Saját megfigyelés, de biztosan van erre vonatkozó tudományos irodalom is. Arról a művészet történetén végigtekintve örök igazságként szembeötlő tapasztalatról van szó, miszerint jelentős művészi produktum létrehozásához elengedhetetlen az alkotó részéről bizonyos fokú korlátoltság, vagy ha ez így erős, nevezhetjük egészséges szűklátókörűségnek is. Gondoljunk a Ramonesra, a Velvet Undergroundra vagy a Wu-Tang Clanre. Csupa deviáns belső világ, sajátos, egyedi, a környezetre fittyet hányó figurák. Beugrik egy Kevin Shields-interjú, amiben korunk e megkérdőjelezhetetlen tekintélye döbbenetes tájékozatlanságról tesz tanúbizonyságot saját szakterületén, miközben szenzációs meglátásai vannak a zenéről általános értelemben. Mert nagy dolgok csak szűkös zugok félhomályában születhetnek meg, a világtól elzártan, tudomást sem véve arról, hogy éppen milyen évszak van.
A londoni csodagyerek Kieran Hebdennel is egyetlen probléma volt eddig: mindig gyanúsan jó érzékkel nyúlt az éppen divatos dolgokhoz. Fridge nevű zenekarával posztrockot játszott, amikor a posztrock friss volt és menő, majd az elektronikus zenék és az instrumentális hiphop virágzása idején, immár szólóban, Four Tet néven összeházasította az Aphex Twintől és Dj Shadow-tól tanultakat a folkos dallamokkal. A folktronicának nevezett műfaj úttörőjeként a haladó zenei törekvéseket szélesebb körben is fogyaszthatóvá tette azzal, hogy hagyományos hangzásokat kevert hozzájuk, és Rounds című lemezével megalkotta a kúl kávéházak kedvenc háttérzenéjét. De remixelte a Madvillaint, amikor a Madvillaintől volt hangos a zenei sajtó, és összebarátkozott a Sunburned Hand of the Man hibbant kollektívájával, amikor a neoprimitív kommuna-folk lett a menő. Vitathatatlan, Hebdenben ott lüktet a korszellem, mindent tud, amit napjaink zenéje kapcsán tudni érdemes. Egy dj-ként publikált korábbi mixlemezén például remekül megfért egymás mellett Terry Riley, a Tortoise, a Gravediggaz és a Fairport Convention. Jellemző, hogy éppen a csodadobos Steve Reiddel készített jó értelemben korszerűtlen fúziós lemezei kapták a legkevesebb figyelmet.
A tavalyi, Buriallal közös EP azt sejtette, hogy a Four Tet új albumán Hebden az éppen aktuális kattogós dubstep-szomorkák irányába mozdul el, de nem ez történt. Megrázta magát, és végre készített egy cseppet sem menő, sőt inkább régimódi house-lemezt. A There Is Love In You a mindvégig kalapáló technó-beattel alaposan ráijeszt a kifinomult ízlésű Four Tet-rajongóra. A nyitó tétel burialos szabdalt vokálmintái alatt még csak finoman lüktet a tüc-tüc, a Love Cry zakatolása azonban már kimondottan a kilencvenes évek eksztatikus klubhimnuszait idézi, és a négynegyed rendíthetetlenül kalapál végig a lemezen. Ijesztő váltás ez a megszokott rafinált hiphopütemek és dzsesszes dobfutamok után.
Hebden zsenijét dicséri, hogy a minimalizmus álarca mögött ott bujkál minden korábbi erény, a szivárványos pszichedélia, a távoli népek zenéitől kölcsönzött csengő-bongó hangkavalkád. Nincsenek kitéve a kirakatba, de néhány hallgatás után előbújnak a dobogó ritmus mögül az ezerszínű hangocskák, és vidáman szaladgálnak a hallgató fején ki-be. A Circling xilofondallamának végtelen ismétlődése így már sokkal inkább Steve Reichre emlékeztet, mint a Shamenre. A This Unfolds akusztikus dobmintájára épülő szikrázó csilingelés pedig mintha egy akváriumban rendezett diszkópartiból szólna. A záró She Just Like To Fight oldja fel legszebben a látszólagos ellentmondást: andalító posztrock gitármelódia szívdobogásszerű house-lüktetéssel. Mámorító.
Domino/Neon Music, 2010
