Talán meglepõ, hogy az Aranysárkányt, Kosztolányi egyik legnépszerûbb mûvét az újdonságok közt említem. De mégis vadonatfriss ez a kötet, hiszen az alcím különös közléssel lep meg: "átdolgozott, ifjúsági kiadás". Mint az utószóból (a szöveggondozó Balogh Tamás munkája) kiderül, az eredetileg 1925-ben publikált regényt Kosztolányi 1932-ben igazította át az ifjúság számára. És ez jelent meg most újból.
Kérdés: mi végre? Ha pusztán a filológiai oldalt vesszük, a kiadás üdvözlendõ. Kosztolányi elvégre az egyik legjobb magyar író volt, elismertsége manapság minden kortársáét felülmúlja, logikus hát, hogy összes sorát becsben tartsuk. Ha azonban belegondolunk, hogy egy regényt csak ritkán olvasunk pusztán irodalomtörténeti fürkészkedvvel, már
kissé elsavanyodik
a kedvünk, és egészen ecetes lesz, amikor végre átdolgozzuk magunkat a kiskorúaknak, az ad usum Delphini szánt szövegen. A közreadó látszólag erõs érveket hoz, amikor kijelenti, hogy az új és a régi regényt "nem lehet, de nem is kell összehasonlítani. Nem kell azon gondolkozni, jobb-e, netán rosszabb az eredetinél." Hiszen, mondja, mindkét mûnek más a "célközönsége", és ezért a "fiatal olvasó a számára átdolgozott regényt nem érzi kevesebbnek, mint a felnõtt a neki szántat".
De hát nyilvánvaló, hogy Kosztolányi korának ifjúsága minden módon összemérhetetlen a maival. Amikor Kosztolányi tapintatból kihúzta, hogy Liszner Vili padját trágár ábrák díszítették, vagy azt, hogy a Nováknak küldött dobozban valami "ocsmányság" volt, és a fekália helyett egy döglött patkányt rakott oda regényírói kénye-kedvébõl, akkor egy olyan idõszak prüdériáját vette figyelembe, amely ma már nem létezik. Még számtalan helyet lehetne idézni, és mindez egy irányba mutat: az akkori célközönség kihalt, akkor hát az átdolgozott kiadás mára célját tévesztette. Ebben a formájában a könyv halott, nem olvasható, legfeljebb kutatható irodalom. Ha elfogadom Balogh egyébként kissé abszurd követelését, és nem vetem össze a két regényt, még mindig könnyedén megállapíthatom, hogy az ifjúsági Aranysárkány önmagában is egyszerûen rossz, felületesen átgondolt munka, messze az író képességeinek szintje alatt.
Ezért legkivált a legradikálisabb változtatás a felelõs. Ugyancsak a serdületlen kamaszokra való tekintettel az író elhagyta a Novák Hilda - Csajkás Tibor szálat a regénybõl, kihagyta tehát a szerelmi vonalat; ezzel mintegy kiherélte a cselekményt. És ezzel tökéletesen kihúzta Novák Antal lába alól a motiváció szõnyegét. Az eredetiben a tanár minden téren vereséget szenved, emberként, családfõként, apaként, pedagógusként egyként elbukik, ez a megoldhatatlan problémahalmaz adja a kezébe a pisztolyt. Az új változat lélektana
teljesen hiteltelen
és megalapozatlan. És így bizonyos fokig értelmetlen Csajkás felléptetése is a regény legelején, illetve legvégén. Az eredetiben világos, hogy miért éppen õ lesz a summázatszerû visszatekintés egyik fõszereplõje. Tibornak, aki megszöktette a tanár lányát, van némi bûntudata Novák halála miatt, az átdolgozott változatban, minden elõzmény nélkül, ez zavaróan, már-már értelmetlenül hat. A teljes zárójelenet (Hilda mint feleség nélkül) betétként hat és végül a semmibe fut.
