Könyv: "Toszata legyen a szónak" (Füst Milán összegyűjtött levelei)

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2002/51. (12. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Panasz, ingerültség, vád - legfeljebb, ha visszafogott udvariasság, a szeretet egy-egy ügyetlenül döccenő gesztusa tűnik elő ebből a majdnem másfél ezer levélből. Közben meg a vágy az élet teljességének a befogadására és a mélyülő keserűség a betegségek miatt, amely betegségek lehettek éppen akár egérutak is a felsőfok, a mindenség önmaga állította mércéje elől, amelynek a műveiben megpróbált, életében mint műegészben azonban nem tudhatott, mert nem lehet megfelelni.

Panasz, ingerültség, vád - legfeljebb, ha visszafogott udvariasság, a szeretet egy-egy ügyetlenül döccenő gesztusa tűnik elő ebből a majdnem másfél ezer levélből. Közben meg a vágy az élet teljességének a befogadására és a mélyülő keserűség a betegségek miatt, amely betegségek lehettek éppen akár egérutak is a felsőfok, a mindenség önmaga állította mércéje elől, amelynek a műveiben megpróbált, életében mint műegészben azonban nem tudhatott, mert nem lehet megfelelni.Nehezen védhető, mert fellengzősen felszínes szavak persze ezek egy ilyen monumentális emberről, egy ennyire tomboló személyiségről, aki ugyanakkor hihetetlen szorongással és aprólékos aggállyal akarta a sikert, miközben elképesztő dölyffel lökte el magától a kritikát (egyedül Osvát Ernőét kivéve). Amikor 1941-ben A feleségem történetét lassan már befejezte, így számolt be tépelődéseiről Fülep Lajosnak: "Hét éve dolgozom ugyanis (gondolja el: 7 éve,) egyetlen taknyos munkán, vagy hogy nevezzem? egy regényen, amelynek végre tegnap hét év után megtaláltam magamban a címét is, - tehát: A fényes utitárs. (Drőhn kapitány feljegyzéseiből.) Illetve, - ez a név: Drőhn még mindig túlszép nekem. Felírtam körűlbelűl négyezer nevet s egyik se felel meg. Mert a névnek meggyőzőnek kell lennie s ha túlszép, hangzatos, akkor nem igaz, akkor az író találta ki. Viszont azért mégis hangzatosnak kell lennie. (...) A hajós embernek olyan neve legyen, mint egy fogorvosnak, az jó. Továbbá: hollandus ember, tehát francia neve legyen, vagy német s ne valami Van der Boschke, vagy ilyesmi, - lévén Hollandiának épp elég köze a francia, vagy német múlthoz. S most válságban vagyok, hogy ne inkább a következő nevek közzűl válogassak, (a mai éjszaka ötletei): Kuppert, Raschaba, vagy Elvehjem. A legutolsó tetszik nekem a legjobban, csak nem túlságosan tenyeres-talpas?" (A kötet megtartotta Füst Milán tudatosan egyéni helyesírását. - K. T.)

Öt hónappal később aztán nyomdában volt a mű, és a zengővárkonyi művészettörténész-tiszteletes néhány fanyalgó megjegyzést tett a levonat olvastán, amire Füst Milán így dohogott egy későbbi levelében: "Rosszúl olvasta ezt a munkát, Barátom Uram, rosszkedvűen, úgy látom. (...) Azt írja, hogy bravúros, hogy a részleteiben bravúros. Egy nagy munkát egyetlen érzelemről írni, de úgy, hogy ne legyen egy percig sem unalmas, sem önmagát megismétlő, nem is lehet bravúrok nélkül. De csak bravúros? Ennyiből áll? Nincs benne semmi a szentlélekből? Az érzések és indulatok csodás viharzása nincs benne? Hát a földöntúli szerelem? - amely tudvalevőleg alig van jól megírva ezen a világon. (...) Egyszóval: ceterum censeo, - rosszúl olvasta ezt a nagy művet, drága barátom. (...) Bámulatos, hogy mennyire elhaladt Maga mellett ez a munka, annélkül, hogy észrevette volna. Hogy ennyire is megbotlott életemnek ez az édese a nyelvi kifogásain." Igaz, alighanem valóban Fülep lehetett az, aki maradi módon bakafántoskodott, hiszen Füst Milán nyelvéből még ma is süt tudatos törekvése - történetesen szintén Fülepnek írta le: "(...) amit a magyar paraszt úgy fejez ki, hogy: toszata legyen a szónak (...)." És ez a nyelvi erő valahogy a fordításokon is átsütött (mit össze nem körülményeskedett, zsörtölődött és akadékoskodott fordítókkal, kiadókkal ezek miatt is levelek tucatjaiban), a hatvanas évekre a Nobel-díj küszöbéig sodorva a regényt. Aztán mégsem sikerült. Ez sem - gondolhatta. Nehezen mozgó, életunt, beteg ember már ekkor, két éve sincs hátra, egyetlen levélben legyint egyet a dologra: "Úgy látszik (...) csak rossz írók tarthatnak erre igényt."

