Könyv: Figurák, igaz fabulák (Kosztolányi Dezső: Bölcsőtől a koporsóig)

szerző
Báthori Csaba
publikálva
2003/9. (03. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az író 1926-ban kezdte közölni - hírlapokba szerteszórva - kurta kis típusriportjait: előbb foglalkozási ágak szerint közeledett anyagához, majd életkori és nemzeti adottságok alapján új krétarajzcsoportot alkotott, s ezt közben kiegészítette egy-egy - rokonairól készített - tárcanovellájával. Az első csoport írásai, még Kosztolányi életében, Alakok címen láttak napvilágot, az egész cikkegyüttes pedig később, már az író halála után, Bölcsőtől a koporsóig címen került az olvasók kezébe. A Noran Kiadó gyűjteménye - a könyvborító fogadkozása szerint - az első (de reméljük, nem az utolsó) teljes körű szöveghalmaz. Egy ilyen tékozló gazdagságú, páratlanul eleven szellemű tárcaíró esetén mindig számolnunk kell azzal, hogy utódnemzedékeknek váratlan, ma még lappangó ajándékokkal szolgálhat.

Az író 1926-ban kezdte közölni - hírlapokba szerteszórva - kurta kis típusriportjait: előbb foglalkozási ágak szerint közeledett anyagához, majd életkori és nemzeti adottságok alapján új krétarajzcsoportot alkotott, s ezt közben kiegészítette egy-egy - rokonairól készített - tárcanovellájával. Az első csoport írásai, még Kosztolányi életében, Alakok címen láttak napvilágot, az egész cikkegyüttes pedig később, már az író halála után, Bölcsőtől a koporsóig címen került az olvasók kezébe. A Noran Kiadó gyűjteménye - a könyvborító fogadkozása szerint - az első (de reméljük, nem az utolsó) teljes körű szöveghalmaz. Egy ilyen tékozló gazdagságú, páratlanul eleven szellemű tárcaíró esetén mindig számolnunk kell azzal, hogy utódnemzedékeknek váratlan, ma még lappangó ajándékokkal szolgálhat.

Műfajuk? Locsogó kérdés. Kosztolányi álriportjainak ablakán egy roppant találékony tárcaíró pillant ránk, aki bőven adagolja a költészet fűszereit is. ´t szemlátomást a valóság elsődleges adatai érdeklik, s miközben szellemesen megkopogtatott alakjait élénk kérdésekkel ostromolja, máris rávilágított egy-egy mélyebb emberi összefüggésre. Érdekessége sokrétű. Kíváncsi vagy arra, milyen volt egy pék s a műhelye a húszas évek derekán? Olvass Kosztolányit. Megtudhatod, mi az a levegőkenyér, mi a komiszkenyér, mi a manó az a pantrana. Sőt értesülhetsz arról is, hogy 1927-ben a legfalánkabb süteményínyencek a Belvárosban és a Lipótvárosban laktak. Mialatt Kosztolányi bűbájos pékje a nyelvét pergeti, tudomást szerezhetsz a pékműhely berendezéséről és a sütöde szokásrendjéről. Az író fáradhatatlan a leírásban, s az apró dolgok rögzítésében

remeket remekre halmoz

Gombostűfejnyi megjegyzései, kis hímes leírásai, tejüvegszerűen sejtelmes ábrázolása lenyűgöző. Kosztolányi számára - ezt már Babits is szóvá tette - a tárgy amolyan ürügy: mindegy, miről ír, stílusa mindig érdekes, villogóan részletező és pontos, mint egy karcolótű. Nem, a párbeszédes szerkezet nem leplezheti, hogy az író - miután esetleg hazavetődött egy pékműhelyből - szótárakba és szaknyelvi kiadványokba temetkezett (egész írói élete a helyes szó keresése volt). Írásai, gyanítom, így keletkezhettek: leugrott a sarki boltba három zsemlyéért; váltott pár szót a pultoskisasszonnyal; futó pillantást vetett a hátsó, forró füstös helyiségekbe; otthon megkereste és kitalálta az illeszkedő szókatalógust; s azután - egész tudását, írói képességeit, csillogó értelmét és összetett műveltségét latba vetve - megszerkesztette kiskörmöseit. Ennyi a zsenialitás.

