A rock 'n' rolltól elidegeníthetetlen lázongó szájhősködések elkövetői között ritka, hogy bárki is valóban őszintén beszéljen - leszámítva persze, amikor rosszat kell mondani azokról a sztárokról, akiket nem kedvelnek. Isten óvja hát Johnny Rottent, amiért ma is ugyanolyan megátalkodottan szókimondó, amilyen valaha volt! A Sex Pistols gúnyos frontembere - aki valódi nevére, a John Lydonra hallgat, amióta a zenekar kevéssel az 1977-es, nagy hatású debütalbumának megjelenése után felbomlott - visszatér a reflektorfénybe, mert a Pistols megünnepelni készül ma is lázító zenéje és (többé-kevésbé) úgy általában a punk-rock megszületésének harmincadik évfordulóját. Ahogyan időnként megtörtént ez az elmúlt évtizedben, az eredeti felállás - Lydon, Steve Jones gitáros, Paul Cook dobos és Glen Matlock (aki a hírhedt Sid Vicious előtt volt a banda tagja) - újra összeállt egy sor koncert kedvéért. A találóan elnevezett, 1996-os Filthy Lucre Tour óta az ötvenegy éves Lydon nem igazán a zenével foglalta el magát (utolsó albuma egy 1997-es szólódarab, a Psycho's Path volt), hanem inkább kihasználta trágársága miatti hírnevét. Falrengető alakítással tűnt fel évekkel ezelőtt a Judge Judyban (amerikai tárgyalótermi valóságshow, a magyar verzió Katalin bírónő néven ment néhány éve a tv2-n - a ford.), hogy tisztázza magát második zenekara, a Public Image Ltd. egyik korábbi dobosának vádjai alól. 2000-ben saját, rövid életű műsorát, a Rotten TV-t vezette a VH1-on. Nemrégiben részt vett (majd félúton kiszállt) a BBC I'm a Celebrity, Get Me Out Of Here! című valóságszériájában (Celeb vagyok, ments ki innen! címmel ősztől nálunk is fut majd - a ford.), néhány hónapja pedig fakezű zenészeknek szónokolva lehetett látni a Fuse csatorna Bodog Battle of the Bands című műsorában. (Ugyanakkor sem őt, sem a Pistols többi tagját nem lehetett látni a Rock and Roll Hall of Fame-be való beiktatásukkor, 2006-ban. Mivel felbosszantotta őket, hogy fizetniük kellene azért, hogy részt vegyenek a ceremónián, a zenekar távol maradt, és visszautasította a megtiszteltetést.) Ha Lydon televíziós bohóckodásai nem volnának elegendők ahhoz, hogy megfeküdjék néhány purista gyomrát, most itt van ez is: a Sex Pistols éppen újrarögzítette hírhedt dalát, az Anarchy In The U.K.-t az Activision hihetetlenül népszerű videojátéka, a Guitar Hero harmadik része számára.
*
Orange County Register: Szóval mi is az oka ezeknek a koncerteknek? Miért kell megünnepelni a harmincadik évfordulót?
John Lydon:Nos, ez a punk évfordulója Angliában, és egész évben szemét, vacak zenekarok játszottak, akik maguknak követelték az érdemet azért, ami harminc évvel ezelőtt létezett. Egyszerűen úgy döntöttünk, hogy rácsapunk az asztalra, és elmesélünk néhány alapigazságot. Egyetlen londoni koncerttel kezdődött, amiből aztán öt lett - nem gondoltuk, hogy 25 ezer ember akar látni minket! És így aztán...miért ne? Aztán jött egy manchesteri fellépés ajánlata, ami meg 15 ezer néző. És hát, ismétlem, miért ne? Az a szülőföldünk, tudod? Lojálisak vagyunk ahhoz a helyhez, és ezzel mintegy köszönetet mondunk azoknak az embereknek, akik lojálisak voltak hozzánk. Ez lenne a módja.
OCR: Pláne, ha mások is rohantak, hogy hasznot húzzanak ebből...
