Lapjárás (1996. október)

szerző
Bori Erzsébet
publikálva
1996/43. (10. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bejegyzett Dada Koktél

Nem csak kulturális sajtóval él az ember. Itt vannak nekünk a heti- és a

napilapok

is, s bár tudjuk, hogy az újság erkölcstelen és árt az egészségnek, mégsem tudunk leszokni róla. A hónap asszonyát úgy hívják, Tocsik Márta, minden tele vele, róla szól a belpolitikai és a gazdasági rovat, szárnyakat ad a publicistáknak és a humoristáknak, na meg a közismerten fürge és bátor honi riportereknek. Mindenki rohan leleplezni, nem restek elutazni a távoli kisvárosba, ahol a hősnő született, és olyan falrengető híreket hoznak onnan, mint hogy a Tocsik miniszoknyában járt, és egyszer szavalt az iskolai ünnepélyen. Az ügy lavinát indított el, de görgetés közben meg-megállnak a galacsinhajtók, hogy vessenek egy oldalpillantást az érinthetetlenek mindig maguknál hordott listájára. Tocsik Márta, aki legföljebb ha huszadrangú szereplője a róla elnevezett ügynek, nem szerepel ezen a listán. A "független sajtó" most, hogy valakik felhúzták a rácsot, inaszakadtából rohan a műnyúl után, de arra azért ügyel, hogy le ne térjen a kijelölt pályáról. Két futtatás közben pedig ünnepli magát, lám, milyen gyors, ügyes és rettenthetetlen ő, miként azt Miklós Tibor írja egy szombati Népszabadságban.

Kár, hogy az úgynevezett Tocsik-ügy úgy hazugság, ahogy van. Népharag-eltérítésre meg csibészpótléknak még megteszi, de bűnbaknak már nem. Megy ugyan a rituális sárdobálás, de hol marad a megtisztult közösség az összetapodott terepen? És ki teszi fel a kérdést - a választ már nem is várjuk -, hogy mi voltunk-e hülyék, amikor 1989-ben (meg előtte) nem ilyennek képzeltük el a demokratikus rendet? Azóta tanulhattunk egyet s mást, de azt máig sem tudjuk, valóban szervesen hozzátartozik-e a demokráciához, hogy a kormány (egyik szerve) kisebbfajta vagyonokat juttat magáncégeknek azért az áldásos tevékenységükért, amellyel a helyi önkormányzatok zsebéből (legyünk demagógok: a mi zsebünkből) kihúzzák a pénzt. E művelet eredményét pedig sikernek hívják - a demokrácia nagyobb dicsőségére -, az érte járó summát sikerdíjnak. Még egy pompás fordulatot köszönhetünk a dolognak, sokba került, de megérte. Zugírászat: a Tocsik-ügy szép szava.

És volt valaki, aki tudott érvényeset írni róla: Váncsa István az ÉS-ben. A Babaruha olvastán megnyugszik végre a háborgó gyomor, helyreáll szánkban a normál pH-érték, és fogaink kerítését áttöri a hatalmas, a nagyszerű, a felszabadító röhögés.

És máris a lényegre térünk:

"most először: Dada-sorozat

Most jelent meg: Tristan Tzara: Antipirin úr első mennyei utazása. M. Janco fametszeteivel. Ára 2 frank. Előre fizetés esetén az impotenciát is gyógyítja."

