Kiállítás: Falfülke, takaros (Nézőpontok/Pozíciók: A közép-európai képzőművészet utolsó ötven...

szerző
- decker -
publikálva
2000/14. (04. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nézőpontok/Pozíciók: A közép-európai képzőművészet utolsó ötven évének története - Ludwig Múzeum

Nézőpontok/Pozíciók: A közép-európai képzőművészet utolsó ötven évének története - Ludwig Múzeum

A nagyszabású válogatást az ittenitől kissé eltérő változatban először a bécsiek láthatták két helyszínen. Itt csak a három szint között kell közlekedni. Aki lekési, vándorolhat a kiállítás után Barcelonába vagy Southamptonba.

A kiállítás kurátorai Közép-Európát a Monarchia történelmi gyökereihez kapcsolódó, majd a szovjet blokkhoz csatolt kulturális tömbnek tekintik, melybe beletartozik Ausztria, Magyarország, Csehország és Szlovákia, Lengyelország, illetve a jugoszláv utódállamok. Az egyszerűség kedvéért fogadjuk el e koncepciót, és nézzük inkább a kiállított műveket, illetve a hatalmas anyagból egyet-egyet. Talán megragadható közép-európai másságunk.

Csülköcskéi nehezek

Műfűben kivágott fa áll, ághegyén egyetlen aranyalma himbálódzik, a magnóról madárcsicsergés szól. Ilyen a hetvenes évek elején a szlovák Paradicsom íze (Jana Zelibská). Ugyanekkor Magyarországon egy élő madárka őrjíti önmagát egy kalitkában: ha nyugton üldögél rudacskáján, kinyílik az ajtó, amint azonban elröppen a szabadság felé, egy elektromos szerkezet azonnal bezárja megszokott börtönébe (HarasztØ István). Aki elég öreg ahhoz, hogy ismerhette és átélhette a szocialista rögvalóságot, annak felesleges ezen politikai konceptuális alkotások desifrírozása. Aki meg még túl fiatal, az kezdjen a Zuhanyzó disznóval (Bukta Imre) ami nem is nehéz, hiszen ez az első mű, amibe a látogató belebotlik. Akasztófára szerelt zuhanyrózsából ömlik a víz a kunkori farkú pléhmalacra, láthatóan élvezi, arcocskáján csorognak a vízcseppek, fröcsköl, szinte halljuk, ahogy a vízfüggöny alatt vidáman dudorászik. Jaj, de nem soká! Csak fel kellene néznie, és az oszlopokon túl meglátná kitömött mangalica társát, aki mereven bámulja a tévét: egy disznóölés lassú, véres képei tárják elé leendő sorsát (Forgács Péter: Magyar totem).

Fakardja az eget döfi

Vérzivatarokban amúgy is gazdag e térség, bölcsőtől a koporsóig.Tágra nyílt szemű, hitlerbajszos ikerfiúk (Jirí Suruvka) figyelik Dubrovnik szétlyuggatott térképének makettjét (Marko Peljhan), a fyromi polgárfotók, térképek, zászlók és két tévékészülék társaságában keresi önmagát (S. Stankovski-B. Sarkalajac), miközben Budapest hálás lakossága köszönetet mond R. Todosijevicnek, aki ugyanilyen feliratú borosüvegeket installált egy óriási horogkereszt és az üvegekre támaszkodó minikeresztek társaságában. Háborúk jönnek-mennek, katonák rohannak kardokkal, szekercékkel, biciklire kapaszkodva (Edward Dwurnik) a halál felé, másokat esztétikus internáló barakkokban noszogatnak ugyanerre (C. és H. Hohenbüchler). Rendszerek dőlnek össze, politikusok hullnak a mélybe, Marx vörösen világító feje az asztal alá gurult (Krzystof Bednarski), hiába volt Tito elvtárs a mi fehér ibolyánk (Dusan Otasevic). Utánuk csak halotti maszkok (Arnulf Rainer), hajlott hátú vázak, megszürkült testhéjak (Magdalena Abakanowicz) maradnak, meg a menhelyekre menekült, meggyalázott és elűzött nők arcának gipszes pólyába rejtett lenyomatai (Sanja Ivekovic).

Kezdi újra, vígan fújja

Mi, közép-európaiak ennek ellenére szeretjük a művészetet, mottónk lehetne ez is: Legyen szép a művészet, legyen szép a művész (Marina Abramovic). Miután az elénk tálalt, becsomagolt filozófusétkeket megettük (Román Ondák: Jóllakott asztal), senki sem állhat utunkba, hogy monomániásan és tovább írjuk a végtelenhez reménytelenül közelítő számsorainkat (Roman Opalka), a szigorú geometrikus rendben felfedezzük a káoszt (Daniel Fischer, Köves Éva, Peter Weibel, Bak Imre), a valóságban a kvázi- valóságot, a pszeudót (Pauer Gyula, Valie Export).

Nem kell szégyenkeznünk: a közép-európai informel, lírai absztrakcionizmus, absztrakt expresszionizmus, pop art, akcióművészet, a lengyel neoplaszticizmus, az osztrák Wiener Gruppe, a szlovén retroavantgárd, a horvát Gorgona csoport stb. mind önálló utat bejáró, s nem a nyugati művészetet majmoló művészeti minőség. Erről mindenki meggyőződhet maga is.

Jelentem továbbá, hogy mi, közép-európaiak is rendelkezünk nemi szervekkel. Feltárhatjuk a nyúlszőr, bársony- vagy mohaborítású nőgyógyászati vizsgálóasztalon (Ilona Németh), fényképezhetjük a tükörképét a kis borzasnak (Elke Krystufek), vagy térdig érővé növeszthetjük a Pénisznyújtó expander segítségével (Zbigniew Libera).

- decker -

Megtekinthető május 28-ig, hétfő kivételével 10-18 óráig

szerző
- decker -
publikálva
2000/14. (04. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...