- kolozsil -
Ulpius-ház Kiadó; fordította: Bart Dániel, 464 oldal, 2480 Ft
HHHHH
film
Godsend - A Teremtés Klinikája Lopni tudni kell. Vegyük csak a filmes szektort. Szerencsés esetben nagyvilági lopkovic akad az utunkba, valami vidámabb zsivány, aki vigyorogva rámolja ki az egész cukorkaboltot, kifelé menet pedig még az eladókisasszony buksijára is nyom egy barackot. A Godsendben rosszul lopnak: egyszerre akarnak ágyba bújni és szûznek is maradni - fájdalom, ez még egy olyan elvetemült mûfajban sem lehetséges, mint a horror. Ennél a félgõzös, unott kényeskedésnél sajnos még az "men sokadik része is kevésbé fájdalmas. Nem véletlen a hírhedt sorozat felemlegetése, merthogy valami gonosz lélek a mi kiskorú hõsünkbe is beette magát. Akiknek minden vágyuk az volt, hogy Robert De Nirót zseniális klóndoktorként láthassák, most nyert értelmet az élet: a tudós férfiúnak egy autóbalesetben elhunyt csemete friss DNS-ére fáj a foga, amibõl gyors bemosakodás után szép új, a régivel megegyezõ, csereszabatos gyerkõc készíthetõ. A teremtéstõl számított nyolcadik születésnapon azonban beüt a krach, s felmerül a kissé bulvárízû kérdés: anyukám, csak nem a baltás gyilkos reinkarnálódott a gyerekben? Hogy ki is valójában a hunyó, abban a szépséges jelenetben válik világossá, melyben mindannyiunk Bobby-ja valami félhomályos hodály bazi nagy íróasztala elõtt sétál fel és alá gondterhelten, fémgolyóit kocogtatva rendületlenül. Ha lett volna az urakban némi szellem és tudás, késlekedés nélkül patát és szarvakat rajzolnak Bobbynak. Merészségükbõl azonban csak golyókra és balladai homályra tellett.
- köves -
Az SPI bemutatója
HH
koncert
Paul Lewis zongoraestjének második részében Schubert hatalmas B-dúr szonátája amolyan összecsapott röpdolgozatnak hatott; az 1972-ben született angol pianistának mindössze - lemértem! - 36 percre volt szüksége, hogy kontúrtalanul, érdektelenül, színek és hangsúlyok nélkül ledarálja a repertoár szellemileg egyik legbonyolultabb darabját. Az elsõ tétel expozícióját újabb rossz szokás szerint persze nem ismételte meg, ez is hozzájárult a korai záráshoz. Mindamellett elgondolható, hogy Lewist rendkívüli módon kizökkentette terveibõl a közönség szinte felfoghatatlan viselkedése: nemcsak az elsõ, hanem a második tétel után is feldübörgött a taps! Lewis ezek után ledarálta a két gyors zárótételt, és kész udvariassági csoda, hogy adott ráadást.
Az elsõ rész sem hozott sokkal többet. A két rövid, kéttételes Beethoven-szonátának (F-dúr, op. 54; e-moll, op. 90) mindig örülünk, hiszen a mester ritkábban játszott, ám nagyszerû mûvei közé tartoznak. Az elsõt Richter próbálta népszerûsíteni, nem sok sikerrel. Lewis elõadásában a második tétel folyamatos tizenhatod áradása-dübörgése meglehetõsen artikulálatlannak tetszett, foltszerû lett a darab, akárha bevezetésként szolgált volna Feruccio Busoni 1907-ben írt Elégiájához. Ebben adta talán a legtöbbet Lewis, a rövid darabok improvizatív, csonttalan, árnyék nélküli jellege meggyõzött arról, hogy Busonit miért tartották zseninek kortársai, köztük Bartók. A darabokat gyakorlatilag szünet nélkül attaca játszotta, színgazdagon, analitikusan, megteremtve valami különös egységet, melyrõl talán még maga a zeneszerzõ sem tudott. És érdekes, noha technikailag korántsem kifogástalan interpretáció volt Chopin f-moll balladája. Viszont a másik kis Beethoven-szonátát ritkán hallottam ilyen unalmas, mondhatni indolens elõadásban; a csodálatos második tétel dallama teljesen tagolatlanul, mereven hangzott fel, Lewis szinte meg sem kísérelte érzékeltetni a kecses melódiával megesõ különös fordulatokat.
