Interjú

„Lehettem volna akár Mozart-tenor is”

Juan Diego Flórez énekes
szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2017/49. (12. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Új Mozart-albumából is énekel december 30-án, a Müpában a perui sztártenor. Popzenész apja oldalán, limai kocsmákban kezdett énekelni, s az ottani konzervatóriumban, majd a philadelphiai Curtis Institute of Music ösztöndíjasaként kapott rá a klasszikus zenére. Pavarotti egy ízben a leg­ígéretesebb tehetségnek nevezte: a próféta beszélt belőle.

Magyar Narancs: Megannyi Donizetti és Rossini után ráfordult a lírai tenor repertoárra. Manapság milyen operák jelentenek kihívást hangban, karakterben?

Juan Diego Flórez: Legutóbb Werther szerepét énekeltem a zürichi operaházban, ami nagyon közel áll hozzám, mert Massenet romantikus műve igazi varázslóról szól, akinek az energiája megváltoztatja a körülötte élő emberek életét. Jövő év elején a Scalában énekelem Gluck Orfeuszát, ami hangilag és színpadi jelenlétben egyaránt elég megterhelő. Aztán az új monte-carlói operában a Hoffmann meséire készülök. A lírai szerepeket kombinálom a bel canto szerepekkel, nem tudnék lemondani róluk. Egy ideje a romantikus francia repertoár felé nyitottam.

MN: Sokan megijednek, amikor a hangjuk megváltozik, esetleg visszavonulnak. Ön hogyan élte meg hangjának mélyülését?

JDF: Kényelmetlenül éreztem magam, nem tudtam, pontosan mi történik a hangommal. Szerencsére egy percig sem álltam le az énekléssel, igyekeztem fegyelmezetten alkalmazkodni az új helyzethez, sokat tanultam belőle. Végül csodás eredménye lett, új szakasz kezdődött a pályámon, új operákban próbálhatom ki magam. Manapság már szabadabban döntök arról, mit vállalok el, jobban felmérem és megválogatom a projektjeimet. A pályafutásom második szakaszában nyugodtabb, csendesebb életre vágyom.

MN: Annak a hajdani limai kissrácnak, aki a saját szerzeményei­vel meg perui valcerekkel kezdte a zenélést, kik voltak a példaképei a tenoristák közül?

JDF: Az az igazság, hogy tanulás, fejlődés szempontjából szinte válogatás nélkül hallgattam korábbi és kortárs tenorokat is. Némi hasonlóságot fedeztem fel az általam nagyon csodált Alfredo Krausszal, aki arisztokratikus eleganciával énekelt. Pavarottiban, akit szerencsém volt ismerni, hangjának és emberi kommunikációjának a melegsége nyűgözött le. Neki ugyanolyan harmonikus volt a beszéd-, mint az énekhangja, ellentétben az én száraz, szikár beszédhangommal.

MN: Úgy tudom, ma sem szakadt el a gyökerektől, időnként előfordul, hogy nemcsak szűk családi körben, de a közönség előtt is előrukkol perui népdalokkal, zarzuelával.

JDF: Az áriakoncerteknek egyfajta kívánságműsor jellegük van egy énekes számára. Elvégre azokból az igazgyöngyökből fűzhetnek láncot a közönség számára, amelyeket egy gyöngyhalász izgalmával és örömével fedeztek fel maguknak. Valahogy én is így vagyok ezzel, persze mindig a hely, a meghívás, az alkalom adja meg a válogatás műfaját.

MN: A nemrég megjelent Mozart-albumáról szólva beszélhetünk-e visszatérésről a gyökerekhez? Hiszen 18 évvel ezelőtt Marzio szerepét énekelte lemezre a Mitridate, Pontus királya című Mozart operában.

JDF: Amikor annak idején a limai konzervatóriumban elkezdtem énekesi tanulmányaimat, főként Händel- és Mozart-darabokon edzettem a hangomat. Tizenhét évesen szólistaként léptem fel Mozart Koronázási miséjében. Mozart zenéje a kezdetektől a véremben buzog. Lehettem volna akár Mozart-tenor is. De aztán a bel cantóra koncentráltam, nagyrészt annak köszönhetően, hogy a pesarói Rossini-fesztiválon váratlanul nagy sikert arattam. Mindig tudtam, egyszer eljön annak az ideje, hogy visszatérjek örök szerelmemhez, Mozart varázslatos zenéjéhez. Az album anyagát úgy válogattam, hogy az Idomeneótól A varázsfuvolán át a Don Giovanniig, a barokkban gyökerező korai komponistától a virtuóz zseniig Mozart több korszakát érintsem, és a ritkán játszott, kevésbé ismert műveit is megszólaltassam, mint amilyen A színigazgató vagy A pásztorkirály.

false

MN: Melyik Mozart-szerepet érzi magához közel jelenleg?

