Joseph O'Connor két regényével, Az ügynökkel és A Tenger Csillagával (ami világhírűvé tette) már a hazai olvasók is találkozhattak. A Megváltás Zuhatag az utóbbi folytatása - egy tervezett trilógia második kötete.
A Tenger Csillaga 1847-ben, az írországi éhínség idején játszódik, és egy hajóút történetét meséli el. A burgonyakór a tizenkilencedik század egyik legnagyobb társadalmi katasztrófájához vezetett, és máig nem világos, hogy Írországot - amely akkor még Anglia része volt - miért nem segítette ki a javakban bővelkedő anyaország. Több mint egymillióan emigráltak ekkor Amerikába, köztük a Tenger Csillagának utasai is. A Megváltás Zuhatag 1865-ben, a polgárháború bukása után kezdődik, és tartalmilag csak annyiban kapcsolódik A Tenger Csillagához, hogy egyik szereplője, Elisa Duane Mooney e hajó két utasának szerencsétlen gyermeke. A hasonlóságot tehát ne a szüzsében keressük: a két regény közötti rokonság egyértelműen a könyvek felépítésében és nyelvhasználatában van.
Mindkét regény szereplői főképp írek, és figurájuk meglehetősen érdekes. Több kritikában kiemelik mindkét könyvvel kapcsolatban, hogy O'Connor hősei sokkal inkább tipikus karakterek (miképp Terry Eagleton fogalmaz a The Guardianben, a szereplőgárda "az ír sztereotípiák galériája"), mintsem valódi alakok, ám az író bravúrosan alakítja ezeket a sematikus lényeket hús-vér realitássá. Nem konkrét emberekről van itt szó tehát, mi több, cselekedeteik erősen távol állnak attól, amit ezekben a történelmi szituációkban bárki is tett volna. A Tenger Csillagának megrontott cselédlánya, politikai írója vagy éppen vadállatias földesura vagy a Megváltás Zuhatag törvényen kívülije, felszabadított rabszolgája, talált gyermeke megmaradna karikatúrának, ha nem O'Connor jellemezné és mozgatná őket.
A külföldi kritikák egytől egyig egyetértenek abban, hogy a regény legfőbb erénye a stílusa és a nyelvezete, hogy O'Connor egyaránt anyanyelvi szinten beszéli az archaikus és a rétegnyelveket. Ezekben az ínyencségekben a magyar olvasó sajnos nem merülhet el, viszont belefeledkezhet a példátlan erejű magyar fordításba. Mesterházi Mónika kitűnő munkát végzett, és az a tény, hogy ő alapvetően költő, sokat hozzátesz a szöveghez: ezt a könyvet e nélkül a belső tudás nélkül ugyanis talán nem is lehetett volna magyarítani, hiszen igen sokszor (pl. Elisa gondolatfolyamainál) tömör költészetről beszélünk, és - éppúgy, mint A Tenger Csillagában - itt is sorjáznak a dal- és balladarészletek, a siratók, a versek - gyakran önálló fejezetet alkotva.
De nem ezek az egyetlen betétek a regényben. Itt fogható meg leginkább a két könyv közötti rokonság: mindkettő olyan kirakós, ami ezer darabból áll össze. Hivatali szövegekből, jegyzőkönyvekből, levelekből (ez főképp A Tenger Csillagára igaz), cikkekből, feljegyzésekből - s ezt a "receptet" olyan újdonságokkal spékeli meg itt a szerző, mint a drámai formában megírt betétek és a pszeudoszerzői jegyzetek.
A regény (egyik) főhőse (vagy pontosabban a központi figurája) James O'Keefe egy kistelepülés, a Megváltás Zuhatag kormányzója. Ausztráliából vándorolt Amerikába, egy fájdalmas nagy szerelmet és egy ebből született gyermeket hagyva hátra. Népszerű ember volt korábban, remek történeteivel járta a kontinenst, majd New Yorkban ismerkedett meg feleségével, Luciával. A nő családja persze ellenezte ezt a házasságot, melynek titkokkal és fájdalmakkal teli meséje szépen kibomlik a lapokon. Megtudjuk, hogyan lett az egykori hősből kegyvesztett ember, hogyan ment tönkre az életük Luciával, és hogy miképp uralkodott el rajta a keserűség. Megváltás Zuhatagban nehéz élet várt rájuk. O'Keefe (az egykori katona) szörnyen brutális embernek tűnik eleinte, letaglózott, már-már embertelen alaknak. A körülmények sem segítenek: a telepen nincs elég embere, gyakori az önbíráskodás, harcolnia kell az indiánokkal, és minden oldalról csak a meg nem értésbe ütközik. Hol ezzel, hol azzal a szereplővel haladunk együtt (néha szó szerint is, például Elisa vándorlása közben), és gyakran gyomron üt a brutalitás, a megváltás nélküli szenvedés és áldozat.
A több szálon futó események miatt e nagyregény egyes részei (a szerelmi történet vagy a polgárháború utáni világ ábrázolása) kitennének több önálló művet is. Ám egyben, így koordinálva az eseményeket: maga a csoda. Míg azonban A Tenger Csillaga könnyedén beszippantja az olvasót, ennél a könyvnél az első száz-százötven oldal a koncentrációról szól: nehéz olvasni, nem értjük, ki kicsoda, bizonyos jeleneteket feleslegesnek érzünk, és nem fedezünk fel kapcsolódási pontokat a gazdagon burjánzó részletek között. De ha sikerül kézben tartanunk a szálakat, akkor a kezdeti nehézségek után egyszerűen belekerülünk a történetbe; onnantól letehetetlen - és mikor a végére érünk, azt érezzük, amit az igazi remekműveknél: hogy a mozaikokból összeállt egy egész világ.
Fordította: Mesterházi Mónika. Európa, 2011, 587 oldal, 4400 Ft
