Könyv: Egy vezér gyermekkora (Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések. I-II. 1892-1925)

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2002/49. (12. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Rákosi Mátyás, a magyar történelmi legendárium hírhedett zombija némely dolgokban kétségtelenül hasonlít ránk: őt is anya szülte, volt családja, ifjúkora, majd felnőtt lett belőle - igaz, ebben már nem volt sok köszönet. Ennél viszont valószínűleg lényegesebbek a releváns eltérések: mi általában még nem voltunk hadifoglyok, KMP-alapítótagok, népbiztosok, Vörös ´rség-parancsnokok, utazó Komintern-ügynökök, majd jutalmul tizenöt évig politikai foglyok (sőt ávós gyilkosok sem). Rákosi esete és személye persze nem igazán a korai évek miatt oly fontos az utókor számára: sokkal inkább a 45 utáni politikai szerep, a látszólagos (éppen csak a mindenható Gazda által korlátozott) teljhatalom, a terror, a párját ritkítóan paranoid diktatúra, mely - a keleti blokkban példátlanul - 1956-ban úgy omlott össze, mintha sosem lett volna. Rákosi ez utóbbit már emigrációban érte meg: 1956 nyarán kezdődő szovjet

Rákosi Mátyás, a magyar történelmi legendárium hírhedett zombija némely dolgokban kétségtelenül hasonlít ránk: őt is anya szülte, volt családja, ifjúkora, majd felnőtt lett belőle - igaz, ebben már nem volt sok köszönet. Ennél viszont valószínűleg lényegesebbek a releváns eltérések: mi általában még nem voltunk hadifoglyok, KMP-alapítótagok, népbiztosok, Vörös ´rség-parancsnokok, utazó Komintern-ügynökök, majd jutalmul tizenöt évig politikai foglyok (sőt ávós gyilkosok sem). Rákosi esete és személye persze nem igazán a korai évek miatt oly fontos az utókor számára: sokkal inkább a 45 utáni politikai szerep, a látszólagos (éppen csak a mindenható Gazda által korlátozott) teljhatalom, a terror, a párját ritkítóan paranoid diktatúra, mely - a keleti blokkban példátlanul - 1956-ban úgy omlott össze, mintha sosem lett volna. Rákosi ez utóbbit már emigrációban érte meg: 1956 nyarán kezdődő szovjet

kényszerüdülése haláláig tartott,

s eközben módja volt bejárni a az új haza jó néhány egzotikus helyszínét - beleértve a romantikusan sivár kirgiz pusztákat. Rákosi többször próbálkozott ugyan a hazatéréssel, ám végül sikertelenül: a hozzá kilátogató Aczél és Nógrádi elvtársakkal folytatott gusztustalan huzakodás nemrég publikált dokumentumai több tekintetben is tanulságosak. Az mindenesetre kiderül belőlük, hogy az agg, nyolcvan felé közeledő Rákosi mily könnyedén tudta sarokba szorítani utódait, akik, mi tagadás, egykor valamennyien az ő hűséges káderei voltak.

Rákosi az alacsony hatásfokú kavarás mellett alkotó munkát folytatott: nekilátott memoárjai megírásának, már csak azért is, hogy elüsse az időt, mely reményteli, ám soha be nem következő hazatértéig kiszabatott. A visszaemlékezések közül előbb, kényszerből, az 1940-56 közötti éveket összefoglaló kötetek jelentek meg a Napvilág Kiadó gondozásában, majd - miután a kiadó hozzájutott a korai évekről szóló memoár teljes szövegéhez - idén végre két kötetben adták ki az első harminchárom év történetét. Sokak számára tán furcsa hallani, de Rákosi kifejezetten érdekes szerző, a cselekmény fordulatos, stílusában, legalábbis helyenként, kellemesen anekdotikus, a szöveg gazdag apró megfigyelésekben, részleírásokban, mindenekelőtt pedig rendkívül informatív, ami annál meglepőbb, mivel Rákosi a tárgyalt periódusban sem naplót, sem személyes feljegyzéseket nem készített, így azután kénytelen volt sokak által említett páratlan memóriájára meg a segítségül kért (és kapott) moszkvai és budapesti könyvészeti anyagra támaszkodni. A Rákosi-memoárt persze nem árt némi gyanakvással olvasni: elvégre e könyveket nem egy békés alkotómunkában megfáradt öregúr, hanem egy bukott diktátor írja, akinek különösen a politikáról szóló fejtegetéseibe folyton-folyvást beszűrődik a sztálinista idők szörnyűséges, de egyben szánalmas politikai zsargonja. Más kérdés, hogy a kötet szaktörténész szerkesztői igen alapos kiegészítő-értelmező blokkal fejelték meg a kötetet: a több mint százötven oldalnyi, rendre a megfelelő szövegrészekhez kapcsolódó jegyzetanyag már magában is érdekes olvasmány, s akkor nem is szóltunk a Sipos Péter és Feitl István által jegyzett, a memoár hátterét megvilágító bevezető tanulmányról, és az utóbbi által összeállított kronológiai áttekintésről.