- csonta -
Zeneakadémia, november 13.
HHH és fél
web
www.popgadget.net Azokat az apróságokat, amelyeket teljesen feleslegesen, viszont annál rendszeresebben vásárolunk, mütyüröknek, baszoknak vagy bigyóknak hívjuk. Nemcsak a nõkre jellemzõ e tárgyak felhalmozása, de talán õk hajlamosabbak arra, hogy bigyófüggõk legyenek. Náluk a következõ pszichológiai tünetek figyelhetõk meg: mütyürvásárlás utáni eufória, a top-bigyókat áruló helyektõl való távolságtartásra való képtelenség, üresség és depresszió érzése beszerzésben való akadályoztatás esetén; de együtt járhat ez például a család részérõl való mély megvetéssel is.
Legtöbben azonban mit sem törõdnek ezzel, és örömmel áldoznak a bigyók oltárán, mint ez a popgadget.net oldalon, a legújabb csajszajrék elektronikus kánaánjának tartalmából is kiviláglik. Itt persze kizárólag neobigyók találhatók, amelyekkel minimum vezetõ szerepet lehet kivívni egy lánygimnáziumi osztályban. Hét kulturált, szellemes, neofil, blogger nõ gyûjti õket folyamatosan. Az angol nyelvû oldal egyenesen kulthely lett. Divatos referencia különféle nõi újságok számára, és megszámlálhatatlan webnaplóról vezet ide link. A bemutatott újdonságok pedig még csak nem is mind haszontalanok, inkább vérlázítóan trendiek, hátborzongatóan örökzöldek, esetleg kényelmetlenek. Található itt parfümadagolós óra, turmixgép, amihez beszélni lehet, import szárított nyúlfül az ölebnek, laptoptartó strandszatyor és dizájnosnál dizájnosabb bigyótartó baszok. Még gyöngysujtásos önvédelmi felszerelés is akad; molesztálók elleni kiskabát, beépített elektromos sokkolóval. A világ nagy bigyóértesítõje. Egy feministát is megrázhat.
- sisso -
HHHHH
lemez
Nova Tunes 10 A Radio Nova valóságos intézmény Franciaországban, ráadásul egyben remek zenéket publikáló kiadó is - rendre jelentkezõ kompilációs lemezei egyszerre iránymutatóak s egyben végtelenül szórakoztatóak. A legújabb, 10-es sorszámú kiadvány tökéletes nemzetközi felhozatal keretében mutatja meg az eddig kétkedõknek: igenis létezik tökéletes popzene. Nem tévedés: az itt található tizenhat vokális szerzemény zöme jó értelemben sláger, bár jó részét alighanem elõször itt hallja majd a t. publikum - egy rendes országban ilyen dalokból állna a slágerlista, de mint tudjuk, rendes országok csak a mesében vannak. A siker egyik titka a jó értelemben vett mûfaji sokféleség: van, akit a nyolcvanas évek minimalista popzenéje inspirált, másokat meg éppen a hatvanas-hetvenes évek fekete muzsikája. Érdekes módon éppen a nyitószám, a General Electrics kreatívan torzított gitárnyúzása lóg ki a sorból, igaz, csak egy kicsinyég. Az olyan finom, dubos lüktetésû darabok, mint a Slow Train In The Black Of Nightja vagy a Jehro Everythingje éppúgy elringatják a befogadót, mint Sebastian Tellier hosszú, epikus, szinte a prog-rock idõket idézõ La Ritournelle-je vagy Jamie Cullum füstös-dzsesszes Frontin'ja.
