Nyolc kis kritika

  • 2005. február 17.

Zene

film Közelebb Ha egy filmes adaptáció forgatókönyvét az alapmû szerzõje követi el, az vagy baj, vagy szerencse, attól függ, honnan nézzük (momentán lenne egy ötletem, de hallgatok, mint a sír), mindenesetre nem árt a nevezett körülményre tekintettel lenni. Mike Nichols, a nagy múltú hollywoodi kismester és Patrick Marber színmûíró ezúttal kétségkívül így járt el, aminek meg is lett az eredménye.
Egy színházszerû mozielõadás, amin mondjuk a mozgóképes innovációt nem nagyon kérhetjük számon, de hiányzik a fenének. Azt viszont biztosra vehetjük, hogy nem a matéria gyûrte maga alá Nicholst, hanem õ akarta épp ilyenre, és meg volt rá az oka. Ha hirtelen a Nem félünk a farkastólt hozom példának, akkor persze elragadtatom magamat, de azért a Közelebb is megéri a pénzét, nem bánt, csak megkóstol, a mai világban (meg bármikor) az ilyesmiért is illik hálásnak lenni. Ha Csurka István jut az eszembe, akkor is túllõttem a célon, ráadásul még el is kell magyaráznom, hogy nem a Hõsök tere kiérdemesült Robin Hoodjára gondolok, hanem egy, a legújabban használatos idõszámításunk elõtti szerzõre. Mindazonáltal az sem véletlen, hogy épp ezeket említem. Tehát egy angol (pontosabban londoni) négyes a világot jelentõ vásznakon, nem is akárkik: Dan (Jude Law), Alice (Natalie Portman), Anna (Julia Roberts) és Larry (Clive Owen). A probléma persze az õsidõkbõl való, de megjárja, gondolom, kitalálták: voltaképpen mindenki másra, egy másikra vágyik, másra fáj a nyála. Séróból hozhatnánk a jó példákat, mégis meglepõ, a nevezettek derekas színészi teljesítményt nyújtanak. Panaszra tehát semmi ok.

- ts -

Az InterCom bemutatója

JJJ és fél

cd + dvd

Jean Michel Jarre: Aero A Jarre névrõl manapság elsõként már nem az egykor ugyancsak világhírû papa (Maurice) ugrik be sokaknak, hanem a fiú (aki, ki hinné, három év múlva már hatvanéves lesz). A klasszikus zenei képzettségû, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján a "musique concréte" egyik atyjánál, Pierre Schaeffernél is tanulmányokat folytató Jean Michel többévi elektronikus kísérletezge-tés után talált rá a nagy sikert hozó hangzásra. Amire éppen a kísérle-tezõ kedv a legkevésbé jellemzõ; olyannyira, hogy Jarre anyagait inkább elektronikus billentyûs hangszereken elõadott daraboknak lehet nevezni. Az a fajta ambíció, ami - akár a sikertelenséget is kockáztatva - a hetvenes évek berlini experimentálisainak egyikét-másikát (Göttsching, Moebius, Roedelius, Schnitzler, Schulze) mindmáig hajtja, belõle az Oxygene-nel (1976) kimúlt. Ami persze nem csökkenti Jarre érdemeit: arányosan fölépített, jó érzékkel adagolt effektekkel színesített, melódia-központú muzsikát készít immár három évtizede. Az Aero az eddigi életmû egyfajta esszenciája, valamennyi nagy sláger itt van az Oxygene-rõl, az Equinoxe-ról, a Zoolookról meg a többirõl, ízlésesen újrakeverve, a korszellemnek megfelelõen némileg ércesebb ritmushangokkal - és négy új számmal. A DVD pedig gesztus a vájtfülûeknek: a CD mûsorának némileg bõvített változata 5.1-es hanggal, öt különbözõ csatornán kevert hangsávval, mindenhonnan megszólaló csilingeléssel meg szélgéppel. Lám, az újdonságra törekvésbõl mégis maradt valami Jarre-ban.