Ellenben a Kosztolányi magyar irodalmi tanulmányait tartalmazó gyûjtemény valóban nóvum, nemcsak azért, mert rengeteg, kötetben eddig meg nem jelent, sokszor aláírás nélküli, de feltehetõen Kosztolányitól származó írást közöl, hanem azért is, mivel a gyûjtemény szövegközlése a legkorrektebb az összes eddigi közül. A Tükörfolyosó címet a szerkesztõ, Réz Pál adta - roppant szerencsés kézzel. Egyrészt tündöklés sugárzik e címbõl, és persze eszünkbe juthat a káprázó versailles-i tükörfolyosó, ez a szemfájdítóan villogó fénygaléria. Másrészt utalhat arra is, hogy e képekben Kosztolányi önmagát örökítette meg, de mintegy olyan tükörképként, mely egy írótársa álarcában mutatja õt magát. És a tükrök egymást is tükrözik, párbeszédbe fognak, a képek végtelen fénytörésben csillognak elénk, megmutatva ekként voltaképpen a teljes magyar irodalom ábrázatát. Roppant anyag ez, Kosztolányi a legkülönfélébb mûfajokban dolgozott, most valóban elfog a bõség zavara. Van itt szabályos kritika, a nagyobb terjedelemtõl egészen a miniatúrákig, utóbbiak bizonyítják, hogy röviden írni a legnagyobb kunsztok egyike. Vannak íróportrék, egyikük, a Szabó Dezsõrõl szóló pamflet valószerûtlenül epés; egy bámulatos verselemzés a Szeptember végénrõl, és persze a kötet élén álló mûfajtalan írás, a Lenni vagy nem lenni, feltehetõen a magyar írói lét különösségének legmegrázóbb elemzése. Vagy vehetjük a nekrológnak álcázott pályaképeket, közülük kimagaslik az Osvát Ernõ haláláról írt szöveg, Kosztolányi egyik legmélyebb vallomása. De nem kevésbé mély a Rákosi Jenõ haldoklását megörökítö rajz, ez a mélyen együttérzõ portré, melynek értékét növeli, ha meggondoljuk, hogy éppen Rákosi volt a Nyugat legengesztelhetetlenebb ellenfele. De hát most halálán volt szegény, és Kosztolányi a sír szélén shakespeare-i õrültségeket beszélõ ember alászállásától rendült meg. Egyáltalán: egyik leglefegyverzõbb vonása az udvariasság. A leggyilkosabb oldalvágásaiban is van elegancia, tiszteletadás az ellenfélnek.
A bõség zavarából két kivezetõ út kínálkozik az olvasónak. Elõször a már jól ismert szövegeket veszi elõ, és ellenõrzi régi élményét. Vagy olyanokat olvas mindenekelõtt, melyeket nem ismer vagy elfeledett az évek során, netán olyan alkotókról, akikrõl még sosem hallott. Utóbbiak közé tartozik Drégely Gábor, õszintén megmondom, azt se tudtam, kicsoda õ. Most kiderült, de még mennyire! Kosztolányi hallatlan szeretettel, ugyanakkor finom iróniával festi meg e sikeres dilettáns drámaírói portréját, aki most éppen az Egy férj, aki mindent tud címû vígjátékán dolgozik.
Korai cikkei vadul impresszionisták, a késeiek szikárabbak, hat jelzõ helyett itt már csak kettõ áll. Az évek teltével Kosztolányi okosabb lett, finomabb, rezignáltabb és persze tragikusabb. Kevesen látták be ilyen világosan, hogy az is bolond, aki irodalmi kritikusnak megy Magyarhonban. Utolsó idõszakában már csak legyintett. De mégis: "Kissé lehajtani a fejet. De a szívet azt föl, föl, barátaim."
Bán Zoltán András
Tiszatáj könyvek, Szeged, 2004, 192 oldal, 2680 Ft; Osiris Kiadó, 2004, 778 oldal, 4500 Ft