És akkor nem is szóltunk az olyan morbid popzenékrõl, mint a Republic of Loose Tell More Liesa vagy a FunkStörung szokatlanul fülbemászó Moon Addictedje. S akad még a lemezen klasszikus soulfeldolgozás a kiváló Limp Twinstõl (Another Day In The Life Of Mr. Jones), édes kis easyremekmû a Feisttõl (Mushaboom) vagy finom kortárs soul a díva Alison Crockett-tõl (U R). Persze ide is felkerült az e lapokon már méltatott Nouvelle Vague Clash-feldolgozása (Guns Of Brixton), ám a végén jön az igazi csattanó: Salif Keita dala a Le Funk Mob tökéletes átértelmezésében - az Ana Na Ming után kicsit csalódottan észleljük, hogy máris lejárt a lemez, amely tökéletesen és finoman melankolikus, mégis gyönyörû, mint a novemberi verõfény.
- minek -
Nova Record/ MusiCDome, 2004
HHHHH
könyv
H. NAGY PÉTER: ORFEUSZ FELDARABOLVA Az Aktuális avantgárd címû könyvsorozat tizenhetedik darabja (a sorszám nem a kronológiai sorrendiségre, hanem a huszonöt kötetesre tervezett monográfiasorozatban elfoglalt "hierarchikus" helyre utal) Zalán Tibor költészetének az avantgárdhoz való viszonyát tárgyalja. E kismonográfia értelemszerûen nem törekedhet teljességre: azt az optimálisnak tûnõ, "kimetszéses" módszert alkalmazza, mely a - magyar mezõnyben talán a legeklektikusabb, de az experimentalizmustól bizonyosan egyre inkább távolodó - szerzõ életmûvébõl csak a (neo)avantgárd rétegeket veszi figyelembe és használja fel elemzéseiben. Célja éppen ezért nem a Zalán-líra ellentmondásmentes leírása (már ha képzelhetõ ilyen), hanem a lényegében új avantgárd szemléletformák hatása alatt létrejött mûvek interpretációja és az ezekben szimptómaszerûen feltûnõ, felismerhetõ poétikai eszközök feltérképezése. Módszere a lehetõ legegyszerûbb (és jelen esetben valószínûleg a legcélravezetõbb): idõrendben tárgyal minden egyes Zalán-kötetet - illetve az adott feltételrendszernek megfelelõ részleteiket -, s még azt a praktikus könnyebbséget is megadja, hogy a fejezetcímek az adott kötetek címét viselik; miközben logikus érvrendszere egyetlen gondolati ívvé, kerek egésszé, mondhatni koncepcióvá alakul; következtetései pedig minden bizonnyal a még élõ alkotó további munkásságára is komoly hatással lesznek. (Talán ebben áll a kortársi monográfiák legnagyobb elõnye s egyben veszélye is.) Mindenesetre a késõbbi Zalán-értelmezõk és -monográfusok sehogy sem kerülhetik ki majd e munkát; az összképet azonban nagyban rontja, hogy a viszonylag bõven illusztrált könyv több esetben nem az eredeti képverset (annak fotokópiáját) közli, hanem egy "újratördelt" változatot, mely viszont épp az "eredetit" hamisítja meg a maga módján (s ezt sehogy sem nevezhetjük alkotó interpretációnak).