B. I.

Warner Music, 2004

JJJJ

web

www.skocia.hu Van hurkájuk, költõjük, nemzeti érzésük is elég, múltjuk szenvedéssel teli, földjük vérrel-verítékkel öntözött. Ennyiben hasonlítanak ránk, viszont nálunk csak a papok és a nõk, ott a férfiemberek is büszkén hordanak szoknyát. Különbségekrõl és hasonlóságokról, a különlegességünkbe vetett hitrõl és a nagy összefogás lehetõségérõl, de leginkább a skót kultúráról, történelemrõl és a skót emberekrõl tudhat meg többet az, aki belemélyed a grafikusan nem telezsúfolt, strukturálisan leginkább a szellõs, netes napilapokra emlékeztetõ, a szadesz színvilágában lubickoló friss honlapba, amelyet egy fiatalokból álló civil kommandó, a magyarországi skót érzelmûek felszabadítási frontja, hivatalos nevén az Albannach Skót Kulturális Egyesület mûködtet. Ha el tudják képzelni, hogy milyen az a "dinamikus híd" (gondolom, mozgójárdás), akkor a létrehozók saját maguk szerint ilyet építenek a virtuális Skócia és Magyarország között. Sorakoznak ezen a hídon összegyûjtött általános publikációk (például arról, hogy miért szar az angol egészségügyi rendszer), interjú az elsõ magyar skót dudással vagy a Glengoyne cég lepárlómesterével, aminek már idegenforgalmi haszna is van, amennyiben szívesen hódolunk a whiskyturizmusnak. Ugyanitt értesülhetünk a budapesti skót táncklubok programjairól, arról, hogy Skóciában törvénnyel védik a nyilvános helyen való szoptatást, és hogy egy skót szezõ már 1892-ben megjósolta a lapos képernyõs televíziók felfedezését. És úgy köszönnek: Alba Gu Brath!, vagyis Skócia mindörökké! Most akkor skótok legyünk vagy magyarok?

- sisso -

JJJJ

lemez

Nova Tunes 1.1 A Radio Nova legújabb kompilációja remek alkalmat kínál mindannyiunk számára, hogy felmérjük: mennyire sokféle zenét csinálnak zaklatott korunk kreatív alkotói. A Nova Tunes 1.1 legfõbb erénye, hogy a kompilátorok csupán egyféle vezérfonalat ismertek, valamennyi zene legyen minõségi, és lehetõség szerint különbözzön is a rá következõtõl. Tizenhat, többé-kevésbé elektronikus, ám szigorúan vokális alkotást hallgathatunk végig - valamennyiük lüktet, mindegyikben ott bujkál a groove, kívétel nélkül megmozgatják a lábat és megdolgozzák az agyat, valamennyien ügyesen eljátszadoznak a tradíciókkal (s ahány szám, annyi haladó hagyomány) - így elegánsan keveredik bennük retro és futurizmus, újítás és respekt. A Crazy Girls Bad Ass Reputationjét akár 1980 körül is játszhatták volna egy New York-i klubban, a Munk Disco Clownja tökéletesen idióta, lerohadt elektrodiszkó, a Sporto Kantes Lee-je szellemes, stílusokkal könnyedén játszadozó lassú breakbeat, Nadine Sutherland reggae-himnusza pedig bárkit képes ringatózással kísért eufóriába kergetni. Aki vicces hiphopot, szellemesen borult kísérleti zenét, érzelmes folk-soul balladákat, spanyol elektropopot, kortárs brazil balladát, franciás easy listenin'-t vagy kemény funkyt keres, az talál is. Német, brit, francia, amerikai és brazil szerzõ/elõadó békésen megfér egymás mellett ezen az alapve-tõen étvágyerjesztõ válogatáson - senki sem gátolhatja meg a t. befogadót abban, hogy akár a rosszullétig túladagolja a feltálalt fogásokat.

- minek -

Nova Records/Wagram/Misi-CDome 2005

JJJJ és fél

rádió

Új Zenei Újság Az UZU a rádió régi nagy mûsorainak egyike. Kroó György alapította, hallhatjuk minden adás elején. Az 1997-ben elhunyt Kroó nemcsak jelentõs zenetudós és -kritikus volt, de népnevelõként is a legkiválóbbak egyike. A közszolgálati rádióban pedig kell lennie olyan, magas szakmai színvonalú zenei mûsornak, mely az igényes hallgató számára érthetõ módon tájékoztat az aktuális klasszikus zenei eseményekrõl. Interjúk, hangverseny-, lemez- és zenei könyvkritikák, hírek, egy-egy tárca: mi kell még? Kroó György vagy egy hozzá mérhetõ egyéniség.