Mindenkinek mindenkor nagyon tudom ajánlani az Átváltozások Dada-számát (No. 7). A legjobbkor jött - nekünk most, nekik 1916-ban. Hazafiatlan dezertőrök, rohadék szolgálatmegtagadók a nagy háború helyett elhúztak Svájcba, hülyéskedni a Cabaret Voltaire színpadán, ahonnét kiadták a korszak legértelmesebb jelszavát: Dada! A kiváló világirodalmi folyóirat, amely az első számtól (Thomas Bernhard) a fehér foltokra megy, megint tudta, hogy mi hiányzott nekünk. Olvashatjuk a mozgalom dokumentumait, verset, prózát, memoárt, pompás kiáltványokat, mellettük fotók, rajzok, megannyi üdítő baromság; hozzá még Kappanyos András bevezető tanulmánya és Alvarez írása az öngyilkosságról, itt található a következő "fejfavicc" (Tandori briliáns fordítása): Jacques Vaché huszonhárom éves fődestruktőr éppen happeningre készül (öngyilkosság ópiumtúladagolással), amikor váratlanul felugrik hozzá két haverja, mire az önzetlen barát őket is megkínálja egy halálos dózissal. Bár ismerünk egy-két ilyen látványos (s valamivel több kétes) esetet, a mozgalmárok többsége túlélte a heveny dadalázat.

Például vezérük, Tristan Tzara is, aki felbukkan egy másik történetben is, de ez már a Nappali ház Gertrude Steinnek szentelt fejezete, melyben Stein-szövegek váltakoznak kortársi emlékezésekkel és szenzációs képekkel. Pompásan illusztrált Bán Zsófia írása is a tíz éve meghalt amerikai festőnőről, Georgia O´Keeffe-ről, a szöveg informatív és érdekes - így kell valakit bemutatni. A Holmi után a Nappali ház is két tanulmányt szentel Nádas Péter esszékötetének (Gács Anna, Balassa Péter), miközben Nádas már a következő kötetbe valót írja (itt Birkás Ákos berlini műterméről). És a szám végén ott van még Angyalosi Gergely kritikája Koestler önéletírásának első kötetéről.

A 2000 margináliái ezúttal a Kádárt kísérik. A Beszélő májusi száma hozta Kádár János utolsó beszédét Kornis Mihály... jegyzeteivel? drámájaként? Éppen erről folyik a vita a lapban. Hogy akkor ez most mi? Szövegközlés, interpretáció, önálló mű? A méltán népszerű Nick Elsdorf újra írt nekünk Ausztriából/ról, a téma (az osztrák semlegesség) érdekes, a levél kicsit mintha hosszú lenne. "A legtöbb problémát könnyebb megoldani mindenfajta filozófia nélkül. Filozófiára csak a megoldhatatlan problémákhoz van szükség." Öv alatt egy cseh emigráns, Gabriek Laub aforizmáiból olvashatunk válogatást, nem mondom, szellemesek, de hogy ezek a csehek milyen machók! (Vagy a válogató lenne a szexista? Minden harmadik aforizma a nőkről csinál rossz viccet.) De humoruk az van nekik: "A kisvárosok legnagyobb előnye, hogy az ember gyorsan eljuthat a vasútállomásra."

Október, ´56 hava

Idén ennek nem sok nyomát látni a folyóiratokban. A Kortárs a kivétel: részletet közöl a gyors és zajos véget ért Történelmi Tényfeltáró Bizottság két munkatársától, Kahler Frigyestől és M. Kiss Sándortól (Az erőszakszervezetek és a forradalom); a szerzők Nagy Imre és Kádár János 1956 és 1958 között játszott politikai szerepét elemzik, állítják kontrasztba a dokumentumok tükrében. Szabó Gyula az erdélyi ´56-ról ír, Kovács István pedig feltesz egy nehéz kérdést: Van-e értelme, lehet-e a magyar forradalom hőseiről beszélni ma? A rokonszenvesen átfűtött írás két nemrég megjelent politikai életrajzot ismertet dicsérőleg (Horváth Miklós Maléter Pál és Rainer M. János Nagy Imre című kötetét).

Mintha Szabó Gyula kérdésére felelne igennel Radnóti Sándor, egy másik fontos szövegkiadást méltatva (Forradalmi dráma/Holmi): Angyal István saját kezű vallomásairól van szó, amelyeket Eörsi István adott közre a Múltunk című politikatörténeti folyóiratban.

Bori Erzsébet

szerző
Bori Erzsébet
publikálva
1996/43. (10. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...