Koncert: Együtt nem megy (Cseh Tamás + Kispál és a Borz a Bárkában)

publikálva
2002/41. (10. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kezdetben Cseh Tamás és Lovasi András "zenés beszélgetésére" invitált a Bárka Színház, és én erre simán ráharaptam. Külön-külön alaposan belemásztak már az életembe, ha húszévnyi eltolódással is - no de így együtt... mondom, egészen felvillanyozódtam. Mit kezd egymással, és mit kezd velem ez a két pasas, akinek meglehetősen eltérő nemzedéki élményekből táplálkozik a sorsa és a művészete? A szűkszavú propaganda szerint Cseh Tamás Frontátvonulásának - két nappal korábbi - bemutatójához kötődött volna e beszélgetés, úgyhogy arra is beneveztem.

Kezdetben Cseh Tamás és Lovasi András "zenés beszélgetésére" invitált a Bárka Színház, és én erre simán ráharaptam. Külön-külön alaposan belemásztak már az életembe, ha húszévnyi eltolódással is - no de így együtt... mondom, egészen felvillanyozódtam. Mit kezd egymással, és mit kezd velem ez a két pasas, akinek meglehetősen eltérő nemzedéki élményekből táplálkozik a sorsa és a művészete? A szűkszavú propaganda szerint Cseh Tamás Frontátvonulásának - két nappal korábbi - bemutatójához kötődött volna e beszélgetés, úgyhogy arra is beneveztem.

Hogy Cseh Tamást miért kell szeretni, ha minden igaz, ezeken a hasábokon nem szükséges kifejteni. Időnként ugyan elbizonytalanodom: a napokban olyan húszévesekkel is találkoztam, akik csak névről ismerték a Beatles zenekart. Mintegy kompromisszum gyanánt hát maradjunk ennyiben: az 1979-ben született Frontátvonulás a Cseh-Bereményi-életmű egyik legjelentősebb darabja. Nem dicsekedhet annyi elévülhetetlen dallal, mint a pár évvel korábbi Levél nővéremnek, a szövege azonban mindvégig rendkívül erős, s ahogyan csavarodik, ahogyan ível, ahogyan szürreáliába torkoll, annak bizony vegytisztán színház a neve.

Ebben a színházban én Cseh Tamás előtt most, huszonhárom év múltán is kalapot emeltem: éppolyan erővel és éppolyan izzással, éppolyan indulattal és éppolyan naivitással, egyszóval éppolyan meggyőzően igazított útba, mint légszomjjal küszködő hőseit egykoron: nincs hova menekülni, nincs hova megúszni, tessék csak itt szépen megtelepedni, belakni egy sarkot, aztán majd csak lesz valahogy...

H

Ennyit a rend kedvéért, elöljáróban. Vasárnapra ugyanis módosult a hirdetmény: már nem Cseh Tamás és Lovasi András zenés beszélgetését, hanem Cseh Tamás és a Kispál és a Borz közös koncertjét jelezte; miközben gellert kapott a beszélgetősdi is, abba a sorozatba illesztődvén bele, amely Lévay Balázs vezetésével a mítoszok körül sertepertél a Bárkában.

Lovasitól megtudtam: a színház valóban azt kezdeményezte, hogy kettesben lépjenek fel, csakhogy ő elhárította - idegen tőle ez a szerep. Azt javasolta inkább, hogy legyen Cseh Tamás-Kispál és a Borz-koncert, melynek során majd valami valóban közös dologgal rukkolnak elő. Csakhogy Cseh Tamást annyira igénybe vette a Frontátvonulás bemutatója, hogy nem maradt ideje a Kispállal próbálni, így további megszorításokat kellett eszközölni a koncepción. Az előadás kezdete előtt egy órával anynyiban maradtak, hogy felváltva játsszák a számaikat, túlesnek közben a mítoszokon, és végül a Nagyon szerelmes lányok című Kispál-dalba a Tamás is beszáll. Az az óra amúgy különösebb izgalom nélkül, kellemes csevegéssel telt a büfében - arról, hogy egy őrző-védő kisasszony is képes olyan vonzó lenni, mint egy felszolgálónő; arról, hogy koncert közben milyen lehetőségek adódnak a szemüveg bepárásodása esetén; arról, hogy előbb-utóbb bizonyos akkordokkal már nem is próbálkozik az ember -, idáig igazán élveztem.

H

Kár, hogy az első két kör olyan töketlenkedve indult. Miközben Cseh Tamás került sorra, Kispálék még lődörögtek a színpadon, ráadásul a világosító kolléga sem tudta eldönteni, kire vetüljön fény. Mit mondjak, elsápadtam kicsit, de szerencsére nem tűnt fel: az a bő háromszáz fiatal, aki a Bárkába fért, a legkevésbé sem finnyáskodni, hanem rajongani jött, és akkora hullámokat csapott a szeretetük, amelyekben elmosódtak a bakik. Így még az is bejött, hogy Cseh és Lovasi egyetlen alkalmi-közös vállalkozásának, A hatvanas éveknek egyikük sem tudta a szövegét..., s persze ami együtt nem ment, azzal végképp nem volt gond külön-külön: különösen Kispálékból dőlt a meglepetés. Új dobosuk van, meg különben is, tizenöt éves a zenekar, hát átgondoltak-újrahangszereltek egy csomó nótát, és most igazán az a legkevesebb, hogy Szabó Attila hegedűjéről megemlékezzen az ember.

Csupa ragyogó arc, bármerre néztem, s mi több, még a helyükre kerültek a mítoszok is.

- Hallottatok olyan mítoszokról, amelyek veletek kapcsolatban terjengenek? - érdeklődött a különben rokonszenves Lévay úr.

- Hogy jól baszok - felelte Lovasi, mintegy megszabva ezzel a beszélgetés intellektualizáló keretét.

Hát így.

Parancsolnak bármit is hozzáfűzni...?

H

Mindazonáltal a tanulságokat nem hallgatnám el.

1. Ha színház volnék, alaposabban utánanéznék, létezik-e olyan produkció, amit meghirdetek. 2. Ha muzsikusként összeállnék valakivel, alaposabban szem előtt tartanám, hogy nincs az az előadás, amelyből kispórolható a meló. 3. Ha "égés" van, igyekeznék olyan természetesen reagálni le, mint ahogyan tette Cseh és Lovasi. 4. Annál, ha mítosza van az embernek, csak az jobb, ha szeretve van, nagyon.

Marton László Távolodó

Bárka Színház, október 4. és 6.

publikálva
2002/41. (10. 10.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...