Kiállítás: Utazás egy végtelen labirintusban (Szíj Kamilla tárlata)

szerző
Dékei Kriszta
publikálva
2003/20. (05. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"...A Könyvtár határtalan és periodikus. Ha egy örökké élő utazó bármely irányban átutazna rajta, évszázadok múltán meggyőződhetne róla, hogy egyazon kötetek ismétlődnek egyazon rendetlenségben, amely, így ismétlődve, renddé, a Renddé válik." A Jorge Luis Borges Bábeli könyvtár című elbeszéléséből idézett rész azért került írásom elé, hogy - vállalva az elfogultság súlyos terhét is - nyomatékosítsam: Szíj Kamilla művészete nemcsak a hazai művészeti szcénából emelkedik ki, hanem az egyetemes kortárs művészet produktumaival is állja a versenyt. Persze nem az aktuális trendlovagok, galériaszajhák, műtárgykalmárok felturbózott világában: erre sem az érzékeny technika, sem a művek intim világa nem alkalmas. Szíj Kamilla ugyanis olyan grafikus, aki csupán hideg tűvel és rézkarcnyomó géppel, illetve szabadkézi karcolással készíti többségükben monokróm, minimális motívumsorból építkező, egyedi műveit.

n "...A Könyvtár határtalan és periodikus. Ha egy örökké élő utazó bármely irányban átutazna rajta, évszázadok múltán meggyőződhetne róla, hogy egyazon kötetek ismétlődnek egyazon rendetlenségben, amely, így ismétlődve, renddé, a Renddé válik." A Jorge Luis Borges Bábeli könyvtár című elbeszéléséből idézett rész azért került írásom elé, hogy - vállalva az elfogultság súlyos terhét is - nyomatékosítsam: Szíj Kamilla művészete nemcsak a hazai művészeti szcénából emelkedik ki, hanem az egyetemes kortárs művészet produktumaival is állja a versenyt. Persze nem az aktuális trendlovagok, galériaszajhák, műtárgykalmárok felturbózott világában: erre sem az érzékeny technika, sem a művek intim világa nem alkalmas. Szíj Kamilla ugyanis olyan grafikus, aki csupán hideg tűvel és rézkarcnyomó géppel, illetve szabadkézi karcolással készíti többségükben monokróm, minimális motívumsorból építkező, egyedi műveit.

Miként a borgesi elbeszélő szerint a Könyvtár (amely megegyezik az univerzummal) meghatározott számú ortográfiai jel (szóköz, vessző, az ábécé betűi és a pont) lehetséges kombinációjából áll, s ebben a hatalmas univerzumban nincs két azonos könyv, úgy a művésznő néhány formamorzsából és alaktöredékből - melyek leginkább emberalakok kontúrjára vagy henger, lépcső,

borotva és égő szénakazal

körvonalára emlékeztetnek - felépülő világa is határtalanul változatos. A befogadó úgy bolyong a kiállítótér installációi között, mintha végtelen és tágas labirintusba tévedt volna: a sokszorosító technikával létrehozott, egyedi méretű és elhelyezkedésű műveken felbukkanó motívumvariációk újabb és újabb kapcsolódási pontokat, felsejlő átjárókat kínálnak. Utat oda, ahová a mindennapokban sosem juthatunk el.

Messziről nézve valamiféle kimetszett út (úttestszelet) képét hívja elő a befogadóban a kiállítótér padlójára (pontosabban: alacsony dobogóra) fektetett, tíz méter hosszú, egy méter széles mű is, amelyen a világosszürke/fáradtkék színű alapba karcolt, egymásba forduló motívumokat néhány átlósan futó, fehér csík "fedi" el. Közelről szemlélve láthatóvá válnak az út ciklikusan ismétlődő, de mindig változó stációi is, amelyeket végigjárva egy sejtelmes és titokzatos történetbe merülhet bele az olvasó. Ez a kisimított tekercs ugyanis az egyik legősibb könyvformátumot idézi fel, a határok közé nem szorított, végtelen teljességet, olyan linearitást, amely nem szabdalódik részekre. A kiállításnézőből olvasó lesz: tevékenységét megkönnyítendő a másik, keskenyebb, de még hosszabb tekercs épp ezért már derékmagasságú pulpituson, enyhén megdöntve helyezkedik el. A fáradékony könyvmoly "ugyanezt" ülve is végiglapozhatja: a két szabadpolcos vázlatkönyv egyes oldalain a szókincsfragmentumok egyre bővülő tartalomjegyzékében gyönyörködhet. Egyúttal a szakrális, érinthetetlen műből kézzel fogható műalkotás lesz, mindenki örömére. Szíj nem törekszik tökéletességre, ezt már a karcolt/hasított technika sem engedné, az esetlegességet, a pillanatnyiságot néhány esetben a papírok finoman roncsolt szélein, máskor a művek gombostűvel történő falra rögzítésén érhetjük tetten.

A pszeudorendetlenség mögött azonban tudatos rendezettség és merész művészi elvek bújnak meg. A művész

felrúgja

a kabinetműfaj szabályait, annektálja a teret, kimozdítja a sík felületet a térből (sarokkép); negligálja a szokványos, téglalap alakú nyomóformátumot (kör alakú nyomatvariációk); a felület mindkét oldalát képhordozónak tekinti (szemmagasságban, a falra merőlegesen rögzített, kétoldalas körlapok); felbontja a grafikai műről mint egészről alkotott hagyományos képnézési stratégia kereteit (bizonyos sorozatok csak egy-másfél méter távolságból állnak össze egységgé, képpé). Szíj Kamilla művein a monotonul ismétlődő, hol vastag, hol vékony vonalfonadékok keménységét, a leheletfinom karcolások pókhálószerű szövevényét érzékien felpuhítják a visszafogottan alkalmazott színek (kamillasárga, vörös, világoskék). A művek színessége azonban senkit ne csábítson könnyed felszínességre. Befogadásukhoz ugyanis meditatív elmélyültség, az idő múlását semmibe vevő utazó ráérős nyugalma szükségeltetik. Ahogy az igazi, nagy műlkotások esetében.

Dékei Kriszta

Budapest Galéria, V. ker., Szabad sajtó út 5., május 25-ig

szerző
Dékei Kriszta
publikálva
2003/20. (05. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...