Rákosinak a tanfolyamról

Vetkőztetjük a Nagy Embert? Lerántjuk, hogy csámcsogjunk rajta? Mindenképp, amikor például a két, Rákosinak címzett levélre lapozunk. Az elsőben (1945-ben) javasol: "A magyar szellemiség kiválóságai úgy nyerhetők meg legjobban, ha megtiszteljük őket. Ha munkát adunk nekik, javaslataikat kérjük ki, egyszóval, ha módot adunk rá, hogy olyan fontos tényezőnek érezzék magukat, mint amilyenre tudásuknál fogva igényt tartanak. (...) A Párt szereplő embereinek nagyrésze nem jó szónok. Tanfolyamokon tanitani kellene őket: minthogy a szószék tudvalevőleg a legnagyobb hatalom. Egy tanfolyam vezetését magam is szivesen vállalnám." A másodikban (1953-ban) sérelemorvoslásért folyamodik: "1952 év elején az Írók Szövetségének párt-titkára felszólított: jelenteném be, milyen felajánlást teszek Rákosi Elvtárs hatvanadik születésnapja alkalmából? S én, megvallom, ez alkalommal ki akartam tenni magamért (...) - elhatároztam, hogy Shakespeare-nek nyelvileg legsűrűbb, legbonyolultabb, s dikciójában leghatalmasabb művét, a Lear-királyát végre mégiscsak jól lefordítom. (...) munkámat a Szépirodalmi Könyvkiadó - nagy meglepetésemre immel-ámmal, nyilván kedvetlenűl fogadta." Fut még egy kört Révai Józsefnél is, "remekmívűnek" minősítve a fordítást - mindhiába. De számunkra, akik nem vagyunk füstmilanológusok, végül nem ezek maradnak a fontos dolgok, hanem az apróbb dolgok sokasága.

A feleségnek az esernyőről

Miközben kora ifjúságától kezdve jegyezte élete főművének tekintett naplójában a világ, az élet, az ismeretek és érzelmek minden lehetséges dolgát illető nézeteit, leveleiben gyakran egészen kicsinyes dolgokkal pepecsel. "Az esernyőd haszontalanom, rendetlenem, nincs sehol. Elhagytad ezt is valahol. Most itt állok, vettem egy nyelet, - hiába! - Bécs térképe sincs itt. Nincs a te holmid között? S még egy! Nékem két pár szarvasbőr-imitációs kesztyűm volt, - a csomagban csak egy van, - nem tudod hol a másik?" - írja a Tátrában pihenő feleségének 1927-ben. Másnap, egy újabb levélben pedig: "Mi van az esernyőddel, úgy bánt a dolog, - oly levert vagyok, ha rágondolok." (Két nappal később további levél: az ernyő meglett.) 1929-ben Füst Milán van úton, Ausztriában. Innen azért korholja a feleségét, mert a hálóinge hónaljban felfeslett. Újabb hét év után, újra Ausztriából egy régi hódprémgallér ügyében rejtjelez bizonyos vádakat: "Az a gyanúm ugyanis... S most megint ez jár az eszemben egész éjjel. Tedd meg a szívességet, nézz utána s írd meg. Kellene ehhez a bundához, mert a gallérja tarthatatlan. Át kellene varrni rá, ha megvan. Fene vigye, nagyon sajnálnám, régi jó darabom volt." Amikor pedig 1933-ban Raguzát, Athént járja Déry "Tibussal", másnaponként tájékoztatja a feleségét bosszús szorongásairól, amelyek közepette pénzügyeiket kezeli kedves, ám léha és bizony az ő zsebére nagyvonalú cimborájával. Dohogás, megbántottság és panaszok, panaszok, egy egész életen át. Az első levél, édesanyjának, nyaralásból, 12 évesen: "Mindenesetre melepődve vettem tudomásul, hogy azért mert patronokat vettem haragszol. Mert én bizony mást nem vettem zsebpénzemből, egyetlenegy fillért sem költöttem másra. Íme itt van:

Golyós patron 55 kr

Sörétes " 85 "

Megmérettem magam 3 "

Egy baraczk 2 "

Összesen 145 kr

Héczei bácsinak sem eshetett jól, hogy néki szóltál mert nem is tudja mennyit kaptam."

Rezsőnek a feleségről

Helfer Erzsébetnek, aki polgári iskolai tanítványából lett a felesége, egyet és mást kétségkívül el kellett viselnie több mint negyven közös évük alatt. Alig egy évvel a nászútjuk után Füst Milán Balatonalmádiból keltezi első házastársi levelét "Édes, drága egyetlen Förcsögém"-nek. "Édes, drága, egyetlen Jóságom, könnyezve Rád gondolok. Nincs nekem senkim és semmim ezen a világon csak te." Aztán, pár sorral lejjebb: "Sok a szép fiatal lány s én mint egy kiégett ember, úgy nézem őket, - nem érdekelnek - s ez persze megint akuttá teszi az elkeseredést."

