Opera: Gazdálkodás, Horatio (Gounod az Erkel Színházban)

szerző
Koltai Tamás
publikálva
2001/44. (11. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha Gounod Faustjával kapcsolatban nem ildomos Goethét emlegetni, a Romeo és Júliáról szólva még mélyebben hallgassunk Shakespeare-ről. A francia nagyopera mesterének nem volt erőssége a drámaiság, alapvetően a líra oldaláról fogta föl a robbanékony történetet. Az öt felvonás alappillére négy szerelmi kettős, amelyekben a címszereplők szenvelegnek, mint akiket kezdettől fogva elhagyott az életerő. Barbier és Carré librettisták úgy spekulálhattak, minek bíbelődjenek új történet kitalálásával, megspórolhatják a szinopszist. Gazdálkodtak a hozott anyaggal: szinopszisként kezelték. A jó angol szövetet (szöveget) eldobták, meglehet, az 1860-as években nem állt rendelkezésükre megfelelő "franc" fordítás (amúgy is megsértődtek volna a "franc bugyogón" - az eredetiben French slop), inkább a saját ihletükből bővítették-szűkítették az eredetit, például a nászéjszaka-jelenetben nem bírtak szabadulni a csalogány- vagy pacsirtadilemmától, a szerelmeseke kérdés eldöntésével töltik búcsúzkodásuk tetemes részét. Gounod különös kedvvel foglalatoskodott a hasonló kellemkedő részletekkel,

Ha Gounod Faustjával kapcsolatban nem ildomos Goethét emlegetni, a Romeo és Júliáról szólva még mélyebben hallgassunk Shakespeare-ről. A francia nagyopera mesterének nem volt erőssége a drámaiság, alapvetően a líra oldaláról fogta föl a robbanékony történetet. Az öt felvonás alappillére négy szerelmi kettős, amelyekben a címszereplők szenvelegnek, mint akiket kezdettől fogva elhagyott az életerő. Barbier és Carré librettisták úgy spekulálhattak, minek bíbelődjenek új történet kitalálásával, megspórolhatják a szinopszist. Gazdálkodtak a hozott anyaggal: szinopszisként kezelték. A jó angol szövetet (szöveget) eldobták, meglehet, az 1860-as években nem állt rendelkezésükre megfelelő "franc" fordítás (amúgy is megsértődtek volna a "franc bugyogón" - az eredetiben French slop), inkább a saját ihletükből bővítették-szűkítették az eredetit, például a nászéjszaka-jelenetben nem bírtak szabadulni a csalogány- vagy pacsirtadilemmától, a szerelmeseke kérdés eldöntésével töltik búcsúzkodásuk tetemes részét. Gounod különös kedvvel foglalatoskodott a hasonló kellemkedő részletekkel,

a galantéria auráját

vonva az opera cselekménye köré. (A stratfordi bárd megjegyezte volna, hogy tán még anyja emlőjével is udvariaskodott ez, mielőtt megszopta - már elnézést.)

Az Operaház szintén gazdálkodott, mindenekelőtt Gulyás Dénessel, a tucat évvel ezelőtti előadás rendezőjével, másrészt a díszlettel, azt ugyanis Kentaur nem olyan rég már megtervezte és kivitelezte a Szegedi Nemzeti Színház Shakespeare-produkciójához. Torról maradt hideg sültből kiállt a nászi asztal. A különbség az, hogy míg ama színpadkép egy szemtelen darabhoz készült, emez egy meghatotthoz. A szegedi színpadra egy stadionszektor épült M és C jelű zászlókkal, valamint a Montague- és Capulet-szurkolók táborával; ugyanez az Erkel Színházban lépcsős palotabelső, a felségjelek a két, emeleti proszcénium páholyra kerültek, mint ellenséges házakra az utcafronton, melyekről lépcső vezet a (nézőtéri) földszintre. A szereplők tartózkodási helye gyakorta áttevődik a nézőtérre, nagy a forgalom a sorok közötti járásokban, elterelendő a figyelmet arról, hogy

a rendező nem tud mit kezdeni

a színpaddal. Nem is igen lehet, mivel eredetileg bohókás játékokra volt kitalálva, köztérből gőzfürdővé alakult (a közepén lévő kút medencévé), a szerelmeseket léghajó röpítette a kupolába és így tovább. Ugyanez a tér most tökéletesen diszfunkcionális, mert komolykodva próbál megfelelni a realista konvenciónak. A címszereplőket tartalmazó repülő gondola például illedelmesen eliszkol kupolai záródísznek, hogy ne zavarja a közbeékelt jelenetet, találgathatunk, mi történik odabent.