JDF: Két nagy kategóriába sorolhatóak a Mozart tenorszerepek, a barokkhoz közelebb álló korai művei virtuóz baritenorok számára íródtak. A Don Giovanni, a Così fan tutte komponistája romantikusabb, modernebb, ezeknél a legatók adják meg a tenorista elsődleges értékét. A magam részéről mindegyik szerepét érdekesnek tartom. Tele vannak érzelmekkel, nagyon légiesek. A késői Mozartnál az egyszerűségben rejlik a nehézség, több mágiát, árnyaltabb előadásmódot igényel.

MN: Rossini operáiból mit tanult, amit Mozart éneklése közben kamatoztat? Tervezi, hogy operaszínpadokon is énekeljen Mozartot?

JDF: Nem annyira Rossinitől tanultam, mint inkább a francia repertoárból, például a Wertherből. Rossini annyiban rímel Mozartra, hogy átvette tőle a színezés technikáját. A terveim között szerepel, hogy Bécsben, ahol jelenleg élek a családommal, több Mozart-szerepben debütáljak, az Idomeneóban, a Titus kegyelmében, és reményeim szerint A varázsfuvolában is.

MN: Azért Rossinihez sem marad hűtlen?

JDF: Semmiképpen. A szokásos bécsi Sevillai mellett jövőre egy ritkán játszott operában énekelek a pesarói Rossini-fesztiválon, a Ricciardo és Zoraidában, ami nagyon nehéz mű. Rossinit énekelni mellesleg felér egy extrém sporttal. Minden magas hang birtokában kell lenned, méghozzá gyors egymásutánban, nem beszélve a bátorságról, amit Rossini zenéje megkövetel. A teniszezés és a futball mellett fizikailag is ezzel tartom magam formában. Nemcsak a hangomat, az idegrendszeremet is.

MN: Mi a titka annak, hogy a hangja nem veszített a rugalmasságából, a fényéből az elmúlt több mint húsz évben?

JDF: Már jó ideje nincs énektanárom, egyedül gyakorolok, és saját megoldásokat találok a technikai nehézségekre. A legfontosabb, hogy soha ne mesterségesen „állítsam elő” a hangokat, ne erőltessem a hangszálaimat. Az éneklés egyszerre mentális, pszichés állapot kérdése, a túlterhelés az egyik legfőbb ellensége. Ha természetesen énekelsz, a hangod is friss marad, még akkor is, ha sokat énekelsz. Tiszteletben kell tartanom a „hangszeremet”.

MN: Sinfonia por el Perú néven pár éve létrehozott egy egyesületet, amelyik a perui gyerekeknek a zenei gyakorlaton keresztül nyújt segítséget. Milyen eredményeket sikerült vele elérni?

JDF: Magam is apa vagyok, ez a kezdeményezés életem egyik legszebb vállalása, amire őszintén büszke vagyok. Közel hét éves fennállása óta a Sinfonia por el Perú több mint 7 ezer gyerek életét változtatta meg. Zömében szegény, hátrányos helyzetű gyermekről van szó, akiknek a zenélés magabiztosságot ad, a társadalomba integrálódás és a jobb élet esélyét biztosítja. Nem hivatásos zenészek képzése a célunk, hanem különösen a kiskorú gyermekek bejuttatása az iskolarendszerbe 7-től 18 éves korig. Peru, a demokrácia és a zene így érnek össze. Aztán ha úgy döntenek, hogy a zenei pályát választják, abban is a segítségükre leszünk. Emlékszem, amikor kiderült, hogy operaénekes leszek, anyám rettenetesen féltett. Aggódva kérdezte, miből fogok megélni. Példaként állt előtte apám sorsa, aki az éneklésből nehezen tudta fenntartani a családunkat.

MN: Milyen várakozással tekint a közelgő Müpa-koncertje elé?

JDF: Harmadszor jövök Budapestre. Csodálatos emléket őrzök a két operaházi áriaestemről. Lelkes, értő közönség előtt öröm énekelni.

szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2017/49. (12. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Interjú Szabó Szabolccsal
Ellenzéki harcok Csepelen
Az elhibázott tét
Ungváry Rudolf: vitában Kis Jánossal
„Válsághelyzet” ürügyén
Mire mentek el a százmilliárdok?
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...