Ezt írja 1922-ben ifjúkori (igaz, ekkor is még csak 35 ő maga is), beteljesületlen szerelmének: "(...) volt egyszer egy növendékem, - nem éppen szép lány, - aki azt mondta nékem, hogy szeret. Csodálkozva néztem rá s azt mondtam néki, hogy én nem. Azt felelte, hogy ez nem baj, - engedjem meg, hogy élete legfőbb gondja, gondolata én lehessek. - Sokáig visszautasítottam. - Ma sem barátnőm s nem is lesz soha, mert nem akarom." A következő évben ezt a "nem éppen szép lányt" veszi feleségül. Negyed századdal később aztán így ír róla Menzer Rezsőnek, Kanadába emigrált, élete végéig megőrzött levélbarátjának (akikhez barátsággal szólni tudott - véletlen ez? -, mind távol éltek tőle): "S most képzeld el, ha nem Fa-Hölgy volna a feleségem, hanem valaki, aki épp oly szenzibilis, mint én! Egész nap vígasztalhatnám, - seggbe is rúgnám mihamar." Ezt a gondolati, alkotói perfekcionizmusba szublimált, élethosszú érzelmi lefojtottságot elviselni alighanem tényleg csak betegséget betegségre halmozva lehetett.

Fülepnek a koituszok számáról

Aztán kirobbant mégis, egy hónapokig tartó, tomboló féltékenységi rohamban, amit persze legalább annyira előidézhetett az elmúlt időszak rettenete, hogy számos jó baráttal ellentétben - egy hadbiztos századosnak hála - zsidó létükre egyáltalán túlélték ezt az egészet, mint az utólag és eltúlozva átélt szenvedély. Füsték fogadott lányukként, háztartási és titkárnői munkák elvégzésére tartottak maguknál 1943 elejétől egy huszonéves nőt, aki 1945 februárjában férjhez ment egy - valamennyi ideig Füsték által is bújtatott - kommunista fiatalemberhez. Négy hónappal későbbi keltezésű az első levél, amelyben az író hosszan, szemrehányások özönével vall neki érzelmeiről, hatalmasan szenvedő megbántottságáról, aztán hétről hétre rója a végeláthatatlan sorokat. Aztán az őrjöngés végső fokán Fülep Lajoshoz fordul, puhatolná ki a Pécsett élő Martyn Ferenc festőnél, volt-e viszonya a nővel. "(...) mondjad (Martynnak - K. T.) Gizikéről példáúl ezt is: - Milyen kis céda rongy az, angyali arcával s az öreg Milán milyen bolondja, - vetted észre? - vagy: - Nekem is felajánlkozott, képzeld. (...) De még máskép is lehet; - mondjuk így: - Hallom, hogy ilyen sikereid voltak Pesten. Gizike példáúl bevallotta F. M.-nek, hogy elcsábítottad őt. - Vagy: F. M. nagyon hálás neked, hogy elcsábítottad Gizikéjét, mert ez volt az oka, hogy nem vette el. Képzeld: el akart válni miatta, attól az áldott, jó feleségétől." És szőtte-fonta tovább és tovább - "S a koituszok száma, vagy ilyesmi." - a szánalmasan szörnyű fikciót az önnön mélységeit a leveleiben amúgy ritkán felszínre engedő, ötvenhét éves férfi. Távolságot kell tartania bizony az olvasónak, hogy ezeket a hosszú oldalakat súlyosabb restelkedés nélkül megússza.

És ez nem könnyű a több századik levél után - ami a kötetnek hatalmas érdeme. Ezen belül pedig a Szilágyi Judit által összeállított, lenyűgöző, mindenhonnan mindenhová utaló jegyzetapparátusé, amelyből mindent megtudunk a címzettekről és a levelekben említett személyekről (őket külön mutatók is listázzák), így aztán a levelek, együtt és a kapcsolódásaikkal előbb-utóbb egyszerűen benyelik az olvasót. Már amennyiben hagyja magát, és miért is ne hagyná, ha már ennyit kíváncsiskodott egy másik emberben, és szinte másodlagos, hogy ezt a személyt történetesen Füst Milánnak hívják. Habár a szónak a toszata... Nyakig benne van már, lapoz eszelősen oda-vissza (jól bírja a keménykötés), hogy még élesebben előtűnjék egy titkos lelki életrajz, immár közös alkotásuk, ennek az embernek az élete.

Kovácsy Tibor

Fekete Sas Kiadó, Bp., 2002; 1133 oldal, 5600 Ft

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2002/51. (12. 19.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...