Lemez

Mi kérünk elnézést

Sting: 57th & 9th
szerző
Nagy István
publikálva
2016/49. (12. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha van valaki Phil Collins (és Bono) mellett, aki az idők során sok zenerajongóval megutáltatta magát, akkor az mindenképpen Sting. Pedig a Gordon Sumner néven anyakönyvezett művész karrierje nagyszerűen indult a Police élén, de aztán ugyanaz történt vele, mint az azonos életkorú Collinsszal: túlságosan sokat fürdött a rivaldafényben. Zenekara feloszlása után szólókarrierbe kezdett, filmezett, megpróbálta megmenteni az esőerdőket, rettenetesen fitt maradt, és még a tantrikus szexről is mindenkinek ő juthatott az eszébe. Közben pedig egyre gyengébb munkák jöttek ki a keze alól – az első négy szólólemeze még kifejezetten élvezetesre sikeredett, az 1996-os Mercury Fallingtól kezdve viszont menthetetlenül beállt nála a kreatív kóma.

false

Az idén 65 éves Sting 2003 óta nem készített hagyományos pop/rock lemezt, bár azért nem tűnt el a szemünk elől. Az elmúlt 12 évben például ötször is koncertezett Magyarországon, volt közös turnéja Paul Simonnal, valamint Peter Gabriellel, a Police újjáalakulásáról nem is beszélve. Kiadott lantlemezt, illetve matróznótákat tartalmazó albumot, idén pedig ő volt az első zenész, aki az újranyitott Bataclanban fellépett. Mostanra aztán elkészült az úgynevezett visszatérő lemeze is, amely a címe alapján igazi New York-i albumnak tűnik (egy ideje ez a város Sting lakóhelye) – hol­ott mégsem az.

false

A 57th & 9th kifejezetten gitáralapú munka (szokás szerint a jó öreg tettestárs, Dominic Miller kezeli a hangszert), és néhány egészen kellemes pillanat is fellelhető rajta. Az I Can’t Stop Thinking About You jópofa rocksláger, akárcsak az If You Can’t Love Me, a legrockosabb darab azonban a Petrol Head – talán még ebben a dalban engedi szabadjára a legjobban a művész a most már kissé mélyebb fekvésű orgánumát (ez utóbbi valószínűleg Johnny Rotten számára a legjobb hír, aki korábban Sting hangját a lufiból kiengedett levegő sípolásához hasonlította). A művész az aktualitásokra is gyorsan reagál: a 50,000 az idén elhunyt rocklegendákról, az Inshallah a menekültválságról, míg a One Fine Day a klímaváltozásról szól. Utóbbi szövege sajnos rettenetesen szájbarágós, de még ez sem rontja le nagyon ezt a szerencsére rövid és abszolút tisztességes lemezt: a 57th & 9th Sting legjobb munkája az 1994-es Ten Summoner’s Tales óta, és ha az ember a jobb sorsra érdemes Collinsnak meg tudott bocsátani, akkor, lássuk be, Stingnek is kijár a pardon.

Cherrytree/Universal, 2016

szerző
Nagy István
publikálva
2016/49. (12. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 Cheyenne
    Cheyenne
    2017. január 03., kedd 11:49
    Hát nem is tudom.. Öléggé unalmas nekem a pasas már vagy 30 éve.. Lehet belehallgatok, lehet nem. Tom Waits, Neil Young, Cohen, Emmylou Harris, Bob Dylan, na ők igen. Öregen is qurva jók. Ehhez képest Stingpapa tényleg filkollinsz.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A Jobbik és az ÁSZ-büntetés
Vona Gábor dilemmái
László Géza írása
Miért maradtak velünk a különadók?
Interjúk
L. Ritók Nóra, Rufus Wainwright, Ráduly György
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...