Nem kell azért megijedni: nem fogunk még csak kísérletet sem tenni arra, hogy e helyütt akár csak a kérdés legitimitásának utánajárjunk. Ugyanakkor, éppen Benjamin okán, maga a kérdés, legalább a felvetés szintjén, megkerülhetetlen. E mostani,
nagyon igényes és koncepciózus válogatás
(a fordító, Szabó Csaba munkája) a fiatalkori nyelvfilozófiai tanulmányoktól az utolsó, befejezetlen műig, a Passzázsokban található fragmentumokig terjed. Mármint időben. Egyébiránt a levelezéstől a töredéken át az életében nem publikált esszétől a metafizikai tanulmányokig és vissza minden megtalálható e kötetben. Igen helyesen. "Teste kaleidoszkóppá vált, mely minden lépéssel az igazság váltakozó figuráját mutatja neki" - írja Benjamin az Ibizai sorozatban, s nem frivolitás, ha saját magára alkalmazzuk e mondatot.
A befogadás legitim kérdése még egy további, igaz, esetleges, ám esetlegességében nagyon is Benjaminhoz illő okból jutott eszembe. A tök véletlen úgy hozta, hogy Kant prekritikai korszaka levelezésének szerkesztgetése közben olvastam Benjamin leveleit. Ugyanilyen véletlen vert be a West End egyik kávézójába, mikoron a Passzázsok fejezetet olvastam. Méltányolható rövidséggel: az olvasás diszpozíciója, a környülállás meglehetős befolyással bírt mind a két esetben: Kant leveleinek száraz-elképesztő merituma, valamint a West End üzletsorainak rémálma konfrontálódott Benjamin egyszerre érzékeny, képszerű és ugyanakkor "teoretikus" gondolatfutamaival. Pusztán annyit mondok: a diszpozíció benne rejlik a benjamini filozófia elém állásában.
Mielőtt beleesnék abba a csapdába, mely szerint a kötet "leglényegét" felmutatva, akár a nyelvfilozófiáról, akár szövegeinek "irodalmi" jellegéről, akár a kószáló (a Baudelaire-féle flaneur) fenomenológiájáról értekeznék (nem mintha ezek nem volnának "leglényegek"), éppenséggel Benjamin valóban kaleidoszkópszerűn váltakozó korszakain, tematikáin, formáin stb. átívelő, a "szellemi lényeget" kifejező mondatokat szeretnék tőle idézni.
"A TÖRTÉNELEM: sokk a tradíció és a politikai organizáció között." Aligha tévedek, amikor azt gondolom, hogy
ez a töredék
húzódik meg Benjamin egész munkássága mögött. Azaz bocsánat. Még idéznem kell egy, a Benjamint ismerők számára már-már banális mondatot ahhoz, hogy védhető legyen a fenti állítás: "A műalkotások: az igazságok helye." A már magyarul is bőségesen létező művészetfilozófiai írások fényében a második idézet nem igényel kommentárt, ámbár nélküle a "történelem..." érthetése nem lenne teljes. A mostani kötetből az első idézet négy szava közül talán a politikai organizáció alulreprezentált. A tradíció szerepe kiderül a nyelvfilozófiai tanulmányokból, és elsősorban a Kafkáról szóló töredékekből. A sokk fenomenológiája: a tradíció problematikus, ám kikerülhetetlen jelene, a megrázkódtatás és iszonyat mint közvetítés. (Az iszonyatról szól a kötet egyik legfontosabb írása, az 54. fragmentum.)
Mielőtt a következő, a Kafkára vonatkozó alapmondatát idézném, a kettőt mintegy összekötendő, meg kell jegyezni: a teológia Benjamin minden egyes problémakörének alapaspektusa. És noha nyelvfilozófiájától Kafka értelmezéséig mindvégig jelen van, érvénye mindig is korlátozott. Minden részletezés helyett el kell olvasni Max Brod Kafka-könyvéről írott gyilkos kritikáját.
A kötet igen szépen dokumentálja Benjamin egész életének egyik sarokpontját: a Kafkához való viszonyt. S miközben Benjamin végső fokon kudarcnak tartja az életművet, nem pusztán irodalomkritikusi munkássága legfontosabb mondatait szentelte neki. "Akárhogy is, erről a Kafkáról kitalálhatnánk egy legendát: egész életében azon töprengett, hogyan is néz ki ő, és úgy halt meg, hogy azt sem tudta, van a világon tükör." Meglehet, csupán saját olvasatom: egyfelől ez a mondat egyike a Kafkáról leírt legmélyebb mondatoknak, másfelől, mint annyi helyen Benjaminnál, itt is átsugárzik valami szerzőjére. Benjaminra vonatkoztatva is fel lehet tenni a kérdést: ő is azon töprengett...
Ugyanakkor Benjamin nagyon sokat tudott a tükörről. (A Passzázsokban Párizst a tükörszerű perspektívák városaként írja le.) Az elbeszélés művészete alcímű Kis mű-fogások elnevezésű esszében az érdekes történetek nehézségéről beszél, pontosabban arról, hogy az eseményeket megeszik a magyarázatok, az információ, "ugyanis az már félig az elbeszélés művészete, hogy amikor elmondjuk, szabadon tartsuk a történetet a magyarázatoktól". És itt következik Hérodotosztól egy remek történet, melyet az utókor - ellátva különféle magyarázatokkal - felzabált, ahelyett, hogy a tudósítást meghagyta volna eredeti "szárazságában". Nos, éppen Benjamin munkássága a példája annak, hogy a történelem nem hagyhatja kommentár nélkül az "elbeszélést". A magyarázat, mely megeszi az elbeszélést, egyben az a problematikus létmód, melyben a művészet mint az igazságok lelőhelye fennmarad. Magyarázat és kommentár: sokk, mely örökké problematikussá teszi a tradíciót, és amely nélkül nincs történelem.
Kardos András
Osiris Kiadó, 2oo1, 317 oldal, 2280 Ft