Passzív ellenállás (Kepa Junkera, La Musgana, Alboka, Mercedes Peón)

publikálva
2002/2. (01. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha egy kiadónak "ellenállás" a neve, kívánatos lehet markáns ideológiát tulajdonítani neki, de ezzel most nem jutnánk messzire: a spanyol Resistencia hazánkba (először) érkezett lemezei inkább "csupán" kellemes hallgatnivalók.

Ha egy kiadónak "ellenállás" a neve, kívánatos lehet markáns ideológiát tulajdonítani neki, de ezzel most nem jutnánk messzire: a spanyol Resistencia hazánkba (először) érkezett lemezei inkább "csupán" kellemes hallgatnivalók.Úgy "általában" persze elmondható, hogy a spanyol zenék immunisabbak az angol és amerikai befolyásra sok európainál; mint ahogy az ország körzeteinek is megvannak a maguk sajátos hangszeres és stiláris zenei tradíciói. A flamencónak és a gitárnak Andalúzia a hazája, a kelta zenének és a dudának Galícia, a trikitixának és a harmonikának pedig Baszkföld - persze megint csak általában. Hiszen ha van közös vonása az itt következő alkotóknak, akkor az nem más, mint hogy szívesen kacsingatnak a "határon" túlra, és ezt nem is teszik rosszul.

A legtávolabbra a baszk Kepa Junkera jutott, Bilbao 00:00h című dupla lemezével. A cím főhajtást sejtet Astor Piazzolla remeke, a Tango: Zero Hour előtt, de annak drámaisága idegen ettől az albumtól. Ha nagyon muszáj párhuzamot találni, inkább a hagyományok újraértelmezése táján keresendő. A harmincas éveiben járó Junkerának a diatonikus harmonika a hangszere, amit ott éppúgy hívnak trikitixának, mint a rajta játszott - bár eredendően dudás - pattogós, tradicionális tánczenét. A nyolcvanas években Junkera a veterán - és erősen politikus - Oskorri zenekarral készített felvételeket, a későbbiek közül az olasz Ricardo Tesivel és az angol John Kirkpatrickkel közös Trans-Europe Diatonique harmonikaprojekt említendő; valójában nyolc albumot jelentetett meg, mielőtt ezzel úgy igazán befutott. A Bilbao 00:00h világlátott album, ezt Junkera részben a Zöld-foki- szigeteken, Svédországban, Madagaszkáron, Portugáliában, Québecben, Írországban, Skóciában járva vette fel, a helyi nevezetességek, így például Justin Vali, Paddy Moloney, Dulce Pontes, a Hedningarna és a La Bottine Souriante közreműködésével. És ha a számok külön-külön nem is tűnnek igazán emlékezetesnek, az mindenképpen figyelemre méltó, hogy egy olyan könnyen befogadható zenei nyelv teremtődött, amelyben a baszk "félszavakból" is megérteti magát, bármerre jár.

H

Arról persze nincs szó, hogy a Resistencia leképezné a spanyol világzenét; hogyan is tehetné például a tőle független galíciai dudás, Carlos Nu–ez nélkül (akinek A Irmandade das Estrelas című - az amerikai Ry Cooderrel, az ír Chieftainsszel és a kubai Vieja Trova Santiaguerával súlyosbított - platinalemeze megkerülhetetlen). De a La Musgana trió ugyancsak e színtér meghatározói közül való - ők a kasztíliai középkort keltették életre a tízéves fennállásukat ünneplő En conciertón. A baszk Albokáról eddig ugyan nem hallottam, annak viszont Sebestyén Márta énekel (baszkul, majd magyarul) a Loriusán, és olyankor bizony nagyon összesűrűsödik a levegő ezen a - különben inkább a könnyű szellőktől uralt, alkalmasint a mazurkától vagy a flamencótól is megérintett - albumon.

No és hogy ne maradjunk reveláció nélkül, tavalyelőtt megjelentette debütáló anyagát Mercedes Peón. Ez a galíciai énekesnő, aki előtte tizenöt évet a gyökerek kutatásának szentelt, a legnagyobbak közül való: úgy tudja a legősibb hagyományból és a legfrissebb nóvumokból kiszippantani a magáét, hogy közben zavarba ejtően egyéni, s mellesleg felkavaró, nyers, robbanékony maradjon. Az Isuétól így a legtöbbet várhatjuk: ez egy olyan lemez, amely az első pillanatától kezdve segít kiszakadni magunkból - egyszer Észak-Afrikában, máskor mintha Skandináviában eszmélnénk fel, és könnyen lehet, hogy sok száz évvel ezelőtt, bár akkor másképp szólt egy szintetizátor. Nem mintha uralná a technológia, a dudáknak-gitároknak-doboknak messze erősebb a sodrása. Ha belegondolok, évente legfeljebb tíz-tizenkét olyan albummal találkozom, amelyet feltétlenül birtokolni kell - és a Peón ilyen.

H

Végül a Resistencia jellemzően elegáns kivitelezésű, ám nem spanyol zenei kiadványairól essen szó. A Grecia - de oriente y de occidente válogatás százötven percre Görögországba kalauzol, hadd szaporodjanak aztán a gondjaink: vadászhatunk Savina Yannatou vagy Eleftheria Arvanitaki után. A havannai Pancha Amat pedig azoknak lehet új kedvence, akik még nem hasadtak le Kubáról. Ez a - Ry Cooder, Cesaria Evora, Victor Jara, Alfredo de la Fe és még sokak által keresett - gitáros azt a puritán, folkos daltípust játssza, amit korábban Guillermo Portabalesx vagy ma Eliades Ochoa, ráadásul a de San Antonio a Maisí című albumát bárhol nyitjuk is ki, ellenállás nélkül bekebelez azonnal.

Marton László Távolodó

(A Resistencia-lemezek a Fonó terjesztésében kaphatók a világzenétől nem ódzkodó lemezboltokban.)

publikálva
2002/2. (01. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...