A kevés ihletet adó zene nem indította meg Gulyás fantáziáját, olybá tűnik, mintha alig volna ínyére az alul Shakespeare, felül Gounod Kentaur-színpad - statikusan, mereven, kényszertérként használja. A klasszikus konvenció szerint tüll mögé helyezi az összefoglaló (utólag írt) nyitókórust, viszont mint statisztériát a modern konvenciónak megfelelően sétáltatja a bálon Júlia (utólag írt) keringőariettája alatt, mintha ezáltal szituációba lehetne hozni a csillogó betétszámot. Holott kifejezetten zavaró a teljes fénybe állított, tartalmatlan jövés-menés, az ember hajlamos azt gondolni, miért nem figyelnek oda a vendégek, amikor a házikisasszony produkálja magát? Azt is megértem, hogy nehéz életet lehelni a sápadt szerelmesekbe, az viszont mégiscsak sok (kevés), hogy a hosszadalmas esketési szertartás után se egy csók, se semmi, az új házasok pillantást sem vetnek a másikra, úgy otthagyják egymást, mint Szent Pál az oláhokat, kétfelé sietnek, bár Romeónak arra még van ideje, hogy térdet hajtson a semleges-stilizált térben reális mivoltában illetéktelenül megjelenő Korpusz előtt. Végül ami a zenekari előjáték alatt a proszcénium páholyban (első pillanatra a spéttel érkező Spéter Erzsébetként) fölbukkanó s az előadást ettől kezdve végigkísérő törpe-kobold kilétét illeti (Mab királyné küldte maga helyett, mert nem ért rá?), az maradjon jótékony homályban.

Bevallom, fogalmam sincs, mit játszhatnának a veronai szerelmesek alakítói ábrándos holdfalókon kívül. Az biztos, hogy Kertesi Ingridben semmi sincs a csitri kislányból, még a bakfisakaratosság könnyelmű koloraturáival jellemzett keringőariettában sem ("Je veux vivre"), ez a Júlia nem annyira élni akar, inkább melodramatikusan szenvedni, ami a cselekmény könyörtelen előrehaladtával szépen, vokálisan perfekten sikerül a művésznőnek. Klein Otokár puha, kevéssé intenzív, noha átszellemült tenorja, valamint

éteri élettelensége

adekvát e gounod-i Romeóval. Kettőseik stiláris sarkpontok, ez különösen érvényes az utolsó duettre, amely a korábbi közös témák reminiszcenciaszerű fölsorolása, Romeónak csupán azért kell mérgezett állapotban darab ideig fönnmaradnia, hogy erre az összefoglalásra sor kerülhessen. Annál váratlanabb Júlia minden zenei előkészítést mellőző öngyilkossága; a komponista talán arra gondolt, hogy meglepődünk: jó, jó, tudtuk előre, no de ilyen hirtelen?

Kováts Kolos szépen énekli Lőrinc barát kavatináját. (Amúgy tetszik, hogy őt Frére Laurent-nak írja a színlap. Ennél csak az jobb, hogy a Herceg sans gne megmaradt "Le duc"-nek.) Busa Tamás mint Mercutio meglehetősen drabálisan adja elő a delikát Mab-balladát, Létai-Kiss Gabriella viszont stílusérzékenyen énekli Stéphano apród dalát. Utóbbira mint a műegész szempontjából elhanyagolható részletre Gounod különös gondot fordított, míg magát a műegészt elhanyagolta. A líra tengeréből kiemelkedő sziget a harmadik felvonás fináléjának drámai összecsapása, amikor a karmester Kovács Jánosnak alkalma nyílik szenvedélyt csiholni a szenvelgésből.

Erről mesél e jóval több mint kétórás darab.

Koltai Tamás

szerző
Koltai Tamás
publikálva
2001/44. (11. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...