Lemez: Élet, halál (Tori Amos: from the choirgirl hotel)

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1998/19. (05. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az a vörös hajzuhatag. Nehezen lehetne százalékosítani, mekkora része van abban, hogy Tori Amos az lett, aki - rengeteg lemezt eladó, az Interneten milliónyi tényközlő és rajongó karakterben materializálódó sztár -, de valamennyi bizonyosan. Ott van az új album borítóján is, kusza lobonc a meztelen háta fölött, csábító kitárulkozás és rejtőzködés egyszerre, mutat valamit az ujjaival is, titok, hogy mit, ő biztos tudja. Hosszú távon azonban csak a haj nyilván kevés lett volna; és ugyan 35 éves korban négy (egy rockos, zenekari próbálkozással együtt öt) nagylemez nem olyan túl sok, de az érték nem darabszámra mérendő, másrészt meg igencsak úgy fest, Tori Amosra még jó darabig számíthat az a pár millió ember, aki szívesen hallgatja, hol tart éppen ez a csupa zene nő.

Az a vörös hajzuhatag. Nehezen lehetne százalékosítani, mekkora része van abban, hogy Tori Amos az lett, aki - rengeteg lemezt eladó, az Interneten milliónyi tényközlő és rajongó karakterben materializálódó sztár -, de valamennyi bizonyosan. Ott van az új album borítóján is, kusza lobonc a meztelen háta fölött, csábító kitárulkozás és rejtőzködés egyszerre, mutat valamit az ujjaival is, titok, hogy mit, ő biztos tudja. Hosszú távon azonban csak a haj nyilván kevés lett volna; és ugyan 35 éves korban négy (egy rockos, zenekari próbálkozással együtt öt) nagylemez nem olyan túl sok, de az érték nem darabszámra mérendő, másrészt meg igencsak úgy fest, Tori Amosra még jó darabig számíthat az a pár millió ember, aki szívesen hallgatja, hol tart éppen ez a csupa zene nő.

Most épp egy vibrálóan sokszínű periódusban, amit - nyilatkozataiból következően - egy személyes tragédiának "köszönhet". Tori Amos már ilyen, az élete van ott a lemezeken, az életét tette rá a zenéjére, ami azért valamivel több, mint az, hogy a zenére tette fel az életét. A mostani tragédia bizonyos tekintetben a berobbanását hozó, 1992-es Little Earthquake album egyik legtovább élő hatású felvételét idézi (a Me and a Gun saját élményre alapozva szólt a nemi erőszakról, lett a nemi erőszak áldozatainak nem hivatalos himnusza; Tori egyébként egy segélytelefon-szolgálatot működtető hálózat alapítója is): az új album első kislemezére kitett számot (Spark) saját spontán vetélése hívta elő ("meg volt győződve, hogy vissza tudna tartani egy gleccsert / de nem tudta életben tartani a bébit"), a többit meg a regeneráció hónapjai. Ezekben a hetekben, ezekben a napokban pedig, az album piaci megjelenése idején, azt teszi, hogy rádióállomástól szállodai interjúszobán keresztül tévéstúdióig újra meg újra beszél a legprivátabb magánügyeiről. Senki nem kötelezi rá - a termék promóciója persze kényszer, de a közlés tartalmát a művész maga határozza meg, belőle pedig ez fakad.

A dalszerző-előadónők sanyarú sorsa, hogy amikor írnak róluk, női mivoltukban hasonlítgatják őket egymáshoz (férfiaknál nem szokás abból kiindulni, hogy az írás tárgya és az a másik, akivel össze lehet vetni, szintén férfi, nahát, és hangszeren is játszik, sőt énekel is, jé, meg szöveget is ír, hogy mik vannak). De minden jó szándék ellenére is nehéz kibújni e klisé szorításából, még az olyan egyéniség esetében is, mint Tori Amos. Ha nem tudnám, mit hallok, meg ha nem volna némi különbség kettejük akcentusa között, azt mondanám, ez Kate Bush új lemeze, egy adag Portishead-beütéssel. Van rajta néhány közepes rockszám is, ami nélkül még meglennék, ott, ahol a lírára épít, nem okoz csalódást, de a lemez legátütőbb részei egyértelműen azok, ahol erőteljes ritmusok és stúdiómágia képében beköszön a korszellem (kedvencem az iieeee; nem sajtóhiba, ez a címe a hatodik számnak), ami csöppet sem megy az érzékenység rovására, sőt éppúgy előnyére válik Torinak, ahogy - tessék, újabb női analógia - Susan Vegának is jót tett, hogy szülése utáni albumán (Nine Objects of Desire) bekeményített kissé. És mellesleg vörösre festette a haját.

Szőnyei Tamás

Atlantic/Warner

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1998/19. (05. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...