JL: Mindenki a magáénak akarja a punk feltalálásának érdemét. Ami abszolút nevetséges, tökéletesen esztelen. És az a baromság a Ramonesszal csak nem és nem szűnik - hogy a fenébe lenne akármiben is olyan a Ramones, mint a Sex Pistols? Mi olyan kultúrából jöttünk, ami komoly kihívásokkal nézett szembe, amikor fiatalok voltunk. Mi voltunk a tökéletes nincstelenek - a szegények legszegényebbjei. Mocsokból jöttünk, és foggal és körömmel küzdöttük magunkat fel. Anyuci és apuci nem vett nekünk gitárokat. Helytelen párhuzamot vonni, és ezek az idióták nem értik meg ezt. Nem sajnálom el, amit a Ramones vagy bárki más csinál ezek közül a bandák közül. De ők nem a durva valóságból jöttek - és ennélfogva összemérhetetlenek.
OCR: De valóban volt mind egy amerikai, mind pedig egy angol punk.
JL: Igen, mindig is volt, abszolút. De ne próbáld, hogy úgy mondjam, követelni a dicsőséget. Úgy értem, vannak zenekarok, olyanok is, akik előttünk kezdték, akik azt állítják, hogy ők találtak fel mindent. Nincs mit feltalálni! Az vagyok, aki vagyok. Senki sem teremtett meg engem, amennyire ki tudom venni. Még a szüleim sem igénylik ezt a felelősséget.
OCR: Hát, az mindenesetre elég komikus lenne, ha amerikai punkzenekarok, bármilyen nagyszerű volt is közülük jó pár, úgy éreznék, hogy ugyanabból a fajta társadalmi-gazdasági forradalomból jöttek volna, ami abban az időben Angliában zajlott.
JL: Megpróbálják elbagatellizálni ezt, és úgy tenni, mintha nem létezne. És itt véted el a lényeget: mi munkásosztálybeliek vagyunk, és ez jelent valamit Angliában. Azt jelenti, hogy nincs reményed, nincs jövőd. Minden sor minden Pistols-számban erről szól. Ez lényeges, és utálom látni, hogy olyan idióták banalizálják az életemet, akik meg akarják kaparintani a dicsőséget, ami nem az övék. Még a saját menedzserünk is benne volt ebben a játékban. Malcolm McLaren megpróbálta elhappolni magának az elismerést mindenért. Ettől végeredményben röhejesnek tűnt.
OCR: Meglep, hogy az emberek még mindig olyan erősen reagálnak a "nincs jövő"-féle gondolatokra, amiket harminc éve írtál le?
JL: Nos, elég különös módon az establishment, ha így akarod hívni őket, továbbra is keserűen neheztel ránk, legyen ez akár egy Margaret Thatcher-kormány vagy a most nemrég leköszönt Tony Blair. Mindketten pokollá tették az életet számunkra - és valóban, hatalmas örömöt okoz nekünk, hogy pokollá tesszük az életet az ő számukra. Tudod, minket antiroyalistának tartanak, holott én meglehetősen kedvelem a királyi családot. Csak azt a viselkedést nem kedvelem, amit kapok tőlük. Egy darabka történelemről van szó. Ami azt jelenti, hogy a gyökereid messze visszaágaznak az évszázadokba, és ez fontos dolog. De az érdektelen, hogy az aktuális politikai trendektől függően szereted-e ezt vagy sem. Létezik - nem tehetsz úgy, mintha nem így lenne.
OCR: Óvatosan közelítettem volna a következő kérdéshez, de tudva, hogy te vagy Johnny Rotten...
JL: Ne zavartasd magad.
OCR: Bizonyára nem titok, hogy anyagilag jól alakultak a dolgaid...
JL: Ha-ha! (Hangosan nevet.) Ez az egyik legnagyobb, legcsodálatosabb hazugságom.
OCR: Szóval nem igaz?
JL: Áh, a szegénysoron élek, amióta csak belefogtam ebbe! Amikor megpróbálsz olyan zenekarokat egyben tartani, amilyeneket én csinálok, a pénz kirepül az ablakon. A Public Image Ltd. például olyan társaság, aminél roppant, roppant költséges kézben tartani az anyagi forrásokat. És voltaképp teljesen rám hárult, hogy irányítsam és egyben tartsam mindezt, mert ebben a kérdésben egyetlen tagtól sem kaptam segítséget.
OCR: De én azt olvastam, hogy nagyon jól ment neked az ingatlanberuházásban.