Az önéletrajz már csak azért is tanulságos, mert több tekintetben az

egyetlen forrása

a későbbi forradalmár-politikus és zsarnok ifjúkori szocializációjának, mentális fejlődésének: egyben a maga nemében páratlan is, mivel ilyen részletességű és alaposságú háttéranyag úgyszólván egyetlen más kommunista (avagy szocdem) politikusról sem maradt hátra.

Sorra-rendre feltárulnak az életpálya fontosabb szakaszai: születés a bácskai Adán, egy tizenkét gyermekes zsidó kiskereskedő család negyedik gyermekeként, a család folyamatos vándorlása (Sopron, Topolya, Tapolca, Szabadka), a tanulóévek, a szegedi főreáliskola, ahol (lám, a legendák néha igazak) tényleg Babits Mihály volt a magyartanára, a Keleti Kereskedelmi Akadémia, a Galilei-kör, a Szociáldemokrata Párt, a nyugat-európai (Hamburg, London) tanulmányút, a háború meg a hadifogság, ahonnan még mindig ismeretlen, névtelen tisztként tér haza. A memoár itt és még számos más kulcsponton - mondjuk az előzmények ismeretében némiképp meglepő módon - ellentmond a csak pár évvel korábban felfényezett Rákosi-kultusznak: a szerző korábbi, kultusszal övezett diktátorénjét (meg a Réti László-féle hivatásos történethamisítókat) is cáfolva igyekszik saját személyét a maga helyi értékén bemutatni. Mert Rákosi a valóságban csak szép lassan, szinte észrevétlenül válik a magyar kommunisták illetve a nemzetközi megapárt, a Komintern elismert funkcionáriusává, a csisztkák során elv- és párttársai jó részét lemészárolták, s lefejezték a legfelsőbb pártvezetést is. Az önéletíró érezhetően azoknál a részeknél van a legnagyobb kínban, ahol néhai elvtársai a főszereplők, akiket utóbb bedarált a sztálini terrorgépezet, s akiket Rákosi fegyelmezett párttagként utólag maga is megtagadott (a szovjet emigrációban megölt kommunistákról szólva még a jegyzetírók is némi eufemizmussal élnek: a törvénytelenségek áldozata lett, szól a jegyzet, pedig hát tudjuk, hogy az időben éppenséggel ez volt a törvény). Más szempontból is tetten érhető a memoáríró saját élettörténetéhez fűződő ellentmondásos viszonya: kénytelen ugyan elismerni a hatást, amelyet a tízes évek neves szocialista (s utóbb sem bolsevizálódó) agitátorai, mozgalmárai (pl. Kunfi Zsigmond) személyesen rá gyakoroltak, ám ezután kényszeredetten hozzáteszi a megvetőnek szánt jelzőt: megalkuvó centrista (itt persze beugranak a sztenderd eposzi jelzők, a renegát Kautsky meg a revizionista Bernstein, s az egész kommunista mozgalomnak ama lenyűgöző tulajdonsága, ahogy néhány szitokszóval képes elintézni saját szimbolikus apafiguráit). Rákosi a kommün során lesz először fontos epizódszereplő (de azért ennél jottányival sem több): népbiztoshelyettes, népbiztos, majd a Vörös ´rség parancsnoka: hiába szólna azonban a rövid életű és gyászos emlékezetű kommünről a forradalmi lelkesedés hangján, a leírás a maga nemében árulkodó, hiszen kiderül belőle, miért volt az egész kísérlet már a kezdet kezdetén halálra ítélve. A Rákosi által leírtakban

