Könyv: Szöveggyarmat (Solymosi Bálint: Detonáta)

szerző
Jánossy Lajos
publikálva
2000/47. (11. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bizonyos prózákat olvasni legalább olyan figyelmet és nemes erőfeszítést követel, mint azokat megírni. Így van ez különösképp a regények esetében, és ez tapasztalható Solymosi Bálint könyvének útvesztőjében is, melynek műfaját nehéz volna meghatározni. Annyi azonban biztos, hogy érdemes egyben olvasni, kilépni a mindennapiság szaggatott monotóniájából, és nekiülni, akár ha valóban regénnyel volna dolgunk. Hagyni, ragadjon el a mű ideje, a Solymosi prózájára (és verseire) sajátosan jellemző lélegzetvétel, zenei ritmizáltság, amire felfigyelhetünk, ha kitartóan hallgatózunk. Magával sodor a mondatok üteme, az a gyakran líra közeli lüktetés, amely a könyvbe gyűjtött darabokat egységes művé rendezi.

Szöveg-gyarmat

"Ahova estél, ott maradsz."

(Pilinszky)Bizonyos prózákat olvasni legalább olyan figyelmet és nemes erőfeszítést követel, mint azokat megírni. Így van ez különösképp a regények esetében, és ez tapasztalható Solymosi Bálint könyvének útvesztőjében is, melynek műfaját nehéz volna meghatározni. Annyi azonban biztos, hogy érdemes egyben olvasni, kilépni a mindennapiság szaggatott monotóniájából, és nekiülni, akár ha valóban regénnyel volna dolgunk. Hagyni, ragadjon el a mű ideje, a Solymosi prózájára (és verseire) sajátosan jellemző lélegzetvétel, zenei ritmizáltság, amire felfigyelhetünk, ha kitartóan hallgatózunk. Magával sodor a mondatok üteme, az a gyakran líra közeli lüktetés, amely a könyvbe gyűjtött darabokat egységes művé rendezi.

A könyvnek ugyanis saját ideje van, ezáltal is kísért valami regény közeli állapotot, egy személynek az idejét mérik a mondatok, az írás idejét gyakran feltöri az elmúlt idő, ahogy az aszfalton keletkeznek a repedések, amikor régi, játszótéri futballpályát ver fel a gyom. Az idő morzsalékossá válik. Széthullana, ezt az elbeszélő hagyná is szabadon, a végső pillanatra vár, amikor majd összesöpri, egybe formálja a "sötét anyagot". Ez a pasas, aki írja önmagát, "nem tartozik a világhoz, de ő a világ határa" (Wittgenstein), mert ugyan mozog, szcénákat vált, ám térélményét alapvetően annak ideje, az innentől odáig múló idő határozza meg, minduntalan a falujának végét jelző áthúzott táblába ütközik. És épp ezt a falut akarja feltérképezni. Az "események" meglendülnek, hogy aztán ismét beszippantsa őket a beszélő énjének rettentő gravitációja, és sorjázzanak az önanalizáló, kérdező reflexiók, mi is van valójában. Én és világ viszonyában az idő elveszti egyvonalúságát, minden egyszerre van, tehát tetszőleges a sorrend: Szeged és Budapest, az egykori nők, barátok és a mostaniak, minden történet az elbeszélő énjében relativizálódik.

Solymosi Detonátájának esetében ritka érvénnyel használható a dekonstrukció amúgy agyonalkalmazott fogalma. Kemény olvasmányról van szó, melynek tétje az én dekonstruálása, az elbeszélő önazonosítási kísérlete ismételten a történésekbe kapaszkodik, jobb híján így próbálja meg értelmezni magát, bizalma azonban eleve csekély. Bizalmatlanságát újra és újra igazolják elbukásai, a labirintusnak látszó terület valójában kör. Mindig visszatér önmagába, kérdéseinek kietlen sivatagába, körbenéz, csak ő van, és körülötte a felhős idő.

"A megnyilvánulás akaratával (nem önkifejezésről beszélsz, az önarckép egy más rendű >>ügy>ügyetlenülelőbb vagy utóbb időpontokat tüntetsz ki, véletlenszerű figyelmeddel, figyelmetlenségeddel, egymáshoz viszonyítva, egymást értelmezve. (Holott a világ meg történt.) (Láttad.)"

Jánossy Lajos

szerző
Jánossy Lajos
publikálva
2000/47. (11. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...