JL: Hát, ez ismét egy falrengető vicc, ami némiképp visszafelé sült el. Pár évvel ezelőtt felléptünk az aranylakodalomkor Angliában (2002-ben II. Erzsébet és Fülöp herceg a maga aranylakodalmát ünnepelte, míg a Sex Pistols az "ezüstöt" - a ford.). Nem adtak volna helyszínt nekünk, de sikerült találni egy öreg stadiont, ami elhagyatottan állt Crystal Palace-ben (Dél-London - a ford.)... és összeraktunk egy hogyishívjákot, egy brosúrát a koncerthez - egy programot, ha úgy tetszik. És abban kitaláltuk ezt a történetet, miszerint én ingatlanspekuláns lennék, mindenféle összeválogatott fényképekkel különböző, eladásra szánt házakról. Arra viszont senki nem vette a fáradságot, hogy közelebbről megnézze, hogy ezek mindegyike lerobbant épület meg lepukkant lakókocsi volt. De tudod, milyen bír lenni a sajtó olykor. Szó szerint veszik a dolgot, és feltételezik, hogy "ó, akkor hát erről van szó!". Ami viccnek indul, nagyobb igazságként végzi.
OCR: Akkor hát továbbra is azonosulsz a munkásosztálybeli gyökereiddel.
JL: Ó, azt nem vághatod ki magadból! Így születtél! És számos értelemben soha, soha nem adnám ezt fel, mert ez minden, amit megtanultam - hogy légy mélyen, mélyen őszinte és tiszta szívű. Nincs szükségem a gazdagok, a hatalmasok hazug nonszenszére. Nincs szükségem rá, hogy benyaljak nekik. Szélhámosok mind. Megfosztottak a gyermekkoromtól és az életemtől. Én pedig biztosan nem szállok be ebbe a játékba. És bárki, aki előbbre valónak érzi magát nálam, elhúzhat a picsába, hogy meglehetősen őszinte legyek (nevet). Ezt nem tolerálom. Én önmagamat képeztem. Az oktatás ingyenes volt, de hidd el nekem, hogy még ezért is harcolnod kellett Angliában. Kikapartam magam a gettóból, szóval miért forgatnám valaha is a köpönyegemet, és mondanék egy hazugságot vagy csatlakoznék a tömeghez? Nem tartozom oda.
OCR: Éppen ezért kellett kérdeznem arról, hogy hatalmas sikert arattál az ingatlanokkal. Kiábrándítóan hatott rám. És még ha jól is ment volna neked, ami kétségkívül megillet téged...
JL: Ja, mi ez az irigység ezzel kapcsolatban? Ez röhejes.
OCR: Így van. De amit a Sex Pistols jelent egy csomó embernek, amit reprezentál...
JL: Nos, az emberek téves, hamis értékeket aggatnak ránk anélkül, hogy megértenék, hogy emberi lények vagyunk! És mi nagyon komolyan küszködtünk fiatalkorunkban. Nagyon! Most részt veszünk a Guitar Heróban... ami átkozottul remek videojáték. Briliáns! Imádom! Nem csak úgy mondom. A legjobb szórakozás, tényleg az. Ez az első lépcső egy zenekar megalapításához. De az a gondolat, hogy nincs jogunk ehhez, és hogy vajon nem kiárusítás-e ez - kiárusítása minek? Tudod, mindazt a pénzt, amiről úgy tűnt, hogy keresni fogunk ezzel, el kellett költenünk arra, hogy újra felvegyük azt az átkozott számot, mert a Virgin, a lemezkiadónk, elveszítette a mesterszalagokat.
OCR: Azt akartam kérdezni, eltekintve a videojátéktól, hogy annak a puszta ötlete, hogy koncerteket adtok az évforduló megünneplésére, vajon nem a Pistols antitézise? De aztán eszembe jutott, hogy az attitűdöd, amivel a Filthy Lucre turnéba vágtál a 90-es években, eléggé hasonló volt - ki mondja azt, hogy nem teheted meg?
JL: Egyetlen átkozott dologról se mondd nekem, hogy nem tehetem meg az életemben! Az egyetlen dolog, amit megígérhetek, az az, hogy nem hazudok. Hűek vagyunk magunkhoz, és ha ez nem elég jó, hát akkor üdvözöllek annál a sok szemétnél, ami jelenleg elérhető. Nagyon sok van belőle. De ne sorolj minket is oda, mert nem vagyunk a részesei - sosem voltunk, sosem is leszünk. Így áll a dolog, elmondom egyenesen: a Ramones egyetlenegy dologért felelős - azért, hogy ők a Ramones.
OCR: És a Clash?
