Színház - A közös nevező - Made In China, Zsákutca - Láng Annamária két szerepben

szerző
Csáki Judit
publikálva
2008/42. (10. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A véggel játszani - ez, úgy tűnik, évezredek óta evidens kötelessége minden drámaírónak, akár született zseni, mint például Samuel Beckett, akár iskolában tanulta a drámaírást, mint az angol Dennis Kelly; ez utóbbi is lehetséges út a színpadra, mint Kelly és mások példája mutatja. A Zsákutca című kétszereplős darab (szó szerinti címe "a vég után" lenne) bizonyos értelemben fölvonultatja a helyzet és a kétszereplősség dramaturgiai példatárát; jótanulósan leginkább. Csáki Judit

A véggel játszani - ez, úgy tűnik, évezredek óta evidens kötelessége minden drámaírónak, akár született zseni, mint például Samuel Beckett, akár iskolában tanulta a drámaírást, mint az angol Dennis Kelly; ez utóbbi is lehetséges út a színpadra, mint Kelly és mások példája mutatja. A Zsákutca című kétszereplős darab (szó szerinti címe "a vég után" lenne) bizonyos értelemben fölvonultatja a helyzet és a kétszereplősség dramaturgiai példatárát; jótanulósan leginkább.

Atomtámadás után vagyunk; egy férfi és egy nő rendezkedik be túlélésre és kivárásra a férfi bunkerében. Ha a papírformát nézzük, ebből szépen lassan, némi kötelező buktatókkal valami szerelemfélének kéne születnie - de Kelly ennél azért jobb tanuló. Az összezártság sémáit könnyű kézzel köti össze a két figura karakterével: hierarchikus, ellenséges, kiegyező viszonyok váltakoznak, valaki mindig diktál, valaki mindig alul van. Magács László rendezésében ezeket a paneleket a két színész viszi el: Láng Annamária és Rába Roland. Csak egy hajszálnyival gyöngébb színészek már alighanem pusztán a dráma konstrukciós forszírozottságára tudnának rámutatni - Kellynek tehát lenne miért nagyon hálásnak lennie...

A bunker értelemszerűen minimalista: mintha egy fél csőben laknának a szereplők, fémágyak, néhány konzerv, társasjáték és néhány kanna víz a felszerelés; a térben ülni lehet, legföljebb lépni néhányat. Ez a beszorítottság kezdettől fogva alaphang; és nemcsak a bunkerbe vannak beszorulva a szereplők, hanem személyiségük burkába is. Louise konfrontatív és hegyes, Mark infantilis és makacs. Régi ismerősök, egy kocsmában voltak együtt épp a robbanás idején; onnan vitte a hátán az eszméletlen lányt a fiú a bunkerbe.

Ebből a helyzetből már az is sejti a fordulatok legtöbbjét, aki nem járt drámaíró-iskolába, csak látott néhány színdarabot; sőt, Louise-ban is fölmerül, hogy tán egy szó sem igaz a világvégéből, csak a fiú trükkje az egész - de ennek a pudingnak, ugyebár, nincsen épeszű próbája...

Rába Roland Markja zakkant és lassú óriáscsecsemő; szerelmes a lányba, de valahogy úgy, ahogy a gyerek a kisautóba: birtokolni, uralni akarja, és tojik a viszonzásra. Van benne szeretetéhség, sok is; de ennél is több a frusztrált, felnőtt életében nyilván mindig sikertelen és megalázott férfi dédelgetett sérelme, amely a bezártság nyomasztó atmoszférájában gyorsan válik fenyegetővé. Rába Roland halk és visszafogott, nyílt tekintetű és kitartó figurát formál, akinek horizontja szűkös, nem lát tovább a következő elérendő célnál, ez pedig Louise birtoklása. Rába belelényegül Markba - tudatos és ugyanakkor zsigeri alakítás ez.

Láng Annamária Louise-a szélesebb amplitúdón mozog; az elején nehezebb is rátalálni a figurára, hiszen az információk összeszedegetése még tisztán dramaturgiai feladat; aztán a színésznő a hajlékonytól a merevig, az engedelmestől a lázadóig vibrál a szerepben, de mindvégig érzékelteti, hogy taktika az egész, a túlélés, a kivárás taktikájának gazdag eszköztára. Láng Annamária olyan mélyről tudja mutatni, hogy Louise-t egy csöppet sem érdekli Mark, hogy ez már magában is provokatív - és persze tudatos ez is, akárcsak a legvégén a szánalom.

Tudatosságból bőven van a Made in China című előadásban is: Láng Annamária egy kínai nő monológját adja elő; a Nyíri Pál riportszövegéből készült dokumentumdrámát operába hajlítja Sztojanov Georgi zenéje, színházi előadássá pedig egyrészt Láng Annamária alakítása teszi, másrészt két játszótársa, a gitáros-énekes Koltai Kata és az énekes Bodrogi Éva, akik mind Nagy Fruzsina extravagáns jelmezében hangsúlyozzák a stilizációt.

Mert a Kino jó levegőjű parányi előcsarnokában amúgy a szöveg szervezi a játékot - még a stilizációt is. Rendező ugyan nincsen (fölteszem, Láng Annamária végezte a mégiscsak elkerülhetetlen rendezést is), de szervezettség van: az énekbeszéd és a zene fontos dramaturgiai pontokon szakítja meg a monológot, kiemeli például a pénz szerepét ebben a kalandos életútban.

A szöveg jó; a gazdag életanyag jó stílusban, ritmusos fordulatokon keresztül éri el a nézőt. Eléri; és ez fontos cél itt - ugyan, ki gondolt bele abba, hogy vajon milyen sorssal és milyen gondolatokkal küszködik az a kínai nő, aki hamisított márkás cuccokat árul a Baross utcában? Ez a nyílt üzenet - vagyishogy gondoljunk már bele, legalább másfél óra erejéig ebbe - egészen pőrén és még a szokásosnál is láthatóbban mutatja magát: a Kino előcsarnokának hatalmas üvegtáblái mögött sok járókelő megáll, és bebámul egy ideig a csöppnyit keletiesített játéktérre, és ránk is, a közönségre.

Láng Annamária egy kis asztal mögött ülve meséli kalandjait: az életét. Hol szenvtelenül, hol merengőn vagy érzelmesen, hol vicces-ironikusan. A profi színésznő most nem tart távolságot a figurától, nem érhetni tetten a bonyolult és fifikás szakmai technikát, hacsak épp ezen nem: hogy nem láthatók. Bele van bújva a kínai nőbe. Õ maga az. Tessék megnézni az arcát: tisztára kínai.

Merlin Színház, október 8.; Kino, október 1.

szerző
Csáki Judit
publikálva
2008/42. (10. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Kelet és Nyugat érdekellentétei
Interjú Timothy Snyderrel
Választási riport Szerencsről
Az új Hazafias Népfront
A rendszer árnyéka
TGM a Jobbikról
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...