Lemez: Egy kivétel (System Of A Down: Toxicity)

szerző
Greff András
publikálva
2001/42. (10. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Miképp ismerhetők fel az amerikai nu-metál zenekarok? Elég egy pillantás. Fiatal, többnyire fehér, műkedvelő hip-hopperek bíbelődnek gitárokkal, látszólag maguk sem tudják, miért; színtelen-szagtalan, amit játszanak, rosszak, mint a bűn. Az Amerikában a grunge halálát követő legméretesebb mainstream rockzenei hullám - amelyben a Limp Bizkit- vagy Crazy Town-féle tökéletes nímandok alkotják az élvonalat - immáron sok éve sodorja magából kifelé az ilyesféle társaságokat. (Egyébként jó néhányuk csak azzal tudott befutni, hogy feldolgozott egy nótát valamelyik rémisztő nyolcvanas évekbeli popcsodától.) Ilyeténképpen aligha meglepő, hogy a jobb érzésű zenehallgató rögvest frászt kap, ha valahol nu-metált neszel. Én például hallani sem akartam eleinte a System Of A Downról. Éppen olyannak tűntek első olvasatban, akár a többi reménytelen szerencselovag. Hanem aztán láttam az egyik klipjüket (Sugar), és abból a pompás kis nótából nyomban kitűnt, hogy itten valami érdekesebb történetről van szó, én pedig szörnyen kiszúrnék magammal, ha kimaradnék belőle.

Miképp ismerhetők fel az amerikai nu-metál zenekarok? Elég egy pillantás. Fiatal, többnyire fehér, műkedvelő hip-hopperek bíbelődnek gitárokkal, látszólag maguk sem tudják, miért; színtelen-szagtalan, amit játszanak, rosszak, mint a bűn. Az Amerikában a grunge halálát követő legméretesebb mainstream rockzenei hullám - amelyben a Limp Bizkit- vagy Crazy Town-féle tökéletes nímandok alkotják az élvonalat - immáron sok éve sodorja magából kifelé az ilyesféle társaságokat. (Egyébként jó néhányuk csak azzal tudott befutni, hogy feldolgozott egy nótát valamelyik rémisztő nyolcvanas évekbeli popcsodától.) Ilyeténképpen aligha meglepő, hogy a jobb érzésű zenehallgató rögvest frászt kap, ha valahol nu-metált neszel. Én például hallani sem akartam eleinte a System Of A Downról. Éppen olyannak tűntek első olvasatban, akár a többi reménytelen szerencselovag. Hanem aztán láttam az egyik klipjüket (Sugar), és abból a pompás kis nótából nyomban kitűnt, hogy itten valami érdekesebb történetről van szó, én pedig szörnyen kiszúrnék magammal, ha kimaradnék belőle.

Húzódzkodjunk akkor közelebb! Kik ezek a jóemberek? Postacímük Los Angelesbe mutat, egyébiránt négy örmény férfiú. Három éve adták ki (a zenekar nevét viselő) első nagylemezüket, majd körbeturnézták a földgolyót, nálunk is megfordultak a PeCsában a Slayer vendégeként. Nem volt elképesztő fölhajtás körülöttük, szép lassan mégis eladtak közel egymillió albumot; ennek a friss eresztésnek pedig már a Billboard-lista első helyéről startolt a pályafutása.

És hogy milyenek a számaik? Mintha az elvetemülten experimentális Primus kapaszkodna össze a stílhatárokat felperzselő Faith No More-ral, hogy aztán a Slayer vadságával essenek a hallgatónak. S az innovatív ötletekben korántsem szűkölködő alapok fölött egy baromi jó énekes, a szíves szóbeli közlése szerint örmény folkzenén (is) szocializált Serj Tankian süvölt: ragadós dallamok egyszer, hangszálszabdaló üvöltések másszor, kifogástalanul. Részemről az itt hallgatható tizennégy szám vaskosabb felével sikerült egészen baráti viszonyt kialakítani, de különösképpen kettővel. Az egyik a Chop Suey! (ez az első kislemez, amely, olvasom, nagyszerűen pörgött az amerikai alternatív rádiókban, de a terrortámadást követően számos egyéb nótával egyetemben darab időre eltekintettek a lejátszásától), a másik a Deer Dance. Mindkettőben lobogó flamencogitárok ölelkeznek arcbontó riffekkel úgy, hogy attól falnak kell menni. Alighanem ez a számtalan szellemes ötlet a legjobb a Systemben.

Mindazonáltal az is tény, hogy kirívó mélységi kiterjedéseket bizony hasztalan keresnénk ezen a lemezen. Na és. Szerintem már akkor sem jártunk rosszul, amennyiben a Toxicity "csupán" az év egyik legszórakoztatóbb nekigyűrkőzése.

Greff András

Sony, 2001

szerző
Greff András
publikálva
2001/42. (10. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...