JL: Ó, a Clash roppant kiagyalt volt. Teljesen. Egyetlen világos ambícióval - jelesül, hogy próbálj meg... igazából ne is próbálj, hanem legyél nagyobb, mint a Sex Pistols. Ez szó szerinti idézet volt szegény öreg Joe Strummertől. Tudod, ez volt az a pont, amikor elvesztettem a tiszteletemet iránta, és ez harminc éve volt.
OCR: Visszanyerted valaha a tiszteletet iránta?
JL: Emberi lényként Joe jószívű volt. Csak egy kicsit összezavarodott. Számomra az a zenekar megrekedt a szlogenképzésben. Tudod, ez az egész eléggé nagyképű, nem? És tréfáskodó és művészieskedő - nagyon művészieskedő és mesterkélt. Halálkomoly balos szocializmus - úgy értem, dögunalom! Tudod: dögunalom! A szocializmus egyáltalán nem segít a munkásosztálybeli embereken. Csak a gazdagok érzik úgy tőle, mintha törődnének velük.
OCR: Visszakanyarodva a Pistolshoz: veletek minden rendkívül gyorsan történt.
JL: Ó, az gyilkos volt. Hogyan voltunk képesek túlélni... az volt a legtöbb nyomás, ami alá, azt hiszem, bármely emberi lényt helyezni lehet. Nem volt jó, hogy feloszlottunk emiatt, de az jó volt, hogy igazán megkedveltük és megbecsültük egymást néhány évvel később, és friss, tiszta szemmel tudtunk visszatekinteni. Megfejtettük, mik voltak a problémák - és lényegében a menedzsment volt az! (Nevet.) Szörnyen sok "ő mondta/ők mondták" ment, ahol valójában senki nem mondott semmit. Számos félreinformálás történt, mert Malcolm nagyon álnok alak. A saját kürtjét fújja, de csak meleg levegő jön ki.
OCR: Eszembe jutott az a 78-as amerikai turné, ahol különös helyeken játszottatok, például Texasban...
JL: Azt mondták nekünk, hogy a Délen minden ember bunkó és gyűlölködő, én meg igazán gyengédnek és kedvesnek találtam őket. Amerika még a saját népességéről is hazudik magának - úgyhogy mennyi az esély rá, hogy megértsd az iraki háborút? (Nevet.) Ezek a ti embereitek, a ti honfitársaitok. Miért nem játszott nekik senki? Nos, mi megtettük, és kinyitottuk a kapukat. Ma a Dél ott van mindenki turnélistáján.
OCR: De a ti döntésetek volt ez, vagy Malcolmé?
JL: Nem, nem, nem, ez mind a mi döntésünk volt (ezzel szemben nemrég magyarul is megjelent önéletrajzi könyvében [lásd a Visszhang rovatot], a Rottenben Lydon kétszer is elismeri McLaren érdemét ebben - a ford.). Le voltam nyűgözve, tudod? Hallottunk a polgárháborútokról - és látni akartam a magam szemével! Tudod, kevesebb etnikai feszültség van azon államok némelyikében, mint mondjuk Chicagóban, ami ma is a gyűlölet egyik elviselhetetlen fészke. Micsoda szomorú város is az! Micsoda vádirat Amerika ellen! Igazi szégyenfolt a tájban. Tudod, négy órába telik, amíg túljutsz a gyárak kéménysorain, amikor kiautózol onnan éjszaka. Ez a legelképesztőbb, legijesztőbb látvány. Ezt kéne a bedekkerekbe rakni.
OCR: Szóval szándékos volt, hogy elkerültétek Los Angelest, amikor idejöttetek?
JL: Nem, nem. Csak annyi volt, hogy mi a Délt akartuk, és nem igazán volt semmi fent, északon. A CBGB's évődött velünk, de az meg olyan volt, hogy mi a francért mennénk oda? Minek? Hogy egy csomó versolvasónak játsszunk New Yorkban? "Egy kötet Rimbaud-verset és egy Bud Lite-ot lesz szíves!"
OCR: De te L.A.-ben élsz.
JL: Ja, imádom. Szeretem Amerikát. Nagyon, nagyon szeretem Amerikát.
OCR: Jobban, mint bármely más helyet?
JL: Nos, számomra Kalifornia pompás. Szerintem az emberek különlegesek itt.
OCR: Mit gondolsz az itteni republikánusokról?
JL: Nos, itt van nekünk Arnie Schwarzenegger a kormánykeréknél! Remek munka ez, amit nem végez el.
OCR: Hosszú, évtizedekre viszszanyúló történelme van ezen a helyen a republikanizmusnak.
