Könyv és film: Rozik a moziban (Bridget Jones naplója)

szerző
Kempf Zita
publikálva
2001/34. (08. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Egy színésznő csak nőket tud játszani. Én színész vagyok, úgyhogy bármit eljátszom" - mondta állítólag Whoopi Goldberg. E felvetésből kiindulva Helen Fielding távolról sem író, viszont a lehető legközelebbről írónő. Így volna ez akkor is, ha Henry Fieldingnek hívnák. A kérdés az, írástudó-e a nemi szerv. Látszólag igen, hisz jelen esetben is összefirkált vagy háromszáz oldalt. Látóköre azonban érthetően szűkös. Ismeri önmagát, tulajdonosát, azt, ami fedi, és azt, aki belé hatol: hüvelytájéki tocsogás. Ezekről a szereplőkről hallhatunk a könyvben és a belőle készült filmben is, de úgy, mintha a díszes társaság kitenne egy személyt: Bridget Jonest. Ezzel tulajdonképp nincs mit vitatkozni, mélységes sajnálatunkat fejezhetjük csak ki őiránta, aki nemhogy szégyellne hüvelyével azonosulni, de büszkén hirdeti. Ami miatt a szánalomba bosszúság vegyül, az az, hogy a Jonesok szívesen kezdik így: mi, nők. De véletlen se folytatják így: már akiknek egyetlen céljuk, hogy a férfinak, sőt a férfinemnek tessenek (vigyék őket ágyba).

"Egy színésznő csak nőket tud játszani. Én színész vagyok, úgyhogy bármit eljátszom" - mondta állítólag Whoopi Goldberg. E felvetésből kiindulva Helen Fielding távolról sem író, viszont a lehető legközelebbről írónő. Így volna ez akkor is, ha Henry Fieldingnek hívnák. A kérdés az, írástudó-e a nemi szerv. Látszólag igen, hisz jelen esetben is összefirkált vagy háromszáz oldalt. Látóköre azonban érthetően szűkös. Ismeri önmagát, tulajdonosát, azt, ami fedi, és azt, aki belé hatol: hüvelytájéki tocsogás. Ezekről a szereplőkről hallhatunk a könyvben és a belőle készült filmben is, de úgy, mintha a díszes társaság kitenne egy személyt: Bridget Jonest. Ezzel tulajdonképp nincs mit vitatkozni, mélységes sajnálatunkat fejezhetjük csak ki őiránta, aki nemhogy szégyellne hüvelyével azonosulni, de büszkén hirdeti. Ami miatt a szánalomba bosszúság vegyül, az az, hogy a Jonesok szívesen kezdik így: mi, nők. De véletlen se folytatják így: már akiknek egyetlen céljuk, hogy a férfinak, sőt a férfinemnek tessenek (vigyék őket ágyba).

A Bridget Jones-ponyva tehát mellényúlt feminista alkotás, hímsoviniszta nők sztorija. Akkor találta meg a helyét a magyar olvasói piacon, amikor részleteket közölt belőle

a Nők Lapja

Világos: gyűljenek az egyneműek, és maradjanak egymás közt. Nőnek nőújság, férfinak férfimagazin, mintha a nemiség valami infantilis hobbi lenne szaklappal és rajongói klubbal. Arrafelé az is, ott sem történik más, mint egy hobbikörben. Slágerlisták gyártása, gyűjteményépítgetés: nekem egy kis színhibás Eddie Murphy, neked egy hibás fogazatú Belmondo.

