Összeesésig (Az Arte televízió sorozata zenés klubokról)

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1999/51. (12. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A szokásos magyar kábeltévés műsorcsomagokban ugyan nem létezik, de legalább tudni illik róla: az Arte egy német-francia kulturális csatorna, látványos kísérlet a két ország csatabárdjának elásására, az európai egység demonstrálására. Mondjunk még ilyen szépeket? Jó. Ott vagyunk benne mi is, pontosabban a Clubland című sorozat egyik darabjában, ami a Tilos az Á-t helyezi el a térképen.

A szokásos magyar kábeltévés műsorcsomagokban ugyan nem létezik, de legalább tudni illik róla: az Arte egy német-francia kulturális csatorna, látványos kísérlet a két ország csatabárdjának elásására, az európai egység demonstrálására. Mondjunk még ilyen szépeket? Jó. Ott vagyunk benne mi is, pontosabban a Clubland című sorozat egyik darabjában, ami a Tilos az Á-t helyezi el a térképen.

Az, hogy az egyszeri magyar háztartásban nem lehet fogni, éppoly kevéssé véletlen (hisz az Arte kilóg a kereskedelmi tévék sorából), mint amennyire természetes az, hogy ennek ellenére most mégis írunk róla: egyszerűen hazabeszélésből. Az ugyanis, hogy egy Tilos az Á-ról szóló film része lehetett az ősszel sugárzott sorozatnak, akkor is helyet érdemelne itt, ha nem lenne benne a Magyar Narancs is, illetve ha ezt a filmet nem egykori főszerkesztőnk, Vágvölgyi B. András készítette volna. De benne van, és VBA csinálta, ami még akkor sem ok arra, hogy ne írjunk róla, ha ő nemrég a mai MaNcsot a régi (= általa vezetett) lap fékezett habzású változatának nevezte ország-világ előtt. Aztán meg küldi a kazettát, és a maga lehengerlő módján kérdi, nem írnánk-e róla. Miért is ne, szívesen, amennyire csak fékezett habzással ez lehetséges. Egyébként igaza van, hogy kéri: ha nem innen, akkor honnan a fenéből tudják meg a széles néptömegek, hogy kulturális életünk eme jellegzetes színfoltjáról immár a művelt európai publikumnak is lehet fogalma. Ha meg ez a pár sor segít abban, hogy valamelyik hazai csatorna is átvegye a sorozatot, annál jobb. Mert a Tilos. Verboten. Interdit. című darabon kívül is van itt még három bemutatásra méltó film. A sor, aminek a végén a Tilos az Á elhelyezkedik, a New York-i CBGB-ről szóló riporttal indul, ezt követi egy filmes esszé az utóbbi 30-40 év klubkultúrájáról, majd mai DJ-k beszélnek arról, mit hogyan miért csinálnak (ezt a négyet nagyon el bírnám képzelni mondjuk egy Fehér éjszakákban, a Duna TV-n vagy a Z+-on, aminek műsorfolyamából hiányzik az ilyesmi), a másik háromtól pedig el bírnék tekinteni (amennyire hézagos némettudásommal megítélhetem, sem fikcióként, sem dokumentumként nem elég erősek).

*

A CBGB egy kis hely a részegek utcájának mondott Boweryn, ami a 70-es évek közepére A hely lett New Yorkban. Itt született a punk, aztán átment Londonba felrobbanni. Ez így rém banális persze, és nem is szeretném most újra felmondani a leckét, viszont ebben a filmben minden és mindenki ott van. A kulcsfigurák mai visszaemlékezéseit régi felvételek hitelesítik, jórészt csupa olyasmi, amiről korabeli mozgóképet nekem még nem volt szerencsém láthatni. ´72-75 körüli Television, Patti Smith, New York Dolls, Richard Hell, Ramones, Blondie, Talking Heads, Suicide, Iggy. Elképesztő, hogy egy akkora városban, ahol annyi hely lehetett (bár valamelyik zenész szerint messze nem volt annyi, mint ma), akadt egy, ahol a négyzetméterre jutó tehetségarány ilyen sokkal meghaladta az átlagot. És voltak ott kamerás emberek is (meg is szólalnak, Jim Jarmusch, Amos Poe) - lenyűgöző, ahogy ezek valahogy megérzik, mikor hol kell lenni. És ennek köszönhető, hogy 25 év elmúltával van honnan előkaparni archív anyagokat, van mire rákérdezni, van mit elmeséltetni. Mint mondjuk a Wayne Countyból Jayne Countyvá lett transzszexuális királynővel azt a koncertet, amikor a színpadra pakolt vécén ülve arról énekelt, hogy minden szar, és közben szétkente az arcán a kagylóból előbányászott kutyaeledelt, mire persze a tömeg kifeküdt, mert eszébe sem jutott, hogy nem igazi. Egyszóval jó tudni, hogy mindig megjelennek kamerások, ahol történik valami - legyen az egy próbáló, ismeretlen rockbanda, amiben spiritusz van, vagy akár razzia a Tilosban.