JL: Ja, és Kalifornia úgyszintén tele van állítólagos nácikkal... akik egyszerűen ostobák, tudod? A szvasztika, az a szimbólum meg az összes többi... ők vesztették el a háborút. Egy vesztes jelvényét hordod, te együgyű segg! Azt mondod, hogy el akarsz veszíteni egy újabbat? Mert el fogod. A rasszizmus, a gyűlölet, a szeparáció, az osztályok megkülönböztetése - minden ilyen dolognak véget kell vetni. Mindannyian csak egy élettel születtünk erre a földre, és ennyi az egész. Nem létezünk utána. És bárki, aki megpróbál felosztani minket állítólagosan különböző csoportokba és táborokba, megállhat - meg kell állnia. Minden alkalommal, amikor az erkölcsi többség döntést hoz emberek egy másik kasztjáról, elveszi tőlük az életüket. Én mindezzel a gyűlölettel magam körül nőttem fel, és nem szeretem ezt látni a déli napsütésben.
OCR: Visszajönnek az egykori érzések, amikor ezeket a számokat énekeled? Mit gondolsz a lemezről ennyi évvel később?
JL: Nos, elég szerencsés voltam, hogy mindjárt elsőre jól sikerüljön. Úgyhogy nincs szégyen, nincs fájdalom, csak nyereség van - mert ma is éppen úgy gondolom, ahogyan akkor tettem. Egy betűt sem tévesztettem. Nem arról van szó, hogy arrogáns lennék. Egyszerűen szívből beszéltem, és ma is így teszek. Ebben az értelemben igazából semmi nem változott, legalábbis az én nézőpontomból. Tanult a társadalom bármit is tőlünk? Remélem. Tudod, nem vagyunk teljesen rosszak. Kevéske jó is van bennünk. Én az emberekért teszem ezt.
OCR: Azt gondolom, az emberek zavarba jönnek veled kapcsolatban, és azt feltételezik, hogy mindent ellenzel.
JL: De miért? Miért feltételezik ezt? Rettenetes túlzás ezt feltételezni egy emberi lényről, nem? Mi adja bárkinek a jogot arra, hogy ennyire abszurd legyen velem? Igazából az efféle vélemények többet mondanak nekem róluk, mint magamról.
OCR (tudván, hogy lejár az idő): Feltehetek még egy utolsó kérdést?
JL: Komolyan gondoltuk, haver? (Erősen nevet, mert azt hitte, hogy erre a sorra [eredetiben: Did we mean it, maaan?] vonatkozik majd a kérdés a God Save The Queenből.)
OCR: Nem, nem azt.
JL: Az a sor félreérthetetlen döfés volt a hippik felé.
OCR: Valóban megkérdezik tőled ezt a riporterek?
JL: Igen.
OCR: Az volt a kérdésem, figyelembe véve, amit a többi zenekarról mondtál a punkkorszakból, hogy van-e olyan köztük, amelyet kedvelsz?
JL: Nos, a Buzzcoks fantasztikus volt. A legkiválóbb szövegek némelyikét ők írták. És a Kinks elképesztő volt. Ray Davies egyike a világ legjobb dalszerzőinek. De a Buzzcoks - úgy értem, tudod, őket nem piszkálhatod, ostoba volnál! Aztán kevésbé ismert zenekarok: Magazine, The Raincoats. A The Slits csodás volt. Nagyon sok határt áttörtek Angliában. Azelőtt mik voltak a nők? Leginkább csak frizurák. Állni a sarokban, és édes, ártatlan dalokat énekelni.
OCR: Gang of Four?
JL: Ja, a Gang of Four. Kicsit intellektuális, ami valamennyire megzavarta az eszüket, de a zajaik anynyira gyötrően, kínzóan érdekesek voltak, hogy mást se tudtál, csak mosolyogni. És az a változatosság mindenben! Nem ez a szűkagyú "mindenki simítson zselét a hajára és hordjon bőrdzsekit!" attitűd. Ez nem arról szól, hogy mit viselsz, hanem arról, hogy ki vagy, mi vagy, és mihez kezdesz ezzel.
OCR: A koncertek fantasztikusak lesznek, nyakamat rá.
JL: Hát, nem tudom. Most elkezdtem izgulni. Azt jelentené ez, hogy próbálnom kell? (Nevetni kezd.) Nem, szeretnék csak egyenesen a színpadra menni, feltüzelve és félelem nélkül. És működésbe hozni a dolgot. Mert ilyen az élet.
