Madarász Imre: Az érzékek irodalma
A peranyag rekonstruálásából szerkesztett könyv tudományos szakirodalom tehát; amennyire meg tudom ítélni, értékes dolgozat. Anyagából még regény vagy dráma is születhet (vagy talán született is 1986-os amerikai megjelenése óta).
H
Másik, figyelemre ajánlott könyvünk minden érdeklődőnek szól. Az érzékek irodalma nem "valódi eseménnyel", hanem irodalmi fikcióval, a valóságon átszűrt képzelet szépirodalmi eredményeivel foglalkozik. Szerzője, Madarász Imre egyetemi tanár: módszerének legnagyobb értéke olykor - ritkán - a hátránya is.
Komolyan veszi tárgyát
Bizonyos alapműveltséget tételez fel. Mivel az övé ennél nagyobb, olykor ismeretet kell közölnie, magyaráznia is szükséges: adatokat sorol, összefüggésekre utal. Kiváló bibliográfiát csatol dolgozataihoz. Madarász professzor olvasmányosan ír: ő a "jól olvasható" egyetemi tanár. Se katedrája, se pálcája a könyv lapjain: elegánsan csinálja. Moravia a remekírás és kultúripar között - adja némi iróniával címét eszes Moravia-tanulmányának. Egy professzor az "ismeretterjesztés és az irodalmi esszé között" - mondanám magam is egészen csipetnyi iróniával, de a nagyrabecsülés sokkal nyomatékosabb szándékával.
Mindent tud, és ez csak ritkán zavarja. Dél-itáliai humanista tudós a 15. századból, veronai tudós humanista száz évvel később, petrarkista költőnők és ádázul antipetrarkista költők, nevek, címek, de összefüggések is, például "a barokk monumentalizmus bujkáló szado-mazochizmusa" megint csak több tucat címmel és névvel.
Madarász könyvét lapozgatva a magát műveltnek hívő olvasó rádöbben, hogy alig ismeri az olasz irodalmat, hogy néhány klasszikus vagy modern alapmű
meg sem jelent magyarul,
hogy ami megjelent, annak semmi hatása nem volt. Ilyen például Verga A Malavoglia család című regénye, amely meghatározta a modern olasz prózát, és amelyről - bár vagy ötven éve megjelent magyarul, jó szürke fordításban - ma élő magyar még csak nem is hallott. Én is pusztán azért, mert a könyv nyomán készült Visconti Vihar előtt című filmje, e közönség-nem-szerette remekmű.
S ha már Viscontiról meg az olasz filmről: Camillo Boito kisregénye, az Érzelem újabban jelent meg magyarul Somogyi Judit kiváló fordításában az Eötvös Klasszikusok kiadásában. De mivel e kiadó hasznos könyveit alig terjesztik, erről sem értesült az olvasó.
A hatvanas-hetvenes években még hatalmas olvasótábora volt nálunk néhány olasz írónak: a legolvasottabbak közé Moravia, Buzzati és Calvino tartozott, a legbecsültebb közülük megérdemelten Italo Calvino, és még őt is "újra kell felfedeznünk", legutóbb a Noran Kiadó jóvoltából. Madarász keserűen, de fegyelmezetten utal az irodalmi ismerethiány olasz-magyar mérkőzésére, és kizökkenthetetlenül folytatja színvonalas magyar nyelven előadott mondókáját. Rátalált egy kicsit tanáros, de soha nem unalmas nyelvre-stílusra: tudomásul veszi, hogy akiknek szól, azok nem tudnak semmit olyan írókról, akikről mindent kellene tudniuk - és ez sem kergeti őrületbe.
Erószról, erotikáról - ráadásul magyarul - nem olyan könnyű beszélni. A könyv alcíme Erotográfia és pornográfia az olasz irodalomban - Madarász is oda jut, ahova minden értelmes olvasó: nehéz a határt megvonnunk, és az sem biztos, hogy van ilyen határ.
Miután több írónő erotikus tárgyú könyvéről is beszámol, érintenie kell a feminizmus (tágan vett) kérdését is: nyugodt marad a hangja, mint valami felvilágosodás korabeli legnyugodtabbnak. Mindenesetre roppant érdekes Giordano Bruno dühöngő nőellenes tirádája: Madarász ismertetéséből kiindulva magam úgy érzem, hogy a zseniális szerzetes itt a nőiség rabjának kétségbeesett hangján dührohamozik "a nők ellen": legalább annyira nem bírta elviselni a nőiségtől függő/elzárt valódi rabságát, mint a szellemi rabláncot. Csak nehogy azt higgyük, az olasz irodalom fősodra bármikor is "erotikusnak" mondható: nekem (de ez magánrögeszme) Boccaccio sem az: kuncognak, kacagnak novelláiban, lelepleznek és "kicsúfolnak": más ez a szerelem.
Boccaccio kora után erotikátlan "elzordulás" uralta az olasz irodalom fősodrát. Legnagyobb prózaklasszikusukhoz, Manzonihoz képest (A jegyesek) Arany János duzzadó-fröcsögő, nemes veretű pornográfia!
Ugorjak megint előre, a huszadik századba: gondolom, mások is itt érzik magukat otthonosabbnak. Holott Vitaliano Brancati nevéhez érve újabb bosszantó tudatlanságunkra derül fény. (A szép Antonio népszerű film volt a hatvanas években, kár, hogy a szerző nem említi: Mastroianni és Claudia Cardinale főszereplésével sokan láttuk/látták, de a film alapjául szolgáló regény és írója máig kívül maradt olvasói horizontunkon.) Madarász könyvének talán épp Brancati- és Moravia-fejezete a legjobb, itt találja meg az egyensúlyt tanári és esszéírói hajlama, a pedáns ismeretterjesztő és a szabad író között.
Végül (bár csak lazán kapcsolódva, mert erről csak közvetve vagy úgysem szól e könyv) hadd mélázzak azon, hogy az "örök város", Róma irodalma és általában "művészete" azután a legeslegkevésbé mondható erotikusnak. Miért, hogy Milánónak, Firenzének és Szicíliának van néhány jelentékeny erotikus írója, viszont Rómának nem volt és nincs. Lehet, hogy maga a város nem ilyen? Az Utas és holdvilágban milyen bájosan erőltetett és papírízű a Rómában erotikus kalandba keveredő főhős jelenetsora. Fellininek van igaza, aki többször is elmondta (meg főként ábrázolta), hogy Róma egy nagy, kövér, vértolulásos és jóságos Mamma. Szoknyájához bújhatunk, de akkor is anya marad, és nem szerető.
Bikácsy Gergely
Osiris, 2001; 168 oldal, 1980 Ft; Hungarovox, 2002; 214 oldal, 1400 Ft