Kosztolányi eleve dialogikus alkat volt. "Az önálló érzés ugyan nagyszerű dolog - hogy azonban a válaszoló érzés hatékonyabbá tesz, az örök igazság" - mondja Goethe egyik fiatalkori levelében (1774. augusztus 21-én). Olthatatlan kíváncsisága, mozgékony szelleme, együttérző rokonszenve, mohó ismeretszomja: mind-mind arra késztette Kosztolányit, hogy mérlegelje az imádott szavak mögött rejlő nyers világot. Hogy Gyergyai Albertet idézzem: örökké valósággal "lesben állt", hogy kifürkéssze az emberi, állati, növényi létezés jellemző jegyeit, megragadjon s megörökítsen valamit a mulandó tarkaságból. Nem csupán tükröződni kívánt a világban, hanem kitágítva kitágulni. Ki hinné, hogy a derék pék még a leghíresebb egykori pék, Makszim Gorkij műveit is olvassa? Nem, ez már Kosztolányi. Az alakok is kiskosztolányivá vedlenek beszéd közben, olyan elevenek. Semmi kétség, a kérdező irdatlan tapasztalatot kínál, s mintegy saját nyelve mögé szorítja a megkérdezett figurák buksi válaszait. Mondjuk így:

Kosztolányi mint pék,

mint szemetes, mint fodrász vagy kutyapecér, ez itt a szerepötlet. Egy csipet valóság (alkalmasint egy unalmas, szófukar sírásó) és egy gördülékenyen csevegő, világlátott író: ez az a két eredő, amely e kis karcolt bélyegeket meghatározza.

A kíváncsiság mellett az író másik fontos vonása: a részvéte. Ahogy ő maga mondja az Édes Annában: "a részvét, mely egy idegen életet is éppoly végzetesen szükségesnek érez, mint az önmagáét", ez a részvét teszi lehetővé, hogy az író érdeklődése megsokszorozódjék, sőt megteremtse azokat a figurákat, amelyek az életben talán nem is léteznek - vagy léteznek, de csak szorongó, hátrányos helyzetüknek ínséges présében. Ez az író nem naturalista, nem szociográfus, nem foglalkozáskutató. Ez az író művész, s ez azt jelenti: bármennyire is a konkrét megfigyelések varázsát közvetíti, mégis kissé megemeli a tárgyat, s művészetének erejével hitelesíti képzelt, de annál valóságosabb alakjait.

Külön taglalást igényelne Kosztolányi humora. Ez a humor - mint már Halász Gábor megfigyelte - "nem keresi a különöset, a legmindennapibb tárgyat villantja úgy, hogy meglepjen egy-egy vonásával, nem vezet félre, ellenkezőleg, olyan magától értetődő, hogy ez hat váratlanul, a tárgyilagosságban van komikus ereje, nem a torzításban. A humorista öncélú fogásai nála eltompulnak, nem a groteszk gesztus lép előtérbe, hanem a csöndes kommentár." Kosztolányi humora sohasem tolakodó, hogy úgy mondjam, nem támadó humor (halálosan untatna, ha megéreznénk, hogy derűre-borúra szórakoztatni akar). Egy apró tényt vesz észre, hozzáfűz egy szokatlanul szökkentett ötletet, s ezzel egyrészt megmosolyogtat, másrészt a dolog eleddig észrevétlen furcsaságát ugratja szemünk elé. Egy fordulat a Sírásóból: "Milyen mély? (ti. a sír) - Ez? Mint mindegyik, 189 centi." Azt várnánk, hogy a sírásó megbecsüli a sír mélységét, és mond valami megközelítő adatot. Nem. Halálpontosan megmondja.

Kosztolányi tárcáinak új kiadása igazi esemény (a szerkesztés Réz Pál gondos munkája). Eredménnyé az tenné, ha olvasnánk is, tüzetesen, lankadatlan figyelemmel. Hiszen ő az az írónk, akitől mindenki gyakorlati értelemben is tanulhat. Polgárként életgyakorlatbeli kultúrát, művészként pedig az írással szembeni felelősséget.

Báthori Csaba

Noran Kiadó, 2002, 464 oldal, 3000 Ft

szerző
Báthori Csaba
publikálva
2003/9. (03. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...