Jelentős erők szövetkeztek itt, nem is akármire: a mozinézői életkor kitolására (kicsinyt lefelé). A fellépésre készülő kakukkos óra szép és igaz történetét (Maestro) az Oscar-jelölésig 2007-ben eljuttató animációs rendező és a népszerű mesekönyvíró és -rajzoló, Bartos Erika műve ugyanis nyilvánvalóan a három és hat év közötti korosztályt célozza be. Azok pedig pont olyanok, mint a jó Fidesz-szavazó, tutira hoznak magukkal (minimum) még egy embert a moziba. Arról már nem is szólva, hogy már bizonyítottak, hiszen rövid keresgélés után a mesekönyv mellett diafilmet, plüssfigurákat, gyermekruházatot, hangos könyvet (ugyancsak a moziban tündöklő Pogány Judittal) és - mit szépítsük - egy komplett webáruházat találtunk Bogyó és Babóca kettősének a főszereplésével. Mit is mondhatnánk erre? Az egyik legősibb mesterségről van szó: hiába röhögtük ki a vukos tolltartós, iskolatáskás, köpenyes, titokban pityergő szerencsétleneket az általánosban, a szüleik - és a módszer honosítói - hivatásos és hobbiváteszek voltak, már a komcsiban is meglátták a szép jövőt. Ma már persze nekünk sincs egy rossz szavunk sem a metódust illetően. A megélhetési alapú kicsinyszerűség a kultúrában és kapcsolódó részein immár teljesen legitim hozzáállás.
Sokkal érdekesebb, hogy mitől is képes haladni az ilyen bicikli - mármint a moziban. Annál is inkább, mert az első ránézésre nyilvánvaló: nem olyasmiről van szó, hogy "Bogyó és Babóca - A film", mely általánosan elterjedt műnemben az járja, hogy a tévészériákban már vígan jeleskedő hősöknek agyalnak ki "egész estés" történetet, hanem épp a fordítottjáról: moziban nyitó tévéműsorról, ötperces, könnymentes babaszappanról. Hacsak nem azért (mondtuk: nem azért), mert olyan jól mutatnak azok az édes kis figurák a nagyvásznon, Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány. Illetve hű és vissza-visszatérő tettestársaik: Bagolydoktor, Baltazár, a méhecske, Gömbi, a kis virágbogár, Pihe, a lepkekislány, Vendel, a szarvasbogár, Döme, a krumplibogár, Dorottya, a dongókislány, a hangyagyerekek, Alfonz, a tücsök, Dongó néni, az óvónő, Szellő, a szitakötőkislány, Soma, a süni, Patrik, a pattanóbogár meg még páran. Velük sincsen semmi baj, szimpatikusan egyszerű, de szellemes vonalakkal vannak megrajzolva, élénken vannak kiszínezve, és ami a legfontosabb, valami olyan - rajzfilmes - természetességgel, könnyedséggel mozognak, ami vitathatatlan szakmai hozzáértésről tanúskodik. És ami pedig a legfontosabbnál is fontosabb, az az, hogy ne felejtsük, végül is egy adaptációról van szó, méghozzá speciálisról: egy olvasni még nem feltétlenül tudóknak szánt (mese)könyv filmre viteléről. Az ilyen könyvek kulcsa pedig nyilvánvalóan az előadás, hangozzék ez bármilyen szigorúan, például a szerzővel szemben. Ahogy az anyád mesél, nem mesél úgy senki - legfeljebb Pogány Judit (még egy vukos a történetben). Most is mondja mindenféle hangon, simán elhinnénk neki még a telefonkönyvet is, és nincs semmi épeszű okunk egyebet feltételezni a megkörnyékezett pendelyes korú néposztályokról sem. Továbbá öt perc nem a világ, még tizenháromszor öt perc sem. S ezen ötpercesekben csupa érdekes dologról értesülhetünk, mint például Bogyó és Babóca első találkozásakor, amikor Babóca talál egy cseresznyét, de nem tudja hazavinni, mert túl nehéz. Bogyó arra jár, segít neki, és úgy gondolja, hogy ezért jár neki is a cseresznyéből. Babóca másként véli, összevesznek, és elszakad a cseresznye. A belőle kimászó kukac aggódik otthona elvesztése miatt, de megmutatja a többieknek, hogy hol találta a cseresznyét, így jut mindenkinek. Ettől kezdve Bogyó és Babóca elválaszthatatlan barátok. Vagy amikor Bogyó fülgyulladást kap, és Babóca ápolja, gondosan követve Bagolydoktor tanácsait. Bogyó meg is gyógyul, de Babóca elkapja tőle a fülgyulladást, így hát az egész lejátszódik még egyszer, csak fordítva. Ugyanakkor persze akadnak jócskán drámai epizódok is, például amikor a hangyagyerekek véletlenül eltörik Alfonz, a tücsök hegedűjét. Alfonz dühös lesz, és elvonul. De a társaság (szinte mindenki itt van) elmegy Patrikhoz, a pattanóbogárhoz, aki a környék Stradivarija. ' csinál is új hegedűt Alfonznak, sőt összeáll egy egész zenekar. Így a rész, illetve a film (ez ugyanis az utolsó epizód) örömzenéléssel végződik.
S erről van szó, nem jár rosszul első mozilátogatásán az aprónép, ez az egész Bogyó és Babóca dolog éppen olyan, mint egy igazi örömzenélés - jelen formájában ugyan nem sok keresnivalója van a mozikban, de a szándékot, ami odaterelte ezeket a kis aranyosokat, értjük. Az illetékeseket (a jelzett korosztály szüleit) a legnagyobb lelki nyugalommal buzdítjuk arra, hogy ne várják meg a tévés, dvd-s megjelenést, maguk is simán ki fogják bírni ezt a valamivel több, mint egy órát a gyerekzsivajos zsöllyében.
Az meg már egészen bizonyosan egy másik topic, hogy mi hogyan képzelnénk el az ilyen Bogyó és Babóca-féle fickók mozgóképszínházi fellépését. Nos, eszerint lennének szép mesesorozatok, melyekben négy-öt másik alkotó nyolc-tíz rövid gyerekfilmje mellett lezúgna két-három Bogyó és Babóca epizód is. Vagy pedig úgy, hogy lenne egy szép, "egész estés" - a célcsoport vélt igényeit figyelembe véve: max. ötvenperces-egyórás - nagyfilm, ami előtt leperegne egy-két Bogyó és Babóca is. Kis túlzással, ha lenne öt-hat ilyen egy évben, kísérőfilmként akár a végére is érnénk a komplett sorozatnak. Arra meg kifejezetten lenne egy fogadásom, hogy egy-egy ilyen párosítást akkor is többen néznének meg, mint egy középfajú magyar mozisztenderdet, ha az történetesen már az ötödik-hatodik gyerekdarab lenne az évadban.
A KEDD Animációs Stúdió bemutatója