*

A razziajelenet a tömör foglalata a felszabadultságnak, amely lehetővé tette a Tilos létrejöttét, és amelynek jelképévé a Tilos vált: a razziázó zsaru emeli arca elé a kezét, mintha ő lenne a letartóztatandó bűnöző, miközben az átkutatandó egyén gátlástalanul közel húzódik hozzá, és vigyorog bele a haver kamerájába. Pár másodperc, de benne van minden. És ugyan a Tilos nem írt nemzetközi rocktörténetet, mint a CBGB, amit készen találtak és felvirágoztattak a zenekarok, viszont a semmiből teremtődött, hogy legyen. És lett. Etalonná, bukásával pedig az idők ismételt változásának szimbólumává (és a K-Európára figyelő guide-ok ajánlott helyévé) vált. Akik csinálták, vagy oda jártak, most nem titkolt nosztalgiával beszélnek róla, a Vagesz pedig - aki belegonzózza önmagát a Tilos az Á-Magyar Narancs-Tilos Rádió szentháromságának sztorijába - a legpregnánsabb mondatokat vágja össze, ahogy kell. Megszólal Vova, Palotai, Hadley Kincade, Kerényi, Bakács, Sisso, Novák Zsófi, Bojár Iván, Simó, felbukkan Nádori, szegény Tódor, megboldogult Balogh Béla, ki még? Ja, hát a Demszky. Az időtartam nem ad lehetőséget részletekbe hatolni (talán ezért tűnik úgy, mintha Zappa is az Á-ban zenélt volna; egyébként a magukat produkáló zenekarok, Ando Drom, Új Nem stb. nevét illett volna kiírni), de a hangulat átjön.

*

"Mióta csak a 60-as években tinédzser voltam Londonban, ahol felnőttem, klubokba jártam. Mindenfélében megfordultam. Olyan klubban, ahol egyszerűen csak piálni lehetett, jazz-, folk-, rock-, soul-, blues-, reggae-, hip-hop-, triphop-, house-, techno-, szving-, country & western-klubban, városközpontban és kertvárosban, tengerparton és az isten háta mögött, meleg-, hetero-, biszex-, fétis-, golfklubban, táncklubban, diszkotékában, szimpla éjszakai klubban. Dolgoztam ruhatárban, cipeltem hangfalakat, pörgettem lemezeket, sőt ajtónálló is voltam" - kezdi remek filmes esszéjét Dick Hebdige, aki könyveket írt a témáról, mielőtt filmen is feldolgozta volna. Nyugodtan, tagoltan beszél (szinte könnyebb követni a cockneyját, mint a Vagesz Krúdy utcai hadarását), minden szava ül, és van idő mindegyik mögé bevágni a megfelelő filmkockákat, be is vágják rendesen tvisztelőktől pogózókig, diszkózóktól raverekig. A legbizarabb az egészben, hogy minderről nem a bárpultnál, hanem a saját birtokán beszél, a dél-kaliforniai sivatagban. És a ´89-90-es rave-kultúra végtelen bulijait nem annyira a szintén szabadban virágzó hippifesztiválokkal, hanem inkább a keleti blokk demokráciát követelő tömegtüntetéseivel állítja párhuzamba, sőt azok gyenge visszhangjának nevezi. Ami valószínűleg jóindulatú túlzás, de mellesleg épp ez az, ami a Tilost is szabaddá tette.

Szőnyei Tamás

Pop-Odyssey: The House of the Rising Punk, rendezte: Christoph Dreher és Rotraut Pape; Land des 1000 Tänze: eine kleine Geschichte der Klubkultur, rendezte: Rotraut Pape; In the Mix, rendezte: Jürgen Hansen; Tilos. Verboten. Interdit., rendezte: Vágvölgyi B. András

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1999/51. (12. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...