- kkabail -
Ráció Kiadó, 2003, 173 oldal, 1700 Ft
HHHH
film
Mobil A fülke címû celluloid-darab írójának újabb, távbeszélõk tárgykörében fogant felszólalásának kihagyása egészen logikus lépés lett volna. Ám az ember a legritkább esetben választ filmet a forgatókönyvíró miatt, mindig a sztárra megyünk. ' pedig vonzónak tûnt. Az érett nõk dekadens bájaival kecsegtetõ Kim Basinger elõl férfi pedig nem térhet ki oly olcsó kifogással, hogy alighanem vacak lesz az opus, amelyben fellép. Ja, tizenkettõ egy tucat a bóvlipiacon, bár a javára lehet írni, hogy õszinte. Eszmei mondanivalóját (mobiltelefont vegyenek, tessék, tessék, de mindenképpen a legdrágábbat, mert attól lesz sokkal jobb ember az ember) egy másodpercig sem próbálja takargatni. Van ennél sokkal roszszabb. Egy fájdalmas csalódás, olyan mély, amit csak egy szõke asszony képes okozni. Kim Basinger a legnagyobb problémája ennek a szerencsétlen, ám viszonylag lendületes hülyeségnek. Pedig a Szigorúan bizalmasban még úgy tûnt, végre egy konzumdíva, aki valamennyire tisztességesen képes átélni az elkerülhetetlen szerepkörváltás nyilván embert próbáló keserveit. A 8 mérföld után már gyanakodhattunk volna, de a szõkéknek a magunkfajta mindig szívesen ad még egy esélyt. Milyen furcsa is ez, attól hogy kivasalták, átabotában átfércelték az arcát, mintha azt is elfelejtette volna, hogy mit szokott a kamera elõtt csinálni. Csak az amerikai színésziskola szokványos eszközeit tudja már: rángatja a száját, remegteti a fejét, ha valami éri. Ez persze nem kis bátorságra vall, mindig attól kell félni, hátha leesik róla valami. De van szebb jövõ, partnere, a megejtõen steril Tom Cruise-hasonmás azt sugallja, hogy a jövõben nem sokat fognak Hollywoodban veszkõdni az arcfelvarrással. Megoldja a dolgot a klónozás.
- ts -
Forgalmazza az InterCom
HH
rádió
Muzsikáló délután Körülbelül hét éve minden hétköznap reggel és délután két-két órán át tart a Bartókon a Muzsikáló reggel, illetve Muzsikáló délután. A mûsor szándéka nyilvánvalóan közszolgálati: ismeretterjesztés, a komolyzene népszerûsítése, nem tudományos igényû csevegés zenérõl és kultúráról. A mûsornak van szerkesztõje, technikai munkatársa és vezetõje. Narratív probléma: ki beszél? Ha a mûsorvezetõ bemondó, akkor miért beszédhibás? Ha ismert (nem zenész) személyiség, akkor amit a zenérõl mond, ki mondja, és mennyire igaz?
Van, aki a háttérbe húzódik (Baranyi Ferenc, Horváth Ádám - érdekes, az õ személyiségük így is átjön a mûsoron). Van, aki agresszív szerénységgel elhatárolja magát más újságíróktól és a publikumtól (Némethy Attila). Van, aki verset mond (Gémes Katalin), rosszul. Van, aki igazi dj, bohóc és népnevelõ, költõ és jó barát (Gyurkovics Tibor).
A zenei anyag sem egyforma: bár a barokk és a romantika túlteng, több a kevésbé ismert szerzõ és dicséretesen sok a huszadik század. Sok a nyitány, a tágan vett programzene - a tematikusan szerkesztett mûsorban elõnyt élveznek azon zenék, melyek címükben is "szólnak valamirõl".
Hétfõn megtanulhattuk, hogy "Weber beteges alkata ellenére csodálatos mûveket írt". Csütörtökön, hogy "nem ízlik a mama fõztje, aki az oboa". Kedden mi magunk mondhattuk meg, mi a Concerto grosso, igaz, a válasz a mûsorban nem hangzott el, csak a dicséret. A mûsorvezetõ megdi-csérte "Migel Haydn", "Róbert Súmann" zenéjét is ("remek, remek", illetve "nem rossz"), biztos örülnek is neki. "Ezek a szegény költõk is loholnak a zeneszerzõk nyomában", így Gyurkovics, aki a roppant interaktív mûsor állandó betelefonálóinak verset ír, és aki "Üdvözlet, csókolás, búcsú" szavakkal elköszön még a záró szám felkonferálása elõtt (helyett).
Mesterházi G
2004. november 8-12.
HH és fél (átlagosan)