Nem az a baj, hogy egyik-másik kritika pökhendi (ki nem ír olyat), ritkán olyan szakszerû, mint Mácsai Jánosé (I. 8.) vagy Kovács Sándoré (I. 4.). Nem az a baj, hogy az interjúk gyakran vontatottak, hogy a riporter azt hiszi, jópofa, ha Eötvös Pétert így hallgattatja el: "mielõtt azonban akadémiai székfoglalóját végigmondaná..." (I. 8.), vagy hogy mikor a zongorista-karmester zongoraversenyt vezényel, az interjú készítõje így vezeti fel: "Szerintem nem sok dudás fér meg ilyen szépen egy csárdában, még akkor is, ha annak a két végén állnak." Nem az a baj, hogy az idegen nyelven készült interjút magyarul, átélés nélkül felolvassák (I. 20.), vagy hogy a szereplõk közül feltûnõen sokan beszédhibásak. Ezek persze bajok, de bár hallhatnám Kroó beszéd-hibáját! Sajnos az õ neve a mûsor elején nemcsak hivatkozás, hanem takarózás is, mentség.

Az Új Zenei Újság legnagyobb baja az, hogy mindenki meg akar felelni. A kritikusok elsõsorban egymásnak, az idõsebbek talán Kroó Györgynek. Így nem csoda, hogy gyakran elbeszélnek a hallgató feje felett. A szerkesztõ Kovács Sándor is meg akar felelni a hagyománynak - így aztán minden adás egyforma, a mûsort gép is szerkeszthetné. Mindenki karót nyelt, a markánsan egyedi véleményeknek ritkán akad helyük. Így a mûsor más, mint egykor, most olyan, mint a "Harsan a kürtszó".

Mesterházi G

2005. január 1.-február 5.; Kossuth: szombat 13.05-13.55; ismétlés Bartók: vasárnap 10.05-10.55

JJJ

kiállítás

ANTARKTISZI VÍKENDET rendezett a hét végén az elsõ magyar antarktiszi kutató- és filmes expe-díció a Természettudományi Múzeumban látható idõszaki kiállításhoz kapcsolódóan. Hazánkfiai és lányai, összesen heten, 2002-2003 telén (amott nyár) vetették meg a lábukat a tejporral és zacskós levessel folyó Kánaánban. Mielõtt elcsodálkoznánk, hogy de hiszen csak most "tûztük ki" a zászlót a Déli-sarkon, nem árt tisztázni, hogy két külön expedícióról van szó: a legutóbbi sarkjárókkal szemben a két évvel ezelõtti csapat nem az ántipolárt célozta meg, hanem kutatói és tudományos ismeretterjesztõ céllal landolt az antarktiszi György király-szigeten. A mostani kiállítás fotók és filmrészletek segítségével mutatja be a sarkvidék oázisainak nevezett, idõszakosan fagymentes partvidéki területek élõvilágát. Kiderül, mennyivel repeszt a pingvin a jeges vízben, és mennyivel araszol a hóban a tonnás szánkót vontató szórványmagyar, miután maga mögött hagyja a szaunával felszerelt koreai bázist. Az elefántfókák háremtitkai, a viharmadarak szeles költési szokásai és az operatõrrel flörtölõ medvefókák mellett megcsodálhatjuk a helyi angol nyelv invencióit is. A vitrinekben high-tech kütyük és low-tech relikviák: különféle országok állomáshelyének pecsétjei, elhullajtott madártoll, fókafog. Felépült a magyar tábor is, múzeumi körülmények közt. Az antarktiszi hét vége elõadásai, vetítései közel hozták az expedíció tagjait, és rájöttünk, hogy nincs igazság: az antarktiszi fagyban két hétig sem kell zoknit cserélni, míg az Üllõi úti tükörjégen igenis bûzlik a láb. Jó hír viszont, hogy a moha alatt létezik a hazai tudományos ismeretterjesztõ film. A végén még megérjük, hogy elterjed: az Antarktisz nem egy elsüllyedt kontinens.