A mutogatható partnerra vadászó Bridget Jones és az őt komolyan vevők mind olyanok, akik nem bíznak abban, hogy emberként ki tudnak teljesedni, ezért arra koncentrálnak, ami belőlük mint nőből kihozható. Megállnak már az egymilliós kérdésnél. Még anyjukat sem hívják fel, de a közönséget azért megkérdezik. Sőt a gyáva választás alapvető motivációja éppen ez, a társadalmi támogatottság. Az emberi (isteni) kiteljesedéshez ugyanis egyénit kell létrehozni, megszenvedettet, sajátot, magányosan meggondoltat. Évtizedekbe telik, és rendkívül macerás. Attól kezdve viszont, hogy a nő női életet akar élni emberi helyett, nem hibázhat. Érzi, hogy jelentősen alább adta. Emberi értékét tán növelték volna hibái, nőként tökéletesnek kell lennie. Az azonban még mindig könnyebb. Jó nőnek lenni: tiszta sor, a folyamatban jóformán részt venni sem kell. Dolgozik a tévé, a fodrász, vélt vagy valós igények. Igaz, a nő így csak komplementerhalmaz, de legalább könnyen meg tudja határozni magát. "Ami nem a férfi, az vagyok én." Jól mutat rá ez a feminizmus szembetűnő hibájára, arra, hogy hagyja magát provokálni és a férfinemet használja mércének, nem tudván, hogy a nők többre hivatottak annál, mint hogy férficéljaik legyenek. B. J. elsődleges férficélja a birtoklás. A másik nemnek sokkal több szerepet nem is szán: mondják meg, ki ő, hízelegjenek neki, fektessék le, hízelegjenek ismét (neked is jó volt?), stáblista. Csakhogy arról film még nem készült, hogy adott egy bombázó (már a kórházban babaszépségversenyt nyert), összeismerkedik mindenki álmai fiújával, egymásba szeretnek, majd szeretkeznek. E film cselekménye ennél nem több, és a készítők itt tán fel is állnak a vágóasztaltól, ha nem sejtik, hogy karcsú ezzel előjönni. Differenciáltra vették hát a főhős jellemét. Nem lehet állítani, hogy eztán már egy kimondott karakterszerep várta volna Renée Zellwegert, de legalább játszhat ő is Hugh Grant oldalán annak ellenére, hogy belehízva a figurába (legalábbis) igazi bájtalan trampli. A kinézeti nácizmust üldözők örömére végre láthatunk filmen amerikai narancsbőrt. A történethez nem csinibaba kellett: a könyv az önirónia miatt lett rendkívüli siker. De amit annak hisz, az valójában kétségbeesett kaparászás a maradék méltóság után. Merthogy a lányzó olyan szerencsétlenke. Egyedülálló ("szingli") harmincas, aki sosem az alkalomhoz illő ruhát veszi fel, ha kinyitja a száját, folyvást ostobaságok buknak ki rajta, semmi nem jön össze. (Még a lefogyás sem, pedig az aztán minden nő boldogságának netovábbja, rögtön a sikamlós munkahelyi bókok után.) Mégis megszeretik őt: vigaszág. Vigaszkönyvből vigaszfilm minden nőnek, aki arra tette fel az életét, hogy férfivá váljon, de kudarcot vallott. Aki számára nem maradt más, mint minél többször magába fogadni az ellentétes szubsztanciát. A szexéhes nő azonban filmvásznon épp annyira komikus és hazug, mint az életben.

A kudarcot ezentúl lazaság és alkohol hivatott elfedni. Ismerős ez a félúton beijedő emancipáltak köréből, akik már eszközként használják a testüket, de elpityerednek, ha lekurvázzák őket. Mernek közönségesen beszélni a szexről, de tükör előtt gyakorolják. Nem vetik meg az idegennel való aktus élményét, de romantikusnak találják, ha távozáskor kezet csókol. Arra vágynak (követelik), hogy a férfi hódítsa meg őket, de ragaszkodnak hozzá, hogy ők válasszák ki, melyik. Cégeket elvezetnének, de a vízcsap alá a férfi feküdjön. Persze ne izzadjon meg benne, az már büdösebb, mint amilyen férfias.

Igyekezzünk nem kiindulni

a stáblistában

átfedéseket mutató Négy esküvő, egy temetés vagy a Sztárom a párom című szórakoztató darabokból. Nevetni csak a "kurvák és papok jelmezbálja"-jeleneten fogunk (merthogy egyeseknek elfelejtenek szólni, hogy a beöltözés elmarad). A film nyilvánvalóan a könyvnek köszönheti majd nézőit, akik csak a rajongókra jellemző fanatizmus okán nem fognak csalódottan távozni. Bár az ízlésben is lehet valami elásva, hiszen ők mind olyan emberek, akik nem tették le a könyvet az első olyan mondatnál, amelyben az írónő a nagyon szót az n., a nagyon jót n. j. jelekkel helyettesítette, a vécét pedig klónak nevezte. Helen Fieldingről kiderülne, tud-e írni, ha kivenné lába közül, és kezébe fogná a tollat, a Bridget Jones-filmszalag pedig visszakerülhetne a naplókat hagyományosan megillető helyre: a szekreter leghátsó, titkos fiókjába, nehogy valaki belenézzen.

Kempf Zita

Bridget Jones´s Diary, színes, szinkronizált angol-amerikai romantikus vígjáték, 98 perc, 2001; rendezte: Sharon Maguire; forgatókönyv: Helen Fielding, Andrew Davis, Richard Curtis; szereplők: Renée Zellweger, Hugh Grant, Colin Firth; operatőr: Stuart Dryburgh; forgalmazza a UIP-Duna Film

Bridget Jones naplója; fordította Sóvágó Katalin, Európa Kiadó, 1500 Ft

szerző
Kempf Zita
publikálva
2001/34. (08. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...