzetesi ruhába öltözött hivatalos megfigyelőként a helyszínen marad és pedálozik, mint kacsa a víz alatt. Merthogy a bigottan makulátlan Angelóról is gyorsan kiderül: amilyen könnyedén oszt halált a bujálkodó nemesúrra, olyan hirtelen veszti eszét a bátyja életéért könyörgő Izabellától, s akarja megkapni mindenáron, aljas alkuval zsarolva őt. Az álruhás Herceg azonban rendesen keveri a lapokat, hogy a cirkuszi hatásokkal operáló fináléban kellőképpen meghatódhasson önnön karmesteri képességeitől. Jókora stílusbravúr ez a dráma: egyszerre látványos meghajlás a mindenható uralkodói bölcsesség előtt és keserű elmélkedés az autoriter, álszenteskedő hatalom természetéről. Ha akarom, a színe, ha akarom, a visszája, csak olvasat kérdése.

A mostani játék direktorát, Máté Gábort a dolog visszája izgatta, s az, hogyan tudná ezt a történetet a ma számára adekvát formába önteni. A nézőtérre belépőt a színpadon már élénken folyó játék képe fogadja. Nincs éles határvonal, függönyfelhúzás, sötétség, rivalda: a történet a néző megjelenésével veszi kezdetét. Kis helyzetértelmező prológot láthatunk az előadás közegéről s idejéről: ez maga a nagy bűnös valóság a la millecentenáriumi Magyarország. Ahol a kurvák, stricik és más lumpen elemek között bizonytalanul araszolgató szerzeteseket méregetik gyanúsan és igazoltatják a rendőrök, ahol betonkeverő csörömpöl irgalmatlanul a háttérben, ahol aktatáskás vállalkozó pörgeti pénzkötegét a tenyerében, ahol a Macarenára rázza magát a cicaruhás fiú, s ahol még egy ballonkabát mögé rejtett orális aktus szemtanúi is lehetünk a kapualjban. Mindezek aláfestéséül művészien megkomponált, internacionális katyvasz szöveget hallhatunk. Akár sok ez, akár nem, elfogadható a rendezői koncepció ezen része: Géher István briliáns drámaértelmezéséből (Shakespeare-olvasókönyv) kölcsönzött kifejezéssel élve Bécs morális vérbajtól szenved, erkölcsi immunrendszere leépült, s így még feltartóztatni is nehéz a kórt, nemhogy gyógyítani. Ez ne lenne igaz a mi napjainkra?

A nyitányt követően elinduló játékban még számos - a felfogásból eredő - átalakítás fedezhető fel. Így lett tökvakarászó strici az eredetileg bolond nemesből (Vajdai Vilmos), elegáns konzumnő az Angelo által korábban elhagyott menyasszonyból (Huszárik Kata), szakadt proliasszony (Kiss Eszter) a teherbe ejtett, ifjú Júliából, buzikurva a csaposból (Stohl András) stb., sőt még egy mogorva titkárnő (Pelsőczy Réka f. h.) is bekerült a darabba, a hatalmi jelképeket szimbolizáló széket és szőnyeget pakolászandó a kiemelt pillanatokban. A szocreál tablószerűség alátámasztásául számos betoldás, kiszólás, poén toldatott a szövegbe; ezek gyakran kizökkentőek, mert zavarón elütnek a veretes Shakespeare-soroktól. S a felvázolt, olykor már kabarészerű háttér előtt magányos tragédia játszódik: a kezdetekkor a zárda kapujából visszarángatott, sugárzó arcú, egyszerű fekete ruhába öltöztetett Izabella (Ónodi Eszter f. h.) lelki hányattatása. Személyében az erkölcs, a tisztaság vív egyenlőtlen harcot a fullasztó mocsokkal, amely végül legyőzi őt, s - az eredeti befejezést megváltoztatva - az öngyilkosságba sodorja. Szép, logikus, bár kissé didaktikus mese lesz így a drámából, amely két - költői - kérdést vethet fel a nézőben: vajon érvényes-e Shakespeare hősnőjére ez a beállítás, illetve találnánk-e ma Izabellát a VIII. kerületben? Ónodit ráadásul kifejezetten nehéz helyzetbe hozta rendezője: sokszor kell légüres térben mozognia, ellenpontoznia környezete hiperrealisztikus harsányságát, és jellemformálásában sem nyújt túl sok kapaszkodót számára Benedek Miklós visszafogott, eszköztelen Angelója. Küzd is rendesen a feladattal, néhány szép és hiteles jelenéssel próbálja felépíteni a figurát, de mégsem lesz igazán súlyos az alakítása. Fontos a kontraszt a színházban, de ha húszan naturálkomédiát játszanak szemben három-négy önkéntes szenvedővel, akkor - mint itt is - felborul az egyensúly, s eltolódnak a hangsúlyok. Így hiába a szépen felépített utolsó képben Izabella tökéletes magárahagyatottsága a színpad közepén, hiába csillan fel egy pillanatra, hogy ő és Angelo az igazi vesztesek a Herceg sakkjátszmájában, a lány öngyilkossága csak röviden ható, gyorsan kiheverhető sokként éri a nézőt. (Külön bosszantó, hogy az előadás során azért kell egy lüke rendőrnek többször elejtenie a fegyverét, hogy a végén legyen hova kapnia Izabellának.) Újlaki Dénes modern öltönyös Hercege kedves manipulátor, amolyan öncélú, finomságokra érzéketlen uralkodó, akiről akár el is hihetjük Lucio pletykáit. Említést érdemel még Fekete Ernő hiteles Claudiója, Tóth József nagyszájú Luciója, valamint Stohl András - olykor túljátszott - mozgásművészeti Pompeiusa.

Kár volt az Animal Cannibalst kihagyni a rendezői vízióból, pedig micsoda befejezés lehetne: az utolsó képre frissen felépült acélbank előterében Izabella teátrálisan összerogy, a szúrós tekintetű, sportszerkós fiúk két oldalról be, s lelkiismeret-furdalást gerjesztő intonációval vághatnák bele a nézők képébe a szociálérzékeny rapslágert: "Yo! Yo! Józsefváros!"

Lévai Balázs

szerző
Lévai Balázs
publikálva
1996/50. (12. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...