- oil -

Február 12-13.; a kiállítás megtekinthetõ: február 28-ig; a belépés díjtalan

JJJJJ

dvd

Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok 1867-ben befejezett, egyetlen vígoperájában Wagner a legfontosabb kérdéseket feszegeti: a mûvészet, a mûvészet megújulása, a régi és új szembeállítása. A revolúció azonban kudarcba fullad rögtön az elsõ felvonásban, így nem marad más, mint saját pályáján legyõzni az ellenfelet. Walther, az ifjú dalnok ebben kap hathatós segítséget Hans Sachstól. James Morris az idõs cipész szerepében egészen kiemelkedõ alakítást nyújt, hangja lágy, éneklése természetes, színészi alakítása a visszafogott eszközök ellenére is elementáris. Karita Mattila sze-retnivaló Éva, egy kislány, aki egyetlen nap alatt többet tanul a világról, saját magáról, mint egész addigi életében. Tüzes, rajongó, izgatott és nagyon szerelmes. Ben Heppner (Walther) tenorja többnyire lírai, a magasabb lágéban kissé fojtott. Testalkata nem teszi lehetõvé a színészi mesterség látványosabb megnyilvánulásait, de pontos játékával segíti a remek összhatás kialakítását. Inkább sajnálni, mint kinevetni való figurát formált Thomas Allen Beckmesser alakjából. Hangja kicsit nyers, de ez nem hátrány az intrikus szerepkörben. A hangélmény - melynek alapja a James Levine által dirigált, szinte hibátlan zenekar és kórus - elengedhetetlen kiegészítõje a látvány. A hatalmas színpadot látványos és praktikus díszletekkel építette be Günther Schneider-Siemssen. Valódi templombelsõt, utcarészletet, cipészmûhelyt és hihetetlen méretû "városon kívüli" teret varázsol elénk. A videováltozat (Brian Large) valóban etalonnak tekinthetõ: gyakorlatilag operafilmet forgatott a színházi elõadásból.

- té. pé -

Universal/Deutsche Grammophon, 2004, 2 DVD

JJJJJ

film

Vejedre ütök Az Apádra ütök sikerétõl vérszemet kapó alkotói gárda elõrukkolt a bugyuta vígjáték folytatásával. Greg Beckur (Ben Stiller), a mára befutott kórházi ápoló többé-kevésbé befurakodott menyasszonya volt CIA-s apuká-jának kegyeibe is. Már csak az esküvõ lenne hátra, de következik a visszavágó. Jack Byrnes családfõ (Robert De Niro) golyóálló lakókamionján családjával a borús Long Islandet háta mögött hagyva a napfényes Floridában ezúttal Greg szüleit helyezi "bizalmi körén" kívülre. Mivel történet megint nincsen, csupán az elõzménynél is alpáribb, színtelen, testnedvekkel is humorizáló komédia, amiért csak a Streisand-Hoffman páros és családjuk röhejes neve kárpótol némiképp. A mókák forrása tán az lehetne, hogy a nyugdíjasszex-terapeuta, Beckur mama és a hawaii inges szexmasina, Beckur papa kissé más színben látja a világot, mint a hibátlan génekkel megáldott Jack. Humoresõrõl azonban szó sincs, a kevéske mosolyognivalót pedig nem Stiller, hanem a liberális gondolkodású, szabadelvû és nyelvû Beckur szülõk és a karót nyelt De Niro összeütközése váltja ki. A humor legfõbb letéteményesei: a mindenre gerjedõ ivartalanított kutyus, a gonoszkodó macsek és a káromkodó baba, ami azt illeti, ki is tesznek magukért. Az alacsony szinten tartott gegsorozat és triviális poénkodás inkább az értelemnek, mint a rekeszizmoknak árt. Ha nem vigyázunk, könnyen teljes beckurizálódás lehet a mulatság vége.

Balázs Áron

A UIP-Duna Film bemutatója

J

Figyelmébe ajánljuk