sok nóvum nincs,

a történészek előtt ismeretesek a főbb megállapítások, például azok, melyek a kommün kezdeti, példátlan népszerűségéről szólnak, vagy azok, melyekből kiderül, hogy a Tanácsköztársaság katonai-karhatalmi erőinek (Vörös Hadsereg, Vörös ´rség) személyi állománya, valamint a tisztikara jó részt a korábbi és későbbi "reakciós" profik (katonatisztek illetve rendőrök, csendőrök) közül került ki. Rákosi csakis e fejezetben, s itt is csak egyetlen bekezdés erejéig foglalkozik a zsidó származásúak intenzív részvételével a magyar munkásmozgalomban, s konkrétan a kommün vezetőségében (jellemző módon helyesli a zsidók rovására történő káderarányosítást, amit uralma alatt maga is nagy előszeretettel gyakorolt), ám ez ritka kivétel: Rákosi számára saját zsidó származása, identitása sem téma, még saját felekezeti hátteréről is csak áttételes információkat kaphatunk pusztán e memoár olvastán (pl. amikor, még a harmadik lapon megemlíti, hogy családja számos tagját 1944-ben elhurcolták és megölték). Mindenesetre visszaemlékezéseiből még egyértelműbbé válik sok régi igazság: pl. az, hogy kis hazánkban életképtelen minden olyan rezsim, ahol betiltják az alkoholt (ilyenkor amúgy mindenki pánikszerűen és differenciálatlanul vedelni kezd), hozzá még a táncot is mint a burzsoá aranyifjúság kedvelt szórakozását. Ehhez képest a Rákosi-memoár második kötete a Komintern utazó nagykövetének története az ausztriai internálástól egészen az 1925-ös budapesti lebukásig: egy olyan időszak leírása, melyet a mozgalom veteránjai (még az utólag hitükhagyottak is) általában romantikus színben tüntetnek fel - szembeállítva például a későbbi sztálini időszakkal. A világpárt és helyi engedelmes vagy éppen illojális filiáléinak jellemzéséből egy etnikailag hihetetlenül tarka, nagyon sok vonásában riasztóan doktrinér, kifelé tökéletesen intoleráns, vakhitű, a világot csak sémákban értelmező társaság képe bontakozik ki - ugyanakkor ez a generáció legalább a maga (szűk) kebelén belül, az adott sültmarxista keretek között hajlandó volt némi demokratikus vitát folytatni, amelynek végső lezárását (a Trockijjal való, egyelőre még nem fizikai természerű leszámolást) Rákosi már nem is érhette meg (szabadlábon), éppen ezért a kor úgy maradt meg emlékezetében, mint valamiféle érintetlen kövület.

Az olvasó, meglehet, váltakozó érdeklődéssel követi a különböző szocialista pártok szakadásáról és szakításáról szóló macimeséket, de annyi talán kiderül számára, miért is vonzott annyi kalandvágyó s a maga nemében idealista fiatalembert a húszas évek még tényleg szupranacionális kommunista mozgalma.

Barotányi Zoltán

Napvilág Kiadó, Bp., 2002, 1039 oldal, 6600 Ft

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2002/49. (12. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:

Legfrissebb Narancs

Setét Jenő-interjú
Romákról, Jobbikról
Egy könyvvizsgáló tragédiája
Miért lett öngyilkos Szebellédi?
Mélyi József:
A Szabadság téri emlékmű
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

MA ESTE SZÍNHÁZ

Politika

még több politika

Szüret

„Nekem 14 ezerről 12 ezerre csökkent a rezsim, na ezért szavaztam a Fideszre” – mondta a nyugdíjas János, aki éppen egy padon beszélgetett Éva nevű ismerősével. (…) Jánossal Éva is egyetértett, a szavazókörben szerinte is a Fidesz fog nyerni, aminek egyébként nagyon örül. Arra a kérdésre, hogy ő is a Fideszre szavazott-e, azonban már azt mondta, hogy nem, hanem az MSZP-re. „Csak úgy. Tudtam, hogy a Fidesz mindenképpen nyerni fog” – válaszolta a döntése okát firtató kérdésünkre.

Egy panelház, amely eldöntheti a Fidesz kétharmadát; Origo még több Szüret...