Könnyű és finom (Morcheeba)

szerző
- greff -
publikálva
2001/32. (08. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Aszombat, már részemről, a Morcheeba kora esti sajtótájékoztatójával indul. Nincs benne sok köszönet. A hófehér sajtósátor, mint valami termosz, magába zárja a meleget, és ezen az igazán kellemetlen helyen nagyjából harminc ember küszködik azért, hogy a kiszabott húsz perc során odakiabálhassa kérdését az időjárástól hervadozó zenészeknek. Akik persze nem nagyon bírják komolyan venni ezt az egész béna vircsaftot. A dobozos sörébe kapaszkodó, joviális Paul Godfrey csontszáraz brit humorból ad ízelítőt (megjegyzem, pompásan), öccse, a szanaszét szívott arcú Ross csak vigyorog kifele a vastag szarukeretes szemüvege alól, a zenekar szívét-lelkét jelentő Skye Edwards pedig alig jut szóhoz - kár, mert igazán kedves jelenség. Annyi kiderül, hogy a turnécsapat tagságát korábbi előzenekaraik soraiból nyúlták le, meg hogy hőseink már korántsem pusztítják magukat olyan intenzitással, mint akár két éve; az idősebb Godfrey szabadidejében rendszeresen dídzséskedik Britannia-szerte, Skye viszont kizárólag két kisgyermekének él.

Aszombat, már részemről, a Morcheeba kora esti sajtótájékoztatójával indul. Nincs benne sok köszönet. A hófehér sajtósátor, mint valami termosz, magába zárja a meleget, és ezen az igazán kellemetlen helyen nagyjából harminc ember küszködik azért, hogy a kiszabott húsz perc során odakiabálhassa kérdését az időjárástól hervadozó zenészeknek. Akik persze nem nagyon bírják komolyan venni ezt az egész béna vircsaftot. A dobozos sörébe kapaszkodó, joviális Paul Godfrey csontszáraz brit humorból ad ízelítőt (megjegyzem, pompásan), öccse, a szanaszét szívott arcú Ross csak vigyorog kifele a vastag szarukeretes szemüvege alól, a zenekar szívét-lelkét jelentő Skye Edwards pedig alig jut szóhoz - kár, mert igazán kedves jelenség. Annyi kiderül, hogy a turnécsapat tagságát korábbi előzenekaraik soraiból nyúlták le, meg hogy hőseink már korántsem pusztítják magukat olyan intenzitással, mint akár két éve; az idősebb Godfrey szabadidejében rendszeresen dídzséskedik Britannia-szerte, Skye viszont kizárólag két kisgyermekének él.

Paul mélyen nem ért egyet velem, amikor azt kezdem feszegetni, hogy az utolsó lemezen itt-ott mintha pont a Morcheeba saját, markáns hangzása szunnyadt volna el. Szerinte elődeivel ellentétben éppen hogy a Fragments Of Freedom mutatja meg leginkább a zenekar valódi arcát, mindazonáltal a következő eresztés, amelyen terveik szerint többek között prágai vonósok csapnak majd össze mexikói gitárosokkal, tök másmilyen lesz. Aha. Idáig követem az eseményeket, aztán már csak arra ügyelek, hogy a fullasztó hőség meg a hátborzongató töménységben sorjázó, elképesztően bornírt kérdések hatására le ne forduljak a fapadról. Ilyenek hangzanak el, hogy például mi a frankóbb, ha egymagában vagy ha a csajával táncol az ember egy Morcheeba-nótára. Vagy: van-e valakinek tetoválása a zenekarban? És a végső döfés: ki a kedvenc rajzfilmfigurátok? (Homer Simpson, ha valaki kíváncsi.) Kisiklok a sátorból, akárha víz alól.

Nem sokkal később a nagyszínpadon (a Morcheeba "előzenekaraként") Müller Péter Sziámi vívja ádáz küzdelmét a páros és a páratlan rímekkel, nem várom meg, mi kerekedik ki a dologból, eltalpalok inkább a világzenéhez, ahol éppen a francia Lo ´Jo prezentál egy igazán hangulatos előadást, úgyhogy egyáltalán nem bánom meg.

Aztán húzok vissza gyorsan, de mint kiderül, fölöslegesen, mert csúszás van, veszettül sűrűsödik a tömeg. Nincs mit tenni, furakszom előrefele. Idén a keverő és a színpad közötti távot - a küzdőteret kettő darab térfélre osztva - átíveli egy biztonsági fémkorlát, na, ezen lógok középtájt, egészen kényelmes. Fél tíz körül jár, mire végre elkezdődik.

Kijön a zenekar, de nemcsak a három főarc, hanem velük együtt egy dobos, egy bőgős, aztán egy billentyűs, egy háttérénekes csaj, meg egy hegedűn és trombitán játszó pali. (A Shoulder Holsterrel nyitnak.) Szóval ott van ez a sok zenész és a hangszerek, még sincs semmi gáz, igazán szépek, arányosan szól a cucc, csupán halkabb a kelleténél, előre kell menni. Szorítok nekik, csak el ne romoljon valami, nem romlik. (Én ugyanis, kérem szépen, rendesen lukra futottam kedvenceimmel a Szigeten: a Kispál koncertjét áramszünet - nagyszínpad! - törte ketté, a Mood pedig egy - a bámulatosan korlátolt Tarlós polgármester által vezényelt - drasztikus éjszakai hangerőcsökkentésen vérzett el. Hagyjuk.)

A zenekar az első két lemez lassan csepegő, keserédes dalaira (The Sea, Tape Loop, Over And Over és így tovább) helyezi a hangsúlyt (jó kis bluesos gitárokkal!), ami igazán kedvemre való, még ha nem is jön át mindegyiknek a hangulata a maga teljességében. Azt viszont semmiképp sem hallgatnám el, hogy a legutóbbi album engem különösebben be nem indító funkys témái, főként a Love Sweet Love meg a Rome Wasn´t Built In A Day milyen állatul bírnak megszólalni így élőben. Naná: a zenekar feszes és a végtelenségig profi, simán kiderül ez úgy is, hogy mindvégig szigorúan a dalok állnak a középpontban, akadjon azonban egy apró rés a zene szövetén, egy pillanatnyi szünet két akkord között bárhol, azonnal belegitároznak vagy beleszkreccselnek valami átkozottul ízeset - na és éppen ezek a részletek, a kicsiségek garantálják azt, hogy én ma este igazándiból jól érezhessem magam. Elég az hozzá, a Morcheeba popzenéje jófajta fesztiválmuzsikának bizonyul: egyfelől semmi katartikus, másfelől viszont élvezetes, könnyű és finom. Odafönn lelkesen vigyorgó muzsikusok, alant hálásan éneklő közönség, ki van ez találva. Mielőtt a készülőben lévő lemezekről játszanának egyet, Skye megkér minket, ugyan tekerjünk már a számára egy jó kövér jointot, és amilyen jól nevelt közönség vagyunk, nem is hagyjuk őt cserben. Aztán érkezik az új dal, és ez a lebegős, lusta Slow Down történetesen a koncert egyik csúcspontjának bizonyul, nekem legalábbis nagyon bejön.

Hamar vége van: cirka nyolcvan perc után búcsúznak el, mi pedig vonulunk ezerfelé a fülledt szombat éjszakában.

- greff -

szerző
- greff -
publikálva
2001/32. (08. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...