Lemez: A maradék szintjén (Butthole Surfers: Weird Revolution)

szerző
- bogi -
publikálva
2002/3. (01. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

"Halló, halló... Istenem, maradt még egyáltalán valaki?" - hallhatunk egy semmibe vesző hangot az új Butthole Surfers-lemez Utolsó asztronautájában. Az énekes és az összeköttetését elvesztett űrhajós kapcsolata nem meglepő, hiszen Gibby Haynes kompániája azon kevés hiteles zenekarok egyike, amely túlélte az amerikai post-punk halálát.

"Halló, halló... Istenem, maradt még egyáltalán valaki?" - hallhatunk egy semmibe vesző hangot az új Butthole Surfers-lemez Utolsó asztronautájában. Az énekes és az összeköttetését elvesztett űrhajós kapcsolata nem meglepő, hiszen Gibby Haynes kompániája azon kevés hiteles zenekarok egyike, amely túlélte az amerikai post-punk halálát.Pedig egy négy évvel ezelőtti (bécsi) koncertjük alapján le nem fogadtam volna, hogy Gibby túlvészeli az ezredfordulót. Nem sok jövőt jósolt, ahogy a csontsovány pasi levetett pólójával együtt elénk repült a hasának legfrissebb szúrását fedő ragtapasz. Ezzel együtt olyan elementáris koncertet nyomtak, amelyhez foghatót az "art punk" műfajában csupán a megboldogult Jesus Lizard tudott. Nem hozták ugyan magukkal a bevált meztelen táncosnőket, a vetítővásznon nem adták le a szokásos pénisz-rekonstruáló műtétet, sőt tizenöt éves ténykedésüket meghazudtolóan a színpadon sem gyújtottak fel semmit, de pszichedéliával átitatott gitáros-sampleres muzsikájuk külsőségek nélkül is taglózott.

Annak a turnénak az apropóját második multinacionális terjesztésű albumuk, az Electric Larryland adta, amiként a most megjelent nagylemezt is a Capitolnál tervezték kiadni. Egy teljes anyagot le is adtak 1998-ban gyártásra, de közben összekaptak a lemezcéggel, így a hosszas pereskedés-szakítás után felvették az egészet újra, kiegészítve öt új dallal.

Nem tudom, hogy az aktuális kiadó (Hollywood Records) neve mennyire játszik bele, de a Weird Revolutiont többen is kommerszebbnek vélik az együttes előző kiadványainál. Azok az emberek általában szentül meg vannak győződve, hogy az olyan sorok, mint a "Lejjebb, lejjebb, lejjebb, lejjebb... jííííháááá" (Get down) a legjobb hangulat jegyében íródtak.

Nos, én kifejezetten élvezném, ha legalább ilyen Butthole-osan sikerorientált lenne a mai rockszíntér. Bírnám, ha más zenekarok is savas ízű, kántáló rapbeszéddel idéznék Thomas Jeffersont: "Ha tényleg van Isten, akkor lelkemből remegek országom sorsáért." Bírnám, ha a popszerzőkbe csak annyi kreativitás szorulna, mint Gibbybe, amikor Malcolm X beszédeiből saját verziót ollóz össze, majd ezt a fehér=normális és a fekete=különc szócserékkel egy abnormális világ elleni kiáltvánnyá formálja (Weird revolution). Azt is díjaznám, ha a szövegírók olyan gúnnyal tudnának fogalmazni a militarista szemlélet ellen, mint ahogyan a Jetfightersben egy, a vadászrepülő-hivatásról álmodó kisfiúból pilóta lesz, majd az első bevetésén lelövik Bejrút felett. A mennyben Jézussal ébred, találkozik John Wayne-nel is, már-már egészen csodás minden, csak miután Jézus konzultál Allahhal, Johnnal együtt a pokolra kerül. S végül különösképp jólesne, ha a lemezen vendégszereplő Kid Rock-szerű sztárok hasonló felkéréseket vállalnának el a jövőben, és jól tűrnék, amikor egy olyan mondatukra, mint a "Szeretem a csajokat, a pénzt és az élet szégyenét", Gibby így kontráz: "Akkor gyere le a maradék szintjére, ahol az utca embere küszködik."

- bogi -

(Weird Revolution/Hollywood Records, 2001)

szerző
- bogi -
publikálva
2002/3. (01. 24.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...