A Gyorsuló idő sorozatban 1986-ban megjelent kis kötet ("Az ember feljő...") "jócskán javított és közel egyharmadával bővített változata" Bojtár Endre jelen könyve. A szerző az átdolgozásra részben azért vállalkozott, mert mára okafogyottnak érzi a megírás akkori motivációit. A kelet-európai irodalmak értő ismerője bő két évtizede a pártállami kánonnal szemben kívánt alternatívát állítani akkor, amikor a német és az orosz területek közötti Európa irodalomtörténetét vizsgálta, és vetette össze annak egyes jelenségeit.
Tény, hogy a nyolcvanas években - különösen Milan Kundera híres esszéjének (Az elrabolt Nyugat) megjelenése után - már az is politikai állásfoglalásnak számított, hogy valaki Kelet-, Közép-, Kelet-Közép- vagy Közép-Kelet-Európának nevezi e geopolitikai zónát. A szovjetellenes, nyugatos közép-európéerek azt bizonygatták, hogy e térség kulturálisan egylényegű a Nyugattal, aminek mindig is a része volt, s ennek szellemében megannyi okos és tisztességes cseh, lengyel, szlovén, magyar értelmiségi örvendeztette meg ötletes, szórakoztató írások tömegével a haladó néprétegeket. Az is kétségtelen persze, hogy jó néhány felszólamlás az orosz- és kommunistaellenes deklaráción kívül mást nemigen kívánt a világ tudomására hozni.
A húsz évvel ezelőtti kontextust azért sem ártott bővebben fölidézni, mert Bojtár Endre Közép-Európa-írásai a kivételes nyelv-, az elmélyült tárgyismeret és a remek elemzőkészség okán kilógtak a sorból. A közép- és kelet-európai irodalmak alakulásait vizsgáló munkássága nem szimpla politikai (szovjetellenes) állásfoglalás volt a rendszerváltozás előtt sem (persze az is), hanem a "Köztes-Európa" zsákutcás történetével való folyamatos és illúziók nélküli szembenézés. 1986-os és mostani kötete egyaránt a térségbeli népek nemzeteszme-fejlődését, a fölvilágosodás és a romantika jegyében alkotott művek szabadságharcát állítja a középpontba - fölmutatva természetesen az így megszülető nemzeti gondolat közösséget és személyiséget egyszerre felszabadító és gúzsba kötő, eltorzító mivoltát is. Hogy mást ne mondjunk, a szerző egyik legélesebb, nyilván sokakat vitára ingerlő állítása szerint a mítoszteremtő nagy közép- és kelet-európai történelmi regények - többek között A kőszívű ember fiai - nacionalizmusa nemcsak avítt már a megszületése pillanatában, hanem kifejezetten kártékony is.
Az 1986-os és a jelenlegi kötetnek van egy manapság alig föltűnő hasonlósága - holott alighanem ez a legárulkodóbb a szerzőre. Mégpedig a világos fogalmazás, a közérthetőségre törekvés, az irodalomelméleti metanyelv mellőzése, a direkt véleménynyilvánítás evidenciája, a sorok közé rejtett "üzenetek" abszolút negligálása. 1990 óta, hál' istennek, mindez már csupán tehetség és nem "bátorság" kérdése; de azért rögzítsük, hogy Bojtár Endre számára a tiszta beszéd két-három évtizeddel ezelőtt is magától értetődő volt.
Typotex, 2008, 330 oldal, 2800 Ft
