Kiállítás: Fel a fírhangokkal! (A vasfüggöny - osztrák-magyar kiállítás Bécsben)

szerző
Kovács Éva(
publikálva
2001/22. (05. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

1947-ben, egy bizonyára borongós augusztusi napon a vén Churchill széles ívben kipöccentette ujjai közül a körmére égő szivarcsutkát, és ezt találta mondani: "Engedjétek a napfényt a Vasfüggöny mindkét oldalához, s ha mindkettőt egyformán beragyogja, nem is lesz többé Vasfüggöny." Vagy valahogy így. Nagybetűvel mondta. Aztán cirka negyven év is eltelt, míg azt az átkozott függönyt lebontották, hogy a kilencvenes évek közepétől Schengen bársonyos drapériája vesse árnyékát a keleti nézőtérre.

1947-ben, egy bizonyára borongós augusztusi napon a vén Churchill széles ívben kipöccentette ujjai közül a körmére égő szivarcsutkát, és ezt találta mondani: "Engedjétek a napfényt a Vasfüggöny mindkét oldalához, s ha mindkettőt egyformán beragyogja, nem is lesz többé Vasfüggöny." Vagy valahogy így. Nagybetűvel mondta. Aztán cirka negyven év is eltelt, míg azt az átkozott függönyt lebontották, hogy a kilencvenes évek közepétől Schengen bársonyos drapériája vesse árnyékát a keleti nézőtérre.

A színház világában már a XVIII. századtól honos tűzrendészeti eszközt - H. G. Wellstől mint előfutártól most eltekintve - a két világháború között kezdték politikai szimbólumként használni a Szovjetunió elhatárolására. Maga Goebbels is sokat tett a fogalom népszerűsítéséért, Churchill tehát lényegében lenyúlta a már ismert kifejezést az új geopolitikai helyzet érzékeltetéséhez. Mit nem adtunk volna, ha a vasfüggöny 1945 után is csak a SZU-t zárta volna el tűzbiztosan Európától...

Mint ahogy azt már korábban beharangoztuk (Magyar Narancs, 2001. március 22.), az ausztriai magyar millenniumi ünnepségek keretében a bécsi Hadtörténeti Múzeumban megnyílt A vasfüggöny című közös időszaki kiállítás. Az építész-designernek, Christian Prassernek is köszönhető, hogy kifejezetten szépre és hatásosra sikeredett. A múzeumnak praktikusan nem volt helye a megrendezésre, így a teljes installáció a bejárat-lépcsőház-lépcsősor-előterem tengelybe, újkori hadurak szobrai közé szorult. A tervező e nem túl tágas teret osztotta ketté egy hosszú és magas ipari állványzattal, melyet hol áttetsző, hol átláthatatlan betonszürke drapéria (á la Berlini Fal) takar, és hideg neonfény világít meg. A drapériára nyomtatott szövegek és képek, a háttérből beszivárgó korhű dallamok adják a kiállítási tárgyak történeti keretét. A fal atmoszférája

valóságos teret teremt

a környezetében is, így sikerült elérni, hogy az őshonos hadtörténeti objektumok fel se tűnjenek a látogatónak.

A "vasfüggöny" már a bejáratot is kettéosztja, s ránk bízza, döntsük el, melyik oldalán indulunk útnak. A falak itt-ott átjárhatók, más pontokon áthatolhatatlanok. A kiállítási darabokat - melyek a hadtörténeti múzeumokban szokásosnál jóval nagyobb fantáziára utalnak - a letakart állványzat belsejében helyezték el, van, amit csak egy szűk lyukon keresztül tekinthetünk meg, más "vitrineket" 5-6 méter magasra tettek, így aztán csak a faltól elhúzódva, távolról válnak láthatóvá. Leselkedünk, hátrálunk, tétovázunk, átnéznénk a falon, s egy idő után át is mennénk rajta, hogy tüzetesebben megvizsgáljuk a vásznon túl felsejlő Palmers harisnyát vagy a Commodore Amiga típusú oldtimer PC-t a túloldalon, de ott épp a győri határőrség egykor Gülbaba névre hallgató, kitömött kutyája vicsorog a képünkbe, így aztán maradunk. Hol is? Vannak pillanatok, amikor tényleg nem tudni, az osztrák vagy a magyar oldalról riogatnak a határt védő ketyerék. (Én speciel hál´ istennek nem láttam taposóaknát közelről, csak tudtam, hogy az a magyar oldalon volt.) S ha egykori szorongásainkat a kiállítás nem ébreszti is fel az évtizedes Csipkerózsika-álomból, egy már részben elfeledett, legalábbis feledni kívánt korszakra emlékezteti a látogatót. A nyolcvanas években felgyorsuló technikai fejlődés pedig valódi történelmi távlatokat ad a vasfüggönynek. A régi fegyverek, a póznára barkácsolt, bakelitkagylós, K-vonalas készülékek mai szemmel őskori leleteknek látszanak.

A téma szűkebben a vasfüggöny osztrák-magyar szakasza, elsősorban osztrák szemszögből. Így aztán elkerülhetetlen, hogy a kiállítás végkicsengése - noha tartózkodik a túlzott öntömjénezéstől, sőt az 1945-ben lebombázott bécsi operaház vasfüggönyének rekonstrukciója körül fellobbant 1955-ös vita kapcsán a náci múlt ausztriai továbbélését is szóba hozza - mégiscsak az osztrákoknak kedvez: az ő esetükben számít különösnek (Sonderfallnak) a szovjet megszállás, ők tudták kivívni az örök semlegességet, s ők fogadták nagylelkűen és áldozatkészen 1956 magyar, 1968 cseh és 1988-89 keletnémet menekültjeit.

Kárpótlásképpen elgyönyörködhetünk

Rákosy György Légy éber! című plakátjában és annak klónozott NDK-s változatában 1961-ből ("Klassenbrüder-Waffenbrüder UNBESIEGBAR"). Konecsni György "Te is figyelj" feliratú plakátjában pedig végre megfordul a "Továriscsi konyec"-es pofa, és a szemünkbe néz (most látni csak, hogy kezében egy imperialista ügynök kapálódzik), és örvendhetünk, hogy a Dicsőség Sztálinnak című műalkotásban felismerjük a Nagytétényi Szoborpark avatóünnepségének élő- és egyben előképét. Így felesel bennünk a kronológiát fejre állító emlékezet és a történelem.

Az egyensúly csak a kiállítás utolsó szakaszában billen meg: míg az ausztriai térfélen az "Arany Nyugat" hőn vágyott fogyasztási cikkei töltik meg a fal-tárlót, magyar oldalon hiába keresnénk a trappistasajthalmokat, műfogsorokat és -körmöket vagy az épp soproni fodrászánál ücsörgő osztrák naccságát és a magyar ugart szántó-vető burgenlandi nagygazdát. A magyar vitrinben - hogy, hogy nem - a határnyitás felemelő pillanataira emlékeztetnek a tárgyak: különösen a menekülő Ossiknak osztogatott Fenistil, Canesten és Aspirin. Gorenje-turizmus és napszúrt, gombás lábú keletnémetek - íme, ilyenek voltunk a nyolcvanas évek végén. A kiállítást egy kiszolgált Trabi zárja, valamint az EU-zászló (melyet még a gondos katalógus tárgyleírásában sem kommentálnak). Mintha az Európai Unió korszakának beköszönte maga lenne a határtalan szabadság-fíling...

Úgy hírlik, a múzeum vezetői természetesnek vették, hogy a kiállítás megnyitójára Horn Gyulát is meghívják, ettől azonban a magyarok beparáztak, így aztán a magyar diplomácia bécsi tótumfaktumai mellé a szép reményű Szabó János zárkózott fel. Nyilván egyenest a kisgazdaoperett színpadáról pattant le a századik és a százegyedik felvonás közötti szünetben. Mindezek dacára a kiállítást

melegen ajánlom

a Bécsbe ruccanóknak, mert tényleg szép, és felér egy ön- és szomszédismereti stúdiummal.

Kovács Éva

(Bécs)

Der Eiserne Vorhang, Heeresgeschichtliches Museum, Wien, III. kerület, Arsenal, Objekt 1.; megtekinthető 2001. július 29-ig

szerző
Kovács Éva(
publikálva
2001/22. (05